A Bakony közelében a Bodok hegyhát lábánál fekszik az ősrégi település. Itt ölelkezik a Bakony és a Vértes hegység. Régen a szlávok Vodoknak, illetve Bodoknak, a németek pedig Mária-Vudoknak nevezték. Bodajkot illeti meg a "legrégibb magyar búcsújáró hely" címe is. Már a 9. században vallásos tisztelet vette körül Bodajk szent kútját, és Szent István kezdeményezésére kápolnát is építettek a Kálvária-hegy tövében, a Szűzanya tiszteletére. Többször is elzarándokoltak ide Szent István és Szent Imre. Megjelent Bodajkon Szent Gellért, sőt Szent Lásztó király is, aki 1090-ben az AI-Duna felé igyekvő, Székesfehérvárt ostromló pogány-tatár csőcseléket egy keresztvetéssel futamította meg. Legalábbis így emlegeti a legenda.
II. Géza király idejében a keresztes lovagok kapták meg a helységet, és a tőrök időkig ők gondozták a kegyhelyet. A törők megszállók azonban itt is mindent tönkretettek.
Az ellenük való harcokban nagynevű vitézek vettek részt, így gróf Nádasdy, gróf Thurzó és gróf Berényi; de küzdött itt Brindizi Lőrinc, a híres szentéletű kapucinus szerzetes is.
A törökök kivetése után Bodajk is, meg kegykápolnája is újraépült. A vidék földesura a Hochburg család lett 1691-ben. Ők 1695-ben a szomszédos Mórra telepítették a kapucinus rendet, és a szerteresek feladatául szabták meg a bodajki kegyhely újjáépítését is. Egy Willibald nevű páter 1697-ben meg is kezdte a munkálatokat és megvetette a Dunántúl egyik leglátogatottabb kegyhelyének alapját.
Belekezdett - a régi alapokon - a Segítő Szúz kápolnájának építésébe, majd 1728-42 között a búcsújárók befogadására a kápolnácska mellé barokk kegytemplom épült. Ezen időben még Mór filiája, de 1749-ben a fölépült zárdában már önálló plébánia kezdte meg működését.
A kegytemplom építéséről tudnunk kell, hogy ez szinte az egész magyar katolicizmus kőztös ügyévé vált. Az építők élén maga Kolonics Lipót hercegprímás állt. A ma is látható szép freskók egyidősek az építménnyel, és a műértők szerint ezek festéséhez némi köze volt a nagy osztrák barokk művészeknek, Maulbertschnek is.
A modern idők vallásos megújhodása megkövetelte a kegyhely kibővítését. Ezt csak úgy tudták megoldani, hogy 1942-ben mintegy tizenötezer zarándok befogadására alkalmas hatalmas zarándokud- vart kezdtek kialakítani, olaszos árkádsorral és szabadtéri oltárral. Az építkezés napjainkra lényegében be is fejeződött, noha a II. világháború Bodajkot is letarolta. 1945-ben rom és pusztulás volt itt is. Ám Isten segítségével és a búcsúsok támogatásával hamarosan újjépülhetett minden. Sajnos 1950-ben az istentelen államvezetés akaratából eltávolították a kapucinus szerzeteseket, de hála Istennek negyven évi száműzetés után 1989-ben visszafoglalhatták kolostorukat és újra megkezdhették a Szűzanyának és zarándokainak szolgálatát.
A bodajki kegyképről tudnunk kell, hogy az Coloredo grófnő udvari festője által lett készítve a passaui Mindenkor Segítő Szűz Mária kegyképének mintájára, annak másolataként. Maga Willibald atya helyezte el Bodajkon ünnepélyesen, amikor a kegykápolna fölépült. A nagytemplomot 1742-ben szentelte föl ünnepélyesen Berényi Zsigmond pécsi püspök sok-sok zarándok jelenlétében. A kegyhelyet Pünkösdtől október végéig látogatják a zarándokok. A legfőbb zarándoklat szeptember 12-én, illetve az ezután következő vasárnapon van, de az ájtatosságok már szombaton megkezdődnek. Megható az éjszakai virrasztás!
A kegyhelyen történt csodálatos gyógyulásokról hivatalos okmányok tanúskodnak. Szomorú tényként kell viszont említenűnk, hogy a balinkai bánya miatt a volt szent kút vize elapadt. A bodajki kegyhelynek saját búcsús éneke van, amit itt közlünk.
(Forrás: Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom:
Búcsújárók könyve Novitas b. Kft.
Balassagyarmat, 1991. 41-42.old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése