kedd

A lovak térdre hullnak - ( Szilézia 1453)

A lovak is térdre hullnak az Oltáriszentség előtt

A sziléziai Langenwiese község immár évszázadok óta évenkénti eucharisztikus engesztelő ünnepséget rendez, sokezer zarándok részvételével. A helység krónikája, márványba vésett korabeli írás, egy olajfestmény a templom északi falán, valamint a szószék egyik faragványa világosan és érthetően rávilágítanak e búcsújárás ősi hagyományaira.

1453-ban, amikor a ferences Kapisztrán Szent János bűnbánatot hirdetett a német nyelvterületű és szláv országokban, és éppen Breszlauban (Boroszló, ma: Wroclaw) időzött, egy ottani templomból több Szentostyát elraboltak. A tolvaj, noha keresztény volt, semmitmondó júdáspénzért hagyta magát hitetlen kufároktól megvesztegetni és Krisztus testét eladta, hogy meggyalázzák. A bűnözők, miután gyűlöletük némileg alábbhagyott, a súlyos méltatlansággal illetett és hirtelen vérezni kezdő szentostyákat fehér gyolcsba göngyölték, s mert féltek, hogy a világi hatóságok rájönnek gaztettükre, a Langenwiese melletti erdőcskében elrejtették. Ezzel úgy vélték, hogy megúszták a büntetést. Egy feltűnő csoda azonban az elásott Szentség nyomára vezetett.

Egy lengyel nemes úr négylovas hintaján Langenwiese felé tartott. Egyszerre a lovaknak földbe gyökerezett a lábuk, térdre hulltak és nem mozdultak semerre se.

Hasztalan volt minden biztatás, nógatás, a lovak maradtak. A nemes úr kíváncsian szétnézett maga körül, s íme a bokor aljából, a földből fehér kendőcske integetett felé, amely mint kiderült, kisebb csomagot takart: bűnös módon a föld alá erőszakolt Oltáriszentséget.

Hamar elterjedt a hír az egész környéken. Langenwiese plébánosa ünnepi processzióval, kereszttel és zászlóval vonult az erdőbe, kiemelte a földből a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, majd harangzúgás kíséretében a templomba vitte. Ez 1453-ban Húsvét és Pünkösd között történt. Azóta egészen a huszadik századig nem szüneteltek a körmenetek Langenwiesében a csodálatos Szentség tiszteletére. Járt ott azóta már Lengyelország és Szilézia pápai nunciusa, Kréta érseke, II. Pius pápa kamarása is. Egy 1460. február 4-én kelt pápai okirat a zarándokoknak számos búcsút engedélyezett.

Az engesztelés ünnepeként a Húsvét utáni negyedik vasárnapot jelölték meg. A tizenhatodik századig a zarándokok tömegesen özönlöttek, olyannyira, hogy az ünnep nyolcadában ötvenezren is részt vettek az engesztelésben az Oltáriszentséget ért sok meggyalázásért és szentségtörésért. Minden évben Húsvét negyedik és ötödik vasárnapja között, tehát az ünnep nyolcada idején közelről és távolról mentek a processziók Langenwiesébe, hogy a hívők kinyilvánítsák szeretetüket és hitüket a Legméltóságosabb Oltáriszentség iránt.

A torinói eucharisztikus csoda 1453-ban

A torinói eucharisztikus csoda

Az Eucharisztia az egyház szentségeinek csúcspontját alkotja és ez már önmagában véve is csodálatos tett. Nem véletlenül nevezi Aquinói Szent Tamás „drága, csodálatos, üdvösségszerző és minden gyönyörűséggel teljes vendégségnek” az eucharisztikus lakomát. A századok folyamán – főként Európa országaiban – számos csodás esemény történt az oltáriszentség körül. A mintegy 60 ismertebb csoda közül a legtöbb – 20 – Franciaországban történt, 17 Itáliában, 11 Spanyolországban, de Belgium, Hollandia, Portugália, Németország és Lengyelország is magáénak mondhat eucharisztikus csodákat. A legrégibb csodaként tartják számon az itáliai Lanciano városban a VIII. században történt csodát, amelyet már egy korábbi műsorunkban bemutattunk.

Most a híres torinói csodával foglalkozunk, amely 1453. június 16-án délután 5 órakor történt. Exilles környékén, felső Val Susában Renato d’Angio és a Savoia házi Lodovico csapatainak küzdelme után, a katonák fosztogatni kezdtek. Néhányan behatoltak a templomba is. Az egyik katona feltörte a szentségházat, kivette belőle a szentelt ostyát tartalmazó kelyhet és szelencét, majd a lopott kegytárgyakat a tarisznyájába tette és öszvérháton leereszkedett Torinóba. A városba érkezve az egykori Szent Szilveszter templom előtt az öszvér megbokrosodott: a földre esett tarisznyában a szentségtartó kinyílt és a szentelt ostyával együtt a házak fölé emelkedett az emberek nagy ámulatára.

A szemtanúk között volt egy Bartolomeo Coccono nevű pap is, aki azonnal a főpásztorhoz szaladt a hírrel. A püspök, Ludovico di Romagnano papok és a nép kíséretében a csodás esemény színhelyére indult és térdre ereszkedve az Emmauszi tanítványok szavaival kérte az Urat: „maradj velünk.” Nem sokkal később egy második csoda is történt. A szentségtartó a földre esett, ám a ragyogó fényben tündöklő ostya a magasban lebegett: az ostya szép lassan leereszkedett a püspök kezében lévő kehelybe. Ludovico püspök ekkor körmenetben vitte a szent ostyát a székesegyházba, megáldotta az összegyűlt híveket és hálát adott a csodáért, amellyel Torino kiérdemelte a „Legszentebb Oltáriszentség városa” címet. Az eucharisztikus csoda tisztelete rövid idő alatt elterjedt a városban. Előbb kápolnát később pedig nagyobb templomot emeltek az eucharisztikus csoda helyén, amelyet az Úr Testéről neveztek el. A Corpus Domini templom építési munkálatai 1671-ben értek véget. Ebben a templomban, a Kegyelmek Anyja kegyképe előtt imádkozva kapta az indíttatást a ma már szentté avatott Giuseppe Benedetto Cottolengo, hogy rendet alapítson a fogyatékos gyermekek számára."