Ének:
Szent Imre herceg, Magyarország éke,
Szűz tiszta élet legszebb példaképe;
Serdülő ifjak pajzsa, menedéke,
Könyörögj értünk.
Gyöngy volt a lelked, tiszta mind a sírig,
Mint liliomszál, amely csak most nyílik;
Oly csillag voltál, mely csak égre illik.
Könyörögj értünk.
Jó magyar népünk alighogy megtére,
Már oly szép gyöngyöt termett Árpád vére,
Hogy még az ég is óhajtozott érte.
Könyörögj értünk.
Emberi testben angyalmódra éltél,
Térdeden lelt a hajnal és az éjfél,
Az igaz útról soha le nem tértél.
Könyörögj értünk.
Mint rózsát, melyet koszorúba kötnek,
A halál téged olyan hamar tört meg,
Hogy ne légy éke sokáig a földnek!
Könyörögj értünk.
Szent Imre herceg, Magyarország paizsa,
A veszélyt tőlünk karod távol tartsa;
Ne engedj jutnunk kísértésbe, bajba.
Könyörögj értünk.
Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében
(Veritas Könyvkiadó, Budapest, 1944, .old.)
Hajós :
Hajós német falu Kalocsa közelében, de a hajósi búcsújáró kultusz már régen túlnőtt a szűkös német törzsi kereteken és misztikus hódítása messze vidék magyar és bunyevác népére kiterjed.
A kegyhely kialakulása igen tanulságos és mélyen belevilágít a magyar XVIII. század vallási és társadalmi viszonyaiba. Története, hatása már világosan áll előttünk, amit bizony nem minden kegyhelyünkről mondhatunk el. Az újabb politikai érdekeltségű német kutatás a kegyhelyről meglehetős egyoldalúan emlékezik meg. Mintha nem akarna tudomást szerezni azokról a jelensé- gekről, amelyek a hajósi kultusz német jellegét, törzsi kizárólagosságát már régen megbontották. A német felfogás különben arra figyelmeztet, hogy a hazai búcsújáró kultusz szellemtörténetének feltárásában nagy és halaszthatatlan kötelességeink vannak. Könnyelműség és szégyen, hogy a mi sajátos feladatainkat mások próbálják megoldani.
Hajós bevándorolt német népe egyébként homogén népközösséget alkotott. Őshazája a Duna felső vidéke. Csáky Imre kalocsai érsek felszólítására jött hazánkba. Az előre küldött megbízottjaik megállapítják, hogy a föld legeltetésre, művelésre kitűnő, de nagyon elhagyatott és veszélyes. A hívek tehát elhatározzák, hogy szü- lőföldjük híres, búcsújáróhelyének, Bussen-nek kegyszobrát is magukkal viszik, hogy a messze idegenben oltalmazza meg őket. A pap vonakodik, végre azonban atyafisága kérésére beleegyezik abba, hogy a hívek a háta mögött titokban elvigyék. Nagynénje, aki szintén a kivándorlók között volt, erre új ládát készíttetett, a kegyszobrot beletette és a Dunán Magyarországba hozta. A kép eltűnése után az otthoni papot az egyházi hatóságnál följelentették, amelynek érdeklődésére Hajós község elöljárósága pecsétes levélben válaszolva kijelentette, hogy a szentkép itt is nagy tiszteletben áll és szükségükben a lakosoknak egyetlen menedéke. A kegyszobor tehát Magyarországon is csodatevő hírbe került és hamarosan .a kalocsai érseki egyházmegye legjelesebb búcsújáró helyévé avatja Hajóst, amelyet németek, magyarok, bunyevácok egyformán fölkeresnek és így a népeknek egymás iránt érzett eredeti bizalmatlansága a közös vallás s a közös búcsújárókultusz megbékítő egyesítő élményében lassan-lassan fölolvad. Az újabb kutatáaok ugyan rnegállapították, hogy a hajósi bevándorlók nem az eredeti busseni képet hozták magukkal, hanem a kegytemplomnak egy másik Mária-.szobrát. Ez azonban lényegtelen, hiszen a kultikus hagyomány csorbítatlanul átkerült Hajósra.
Hajós érdekes példája egy búcsújáróhely sajátos kialakulásának. A bevándorolt idegenek a maguk ősi hazájának, szülőföldjének vallásos élményeit, jámbor szokásait búcsús tradícióit hozták magukkal. Nagy vállalkozásukban, a kivándorlásban annak a kegyhelynek kérik és mintegy biztosítják oltalmát, amelyet régi hazájukban annyiszor fölkerestek. Ne hagyja el őket, ne tagadja meg pártfogását és segítségét új lakóhelyükön, új hazájukban sem tőlük.
A nagy búcsú különben a Nepomuki Szent Jánost követő vasárnapra esik, amikor a Kiskunság és Kalocsa-vidék magyarsága, Északbácska bunyevác népe, a Duna-mellék szlovák szórványai tesznek hitvallást szent hitünk isteni humanizmusa mellett. Minő nemes és szigorú tanulságot kínál ez napjaink számára!
A hajósi Mária-kegyszobor története
Készült Lukácsy István: A hajósi csodatevő Mária-szobor és kegyhely törtónete alapján.
A hajósi templom fő ékessége és drága kincse az a Mária-szobor, melyet a betelepülő svábok hoztak magukkal németországi hazájukból. Az egy méter magas, fából faragott szobor a főoltár központi alakja. Úgy 1500 körül készíthették, nagy valószínűség szerint Michael Erhart ulmi mester műhelyében. Az idők folyamán többször is átalakították, átfestették, és az adott kor ízléséhez igazodva, különféle kiegészítőkkel látták el. A barokk stílus pompájának megfelelően, aranyozott jogarral, országalmával és aranyozott koronákkal ékesítették, valamint igen díszes ruhákba öltöztették. Nemrégiben, az 1980-as évek végén eredeti, késő gót stílusának megfelelően állították helyre.
A kegyszobornak a szájhagyomány szerint megható története van, sok „szenvedésen" kellett keresztülmennie, míg a hajósi templomban és a hűséges magyar szívekben dicsőséges trónra jutott. Eredetileg a Bussen-hegyi kegytemplomban őrizték, majd a zwiefalteni bencés szerzetesek vették magukhoz, s tették templomuk oltárára. A busszeniek elkeseredését csak növelte az a szerencsétlenség, hogy egy nyári villámcsapás felgyújtotta, és szinte teljesen elhamvasztotta szeretett kápolnájukat. Erős hitük lévén, nem estek kétségbe, hanem újabb kápolna építésébe kezdtek, s a leégett helyén nemsokára ott díszelgett az új. A kápolna elkészültével visszakérték a bencésektől a szobrot, s nagy ünnepség keretében vitték haza, oda a zúgó tölgyerdő szélére.
Néhány év múlva azonban ezt a kápolnát is felgyújtotta az égiháború villáma. Szinte percek alatt lángban állt az egész. A busszeniek a legnagyobb erőfeszítéssel próbálták eloltani a tüzet, ám mindhiába. Kétségbeesetten igyekeztek legalább a templomi berendezéseket és legbecsesebb kincsüket, a Mária-szobrot kimenteni. A nagy zavarban fájdalommal vették észre, hogy a Madonna bal karja a ráerősített Jézuska-szoborral együtt hiányzik. Gondolkodás nélkül rohantak vissza a veszedelmes lángok közé, hogy kimentsék a hiányzó tagokat. A kisded Jézus szobrát szerencsésen megtalálták, viszont a bal kar már nem került elő.
A busszeniek bizalma Istenben és állhatatosságuk a Szűzanya iránti tiszteletben még a második szerencsétlenség után sem ingott meg. A kápolna újjáépítéséhez nem volt elegendő pénzük, ezért a szobrot Bussen-Offingenbe vitték le, és egy ideiglenes kis helyiségben állították fel. Ennyi csalódás ellenére az a szilárd elhatározás érlelődött meg szívükben, hogy községük főterén építenek egy díszes Mária-templomot, s annak főoltárára helyezik majd kedvenc szobrukat. Míg lelkük egyik fele az építéssel volt elfoglalva, addig a másik gyakran felkereste egyszerű hajlékában, és a Szent Szűz szobra előtt ájtatoskodott. Hódolatuk és meghallgatott imájuk hálájául teleaggatták értékes arany- és ezüstajándékokkal. Még az sem ijesztette el őket ettől a cselekedettől, hogy a kápolnát kétszer is feltörték a rablók, és teljesen kifosztották.
Úgy tervezték, hogy arra az időre, míg a templom el nem készül, a plébános egyik szobáját alakítják kápolnává, és oda helyezik a Boldogságos Szűz Mária kegyszobrát. Amikor a szomszéd községnek, Dietelhofennek a plébánosa mindezt megtudta, kölcsönkérte a szobrot az ő temploma számára. Így történt, hogy a busszeni Madonna a dietelhofeniek főoltárára került.
A falubeliek öröme azonban nem tartott soká; rövid ideig maradt köztük Mária csodatevő szobra. Ugyanis ebben az időben érkeztek meg gr. Csáky Imre kalocsai érsek követei, akik új lehetőségeket kínálva, Magyarország felé invitálták a szorgos sváb népet. Nagyon megtetszett a szomszédos községeknek az érsek ajánlata, és elhatározták, hogy követeket küldenek Magyarországra. A hírnökök fáradságos útjukból hazatérve élénk színekkel ecsetelték a magyar Alföld termékeny mivoltát. Az alkalmat megragadva sok család szánta el magát az áttelepülésre, hiszen ebben az időben a sok gyermek és a magas adók miatt nagy volt a nélkülözés. Mivel községeik közel feküdtek a Dunához, kisebb hajókra tették holmijaikat, és lassanként leereszkedtek a Duna habjain, egészen Kalocsáig.
Az utolsó bevándorlócsoporttal érkezett a dietelhofeni plébános nagynénje, Hall Anna Mária (1670-1744), aki 1726-ban hozta magával a busszeni Mária-szobrot. A busszeniek és a dietelhofeniek el tudtak szakadni szülőföldjüktől, de Mária kedves szobrától nem. Jámbor plébánosuk sokáig ellenállt a kérések ostromának, de végül meghatották az esdő kérések, és megengedte, hogy elhozzák szobrukat. Gondosan ruhák közé csomagolták, majd egy faládába helyezték, és éber őrködés mellett elhozták magukkal Hajósra. A bevándorlók első dolga volt, hogy szobrukat bemutassák új főpásztoruknak, gr. Csáky Imrének. Az érsek szívesen vette az előzékenységet, s miután megismerte a szobor történetét, engedélyezte annak további tiszteletét. Amikor elkészült a hajósi templom (1730), annak Szent Antal-oltárára helyezték, és itt őrizték egészen 1751-ig.
Alighogy a Boldogságos Szűz Mária szobra megtelepedett itt, a Duna-Tisza közén, megindult Hajós felé a zarándoklás. Mind többen s többen térdeltek hajósi trónusa elé, és mind többen és többen érezték segítő kegyelmét. A nép csodákról kezdett beszélni. Meggyógyultak a sánták, süketek és bénák, súlyos kórságban szenvedők kapták vissza egészségüket. Sok szomorú szív talált itt vigaszra, sokak lelke tisztult meg bűneitől a Szűzanya közbenjárására.
Az imameghallgatások és csodás gyógyulások híre eljutott az akkori főpásztorhoz, Klobusiczky Ferenchez is, aki szigorú egyházi vizsgálatot rendelt el. Az érseki hatóság előbb 1749-ben, majd 1752-ben foganatosított tanúkihallgatásokat a hajósi plébánián, hogy egyben kiderítsék a szobor történetét. Az érsek az 1752-es Visitatio Canonica alkalmával megbizonyosodott a csodák bekövetkeztéről és azok hitelességéről. Ezek után a főpásztor a régi főoltár helyébe újat készíttetett, és ide helyezte át a Szűzanya kegyszobrát 1752. október 19-én.
A Boldogságos Szűz Mária hajósi kegyhelyén a legbuzgóbb zarándokok a kalocsai egyházmegye főpásztorai, a kalocsai érsekek voltak. Ők jártak elöl a Szűzanya iránti tiszteletben, s ők mutatták legszebb példáját az isteni gondviselésben való bizalomnak. Ügyes-bajos dolgaikban, betegségben és kétségek közt gyakran kérték Szűz Mária anyai pártfogását. Méltó hálájuk jeleként sokat áldoztak a kegyhely fejlesztésére. Gróf Csáky Miklós érsek a testi-lelki szenvedésekből való kigyógyulás hálájaként egy oltárt és kápolnát építtetett a Szűzanya tiszteletére. Klobusiczky Ferenc jóvoltából készült el a jelenlegi főoltár, továbbá harangot is adományozott templomunknak. Klobusiczky Péter plébániát és iskolát építtetett Hajóson. Haynald Lajos bíboros-érsek nevéhez fűződik a templom két oldalhajóval történő kibővítése. Egyik legnagyobb jótevője volt a kegyhelynek a hajósi születésű Troll Ferenc pécsi kanonok, aki a régi, feketére festett oltárokat fehérre „márványoztatta" és gazdagon aranyoztatta, továbbá gyönyörű gyertya- és ereklyetartókkal, új gyóntatószékekkel és prédikálószékkel látta el a hajósi templomot.
Gróf Kolonits László terjesztette fel a Hajós községben lévő Mária-szobor ügyét az akkori szentatyánál, VI. Pius pápánál, „... hogy emelje a hajósi templomot a benne trónoló Mária-szobor előtt történt sok kegyelmi meghallgatás miatt búcsújáró kegyhellyé". A pápa 1794-ben nyilvánította kegyhellyé a templomot, és örök érvényre szóló búcsút engedélyezett az idezarándoklóknak. A búcsúk napjai Szent Imre herceg ünnepére (november 5. utáni vasárnap) és Nepomuki Szent János ünnepére (május 16. utáni vasárnap) lettek kitűzve.
A május közepére eső főbúcsú ünnepe mindig jeles esemény volt az egyházmegye életében. Legnagyobb rajokban a Duna-Tisza közi hívők látogatták, de a bácskaiak is nagy számban jöttek. Kecskemét, Szeged, Kiskunmajsa, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Soltvadkert, Kecel, Imrehegy, Jánoshalma, Érsekhalma, Sükösd, Baja, Dusnok, Bátya, Fajsz, Foktő, Kalocsa, Dunapataj, Géderlak, Homokmégy, Szakmár, Miske, Császártöltés és Nemesnádudvar buzgó lakosai évről évre megjelentek a Szűzanya áldott kegyhelyén. Nemegyszer 4-5000-es tömeg zsongta körül Mária kegyszobrát, hogy hódoljanak Isten anyjának. Régen gyalogosan, a szent kereszt elöl vitele mellett lengő zászlók tövében igyekeztek eljutnia hajósi búcsúba, hogy ott meggyónjanak, megáldozzanak, és új erőre kapva helytálljanak a hétköznapok viszontagságaiban. Sokan gondjukat, bajukat hozták ide a Szent Szűz lábai elé, vagy testi szenvedéseikre kerestek gyógyulást. Hogy hányan nyerték itt vissza csodás módon egészségüket, arról azok az értékes fogadalmi ajándékok tanúskodnak, melyeket Mária hű tisztelői hálából a szobornak ajándékoztak. Mindezek a templom egy külön kis helyiségében vannak elhelyezve, hogy bárki számára megtekinthetők legyenek.
Ma, a XXI. század hajnalán, mintha kicsit kopna a kegyhely híre, vonzereje: egyre kevesebb a zarándokok száma. Pedig milyen szép lenne, ha elődeink buzgóságát követve mi is felkerekednénk, és ellátogatnánk egy-egy Mária-kegyhelyre, így akár Hajósra! Reméljük, hogy ezután már nemcsak a Bussen-hegy környékéről érkező buzgó zarándokok, hanem az itthoniak nagy serege is felkeresi ezt a kegyhelyet. Jöjjünk valamennyien a Szűzanya lábai elé, és kérjük bátran segítő közbenjárását! Bizonyosan megtapasztaljuk, hogy drága Anyánk egy percre sem felejtkezik meg tisztelőiről, mert égi patrónánk ő mindenkor. Templomunk ajtaja mindenki előtt nyitva áll, és várja buzgó zarándokait.
A templom titulusünnepe Szent Imre napja (november 5.). A hajósi Szűzanya-nagybúcsú Nepomuki Szent János ünnepét (május 16.) követő vasárnapon van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése