“Halj meg tehát bűneidnek, és élj az igazságnak; mégpedig a mai nap ezen percének pillanatától kezdve.”
kedd
hétfő
Tanítványként, bővebben a nyomaban.5mp.eu honlapon
“Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)
1. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! 2. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" (Mk 12,30-31) 1. Boldogok a lelki szegények,mert övék a mennyek országa. 2. Boldogok a szelidek,mert ők bírják a földet. 3. Boldogok, akik sirnak,mert ők megvigasztaltatnak. 4. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők kielégíttetnek. 5. Boldogok az irgalmasok,mert ők irgalmasságot nyernek. 6. Boldogok a tisztaszivűek,mert ők meglátják az Istent. 7. Boldogok a békességesek,mert ők Isten fiainak hívatnak. 8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért,mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1-10.)
„Uram, megteszem. Nem érdekel, mit mond a sátán. Nem érdekel, mit mondanak mások. Tudom, hogy olyan jó terveid vannak az életemre nézve, amiket az értelmem fel sem tud fogni – olyan dolgok, amelyek afölött vannak, mint amit kérnék, vagy el tudnék képzelni. És a Szellemben való ima által meghallom ezeket.”
„ Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!”
„Úr Jézus, örvendezem, hogy Te az áttörésem Istene vagy. Köszönöm, hogy a Te erőd söpör végig az életemen. Tudom, hogy nincs olyan probléma, ami ellene tudna állni. A szegénység nem tud ellenállni neki. A családi problémák nem tudnak ellenállni neki. Az ördög semmivel nem tudja megakadályozni a győzelmemet. Dicsérlek ezért Téged MOST! Ámen!”

Uram, aki értünk és bűneinkért adta egyszülött fiát, Add nékem mindig mindenkor tisztán láthassak Mindig lássam be ha tévesem gondolkodni akartatnak Soha nem engedjed hogy ne lássam az igazságot Soha ne engedjed hogy ne vegyem észre a valóságot!
Add jóságos Uram teremtő Atyánk, Aki értünk adta egyetlen fiát, A kereszten büneik bocsánatáért, Mutasd kérlek nekünk az igaz utat, Mely elvezet hozzád és fiadhoz, A mi nevünk és szeretteink neve, Benne legyenek az Élet könyvében! A szeretteink neve és a mi nevünk, Benne legyenek az Élet könyvében!
IMA A HALÁLBÓL A REMÉNYSÉGRE Uram! Vezess engem a halálból az életre, a hazugságból az igazságra. Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre, a félelemből a bizalomra. Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre, a háborúból a békére. Engedd, hogy béke töltse be szíveinket, a mi világunkat és az egész világmindenséget!
Szentlélek töltsd el mindenkor szívünket, lelkünket, s kérjük mindenkor a kedvesünk szívét, lelkét és mindenét töltsd el, Segíts meg minket, hogy örökéletet nyerhessünk, s segíts mindenkinek aki ezt kéri. Hisszük, hogy értünk adta égi édesapánk, Uramatyánk egyszülött fiát a kereszten a bűneink bocsánatáért. Űz ki belőlünk minden gonoszt, és kérlek töltsél el bennünket a Szentlélek erejével.
Édes Atyám! Az Úr Jézus Krisztus nevében jövök hozzád. elismerem a nagyságodat és megvallom, hogy Te minden fölött úr vagy. Te teremtettél mindeneket és én is a teremtményed vagyok és mint teremtmény jövök a teremtőm elé. Én bűnös ember vagyok és sokat vétkeztem ellened az életemet káoszba vittem. De most elhatároztam, hogy hozzád jövök és megtérek és elfogadom a Názáreti Jézus Krisztus áldozatát. És elismerem, hogy erre az áldozatra van nekem is szükségem. Ezért megnyitom a szívemet és kérlek, hogy jöjj be a szívembe és bocsássál meg nekem minden bűnt, é következményeitől szabadítsál meg. Hiszek benned Jézus Krisztus és hiszem, hogy meghaltál értem, hiszem, hogy Te vagy az élő Isten fia akit az Atya feltámasztott a halálból. Elfogadlak uramnak, szabadítómnak, megmentőmnek, gyógyítómnak. Átadom a szívemet Neked és kérlek szabadítsál meg és teremtsél bennem tiszta szívet. Te azt ígérted ha valaki hozzád jön Te ki nem veted. Ezért kérlek vezess az Atya jelenlétébe mert Te vagy az ajtó. és csak Rajtad keresztül járulhatok a színe elé. Köszönöm a szabadításodat és, hogy elfogadtál. Dicsérlek és imádlak teljes szívemből erőmből a Jézus Krisztus nevében az Atya Isten dicsőségére. Ámen

Uram, neked engedelmeskedve hadd éljem át mások megújításán fáradozva a saját helyreállásom csodáját!
Magyar Testvéreim! A megüzent feladat világos és szent : "Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész Világon könyörülni!"
„Úr Jézus, örvendezem, hogy Te az áttörésem Istene vagy. Köszönöm, hogy a Te erőd söpör végig az életemen. Tudom, hogy nincs olyan probléma, ami ellene tudna állni. A szegénység nem tud ellenállni neki. A családi problémák nem tudnak ellenállni neki. Az ördög semmivel nem tudja megakadályozni a győzelmemet. Dicsérlek ezért Téged MOST! Ámen!”
vasárnap
2016. május 15. - Szent Kereszt templom (Donner)
A szentmisét bemutatja: Nyéky Kálmán plébános
orgonás mise
orgonás mise
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)