A megígért Messiás (Spanyolország 1554)

A megígért Messiás

Villanuevai Szent Tamást, Valencia érsekét 1554-ben sürgősen haldoklóhoz hívták. A férfi túláradó örömmel üdvözölte őt és így beszélt:
"Kegyelmes uram, Önt kérettem személyesen, mert Önnek szeretném tudomására adni, hogy annak idején miért hagytam el a zsidó vallást és miért lettem katolikus.

Titkomat eddig senki emberfiával nem osztottam meg. De Önt arra kérem, mindazt, amit most Önnek elmondok, halálom után a Legméltóságosabb Oltáriszentség tiszteletére, szíveskedjék nyilvánosságra hozni.

Szüleim zsidó törvények szigorú előírásai szerint neveltek és a Zsinagógában taníttattak. Hitem igazvoltáról meg voltam győződve. Atyám egy alkalommal meglehetősen távoli helyre küldött velem üzenetet: egyik barátom kísért el utamon. Útközben az eljövendő Messiásról beszélgettünk, a zsidó tanítás szerint ugyanis Ő még nem született meg. - Mindketten sóvárogva kívántuk a Megváltó mielőbbi megszületését, hogy mi is láthassuk Őt, s mint első tanítványai mellészegődhessünk.

Ilyen íratlan, meghitt beszélgetésben bandukoltunk célunk felé. Amikor a nap nyugovóra tért és már besötétedett, ámulva csodáltuk, hogy az esti ég egy része fényesen tündöklik. Úgy tűnt, mintha valaki abban az irányban a kék függönyt félrehúzta volna. Csodálattal szemléltük azt a különös látványt.

Atyám gyakran a lelkemre kötötte, ha netán valamikor valamely rendkívüli természeti jelenség tanúja lennék, azonnal valamilyen kegyelmet kérjek a jó Istentől. Nem feledkeztem meg erről az intelemről és barátommal együtt azonnal, ott az úton térdre estünk és benső áhítattal arra kértük Istent, engedje meglátnunk a megígért Messiást.

Ekkor fent a levegőben, fénylő sugárkoszorúban megjelent egy ragyogó kehely és fölötte egy Szentostya. Először megijedtünk e jelenség láttán, később azonban ez a csodás látvány mérhetetlen boldogsággal töltötte el szívünket és tökéletesen meggyőzött bennünket, hogy az egyedül igaz Messiást láttuk.

Az igaz hit szívünkbe férkőzött és áldottuk Isten a megismert igazságért. Mikor azonban hazaérkeztem, félelmemben atyámnak nem mertem szólni a történtekről. De mihelyt nagykorú lettem s nem kellett a szülői kényszertől tartanom, azonnal kértem a keresztség szentségét és a katolikus egyházba való felvételemet. - Barátomat később szem elől vesztettem, nem tudom mi történt vele."

Forrásmunka: Villanuevai Szent Tamás: Krisztus teste.

Csoda az olaszországi Veroli városkájában, 1570-ben

Eucharisztikus csoda az olaszországi Veroli városkájában

Az Eucharisztia éve alkalmából ( 2005 ) szeretnénk bemutatni olyan csodás eseményeket, amelyek az Oltáriszentséggel kapcsolatosak. Ma egy ősi olasz történelmi városkába, Veroliba kalauzoljuk el hallgatóinkat. Veroli Rómától délre, mintegy 80 kilométerre fekszik, ősi itáliai szokás szerint a település a hegytetőn épült. Nem ismerjük az alapítás dátumát, de annyi bizonyos, hogy a város régebbi Rómánál. Évszázados templomait, palotáit szép freskók díszítik és értékes műkincsekkel büszkélkedhetnek. Egykor püspöki székhely volt, ám ma már a három összevont egyházmegye: Frosinone-Veroli-Ferentino püspökének székhelye a könnyebben megközelíthető, modern Frosinone város.

A Veroli eucharisztiku s csoda 1570. március 26-án, Húsvétvasárnap történt a Szent Erasmus bazilikában. Az ünnep szokása szerint a templomban 40 órás szentségimádást tartottak az oltáriszentség előtt, annak emlékére, hogy Krisztus teste is éppen ennyi ideig nyugodott a sírban. A csodás eseményt, a látomást és az imameghallgatásokat hiteles dokumentumban foglalták össze mindjárt a történtek után és a mai napig a bazilika plébániáján őrzik az iratokat.

Azokban az időkben még nem ismerték a ma használatos szentségtartót. A szentostyát egy henger alakú ezüst tartóba tették, amelyet egy nagyméretű ugyancsak ezüst kehelybe helyeztek és a tetejére tett paténával zárták le. Az egészet szép selyem szalaggal átkötötték, amelynek két szárnyát a kehely szárán masnival erősítettek meg. A bazilika kanonokja, Angelo de Angelis atya az így elkészített kelyhet a húsvét esti dicséret után a Nagy Szent Gergely pápáról elnevezett mellékoltárra helyezte, amelyet az alkalomból sos-sok gyertyával világítottak meg. A város jámbor testvérületeinek tagjai fekete kámzsába öltözve a bazilikába vonultak és óránként váltották egymást az oltáriszentség előtt. Amikor az Irgalmasság, a Jóhalál, a Krisztus Teste és a Szűzanya testvérületének tagjai helyet foglaltak a kápolnában csodás esemény történt: amint imádkozni kezdtek, a kehely a benne lévő ostyatartóval átlátszóvá vált, mint a kristály és a kehely alján fénylő csillag jelent meg. A csillagon egy szentostya nyugodott. Rövid idő alatt az ostya egy bárányfelhő által félig eltakart fekete ruhás gyermekké vált a kehely fölött, röviddel később pedig a kereszten haldokló Jézus alakja tűnt fel. A jelenés szemtanúi könnyhullatás és kiáltozás között Isten irgalmáért kezdtek esedezni. A hír villámgyorsan bejárta a várost és a Szent Erasmus templom mindjárt megtelt hívekkel és a város előkelőségeivel, akik között ott volt a püspök is. Sokan személyesen meggyőződhettek a csodás eseményről, mivel a természetfölötti látomás a sok szemtanú vallomása szerint félóráig tartott.

A következő napon, március 27-én, ugyanabban az órában a csillag fénye újból ragyogni kezdett a kehely alján, ám rövidesen kialudt. Az összes jelenlévő ember világosan látta, hogy a kehelyből felszállt három egyforma nagyságú, egymást érintő ostya. Az ostyák lassan eltűntek és helyükön három gyermek jelent meg, a középső nagyobb volt a másik kettőnél. Később már csak egy ostya és egy gyermek volt látható. Ezek a jelenések is fél órahosszat tartottak, éppúgy, mint az előző estiek. A 40 órás szentségimádás után az egyházi hatóságok döntése értelmében a szentostyát nem tették vissza a szentségházba, hanem a kitételt meghosszabbították április 6-áig. Időközben számos imameghallgatás és csodás gyógyulás történt a város lakói és a környező falvakból érkezett emberek között. A csodás kelyhet még ma is őrzik a templomban. A csodás esemény negyedik centenáriuma alkalmából, 1970-ben Veroliban egyházmegyei eucharisztikus kongresszust tartottak. Minden hónap első péntekén a hívek szentségimádásra gyűlnek össze a Szent Erasmus templomban, és közben a város többi t emplomát bezárják.

Húsvét keddjén pedig minden évben a püspök ünnepi szentmisét mutat be az 1570-ben történt eucharisztikus csoda emlékére. "

A bolsenai eucharisztikus csoda 1263-ban

Eucharisztikus csoda Bolsena olasz városban, 1512-ben

A bolsenai csodát Raffaello is megörökítette a vatikáni Apostoli Palota stanzáiban, 1512-ben.

Az etruszk eredetű Bolsena az azonos nevű tó partján fekszik, Itália egyik műemlékekben és természeti szépségekben gazdag kereszteződési pontján, Lazio, Toscana és Umbria között, a Tirrén-tenger és a páp ai város, Viterbo közelében. A bolsenai csoda a XI. századi Szent Krisztina templomban történt. A templomot egy szent kislány emlékére emelték, aki 12 évesen, 305-ben szenvedett vértanúságot Diocletianus császár keresztényüldözése idején.

Feljegyzések szerint 1263-ban egy Rómába tartó cseh pap utazott át a városon. A prágai Péterként emlegetett papot, miközben szentmisét mutatott be, kétségek gyötörték afelől, hogy az ostya valóban Krisztus testévé változik-e? Az átváltoztatás pillanatában a prágai pap megdöbbenve vette észre, hogy az átváltoztatott és megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra, az oltárra, sőt még a márványpadló néhány köve is véres lett. A bolsenai hívek a bevérzett oltárkendőt körmenetben vitték IV. Orbán pápához, aki éppen a közeli Orvietoban tartózkodott. A Pápa , miután 1264. augusztus 11-én meggyőződött a történtek hitelességéről, szeptember 8-ai dátummal bullát adott ki, amellyel elrendelte Corpus Domini, Úrnapja ünnepét. A Pápa ugyanakkor megbízta Aquinói szent Tamást, hogy az ünnep számára saját liturgikus szövegeket szerkesszen. Így írta meg az Angyali Mester a nap csodálatos Lauda Sion k. szekvenciáját. Babits Mihály és Sík Sá ndor fordításában a fennkölt vers első szakasza így hangzik: „Dicsérd Sion Megváltódat, vezéredet, pátfogódat áldja hangos éneked. Nagy titokról szól az ének, élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk. ” IV. Orbán pápa halála miatt a Corpus Domini ünneplése csak később vált egyetemessé.

Az szent ostyából csöpögő vérrel áztatott három márványkövet ma a bolsenai Szent Krisztina templom un. „Csoda Kápolnájában” őrzik és kérésre megtekinthetők. A vércseppek ma is világosan láthatók. A bevérzett oltárkendő az orv ietói dómban található, amelynek építését IV. Orbán pápa rendelte el, de a munkálatok valójában csak 1290- ben kezdődtek meg . Canova szerint ez a templom Olaszország egyik legszebb egyházi építménye. Az ereklye ma a dóm „Korporálé Kápolnájában” tekinthető meg. A dóm egész belső terét Fra Angelico, Benozzo Gozzoli, Luca Signorelli és más nagy reneszánsz mesterek freskói díszítik. Az értékes kövekkel kirakott ereklyetartó ban őrzött , vérrel áztatott oltárkendőt évente kétszer, Húsvétvasárnap délután és Úrnapján teszik ki közszemlére az oltárra. Az eucharisztikus csoda tényleges helyén, Bolsenában nagy pompával tartják meg Úrnapját. A történelmi belváros utcáit friss virágokból készült művészi virágszőnyeggel borítják be és körmenetben viszik a három vércseppe l áztatott kő egyikét. A három kilométer hosszú virágszőnyeg készítésében a belváros apraja nagyja kiveszi a részét. A szent jeleneteket előbb papírra vagy közvetlenül az utca kövére rajzolják és erre helyezik rá a virágszirmokat. A virágművészek megállás nélkül három napig dolgoznak, az utolsó simítások az ünnep reggelére maradnak, amikor a gyorsan hervadó virágszirmok is a helyükre kerülnek."

Csoda Firenzében, 1230-ban és 1595-ben

Eucharisztikus csoda Firenzében, 1230-ban és 1595-ben

Ki ne ismerné Firenze, az olajfákkal teli toszkán vidék fővárosát, melynek neve eltéphetetlenül kapcsolódik, Dante és a Mediciek, Giotto, Leonardo, Michelangelo, Raff aello, Donatello, Boldog Fra Angelico és még annyi más nagy mester nevéhez, hogy ne is szóljunk szépséges palotáiról, templomairól, felbecsülhetetlen műkincseket őrző Uffizi és a Pitti Múzeumairól. A szó legigazibb értelmében szép és nemes városban évszázadokkal ezelőtt két eucharisztikus csoda is történt, amelyeket viszont kevesen ismernek. Az egyik 1230-ban, a másik pedig 1595-ben.

Az első csodás esemény 1230. december 30-ának reggelén történt. Egy Ugoccione nevű idős pap, a Szent Ambrus templomhoz csatlakozó bencés nővérek kolostorának lelkésze, megszokott reggeli szentmiséjét mutatta be. Minden a legnagyobb rendben ment, egészen addig a pillanatig, amikor az idős, kissé szórakozott és talán rosszul is látó atya nem jól tisztította meg a kelyhet, amelyben így néhány csepp bor maradt. Az atya visszatette a kelyhet a helyére, mintha mi sem történt volna és csak a következő nap reggelén vette észre, hogy a borcseppek helyett vércseppek voltak a kehelyben. A megrémült sekrestyés apáca nagy kiáltozás közben letérdelt és az oda sereglő többi apáca is saját szemével látta, hogy mi történt. Firenze páviai származású püspöke, Ardingo értesülve a z esetről a zonnal alaposan szemügyre vette a kelyhet és ő is meggyőződött arról, hogy a kehelyben megalvadt vércseppek láthatók. Később, amikor a kolostor apátnője kérte, hogy vigyék vissza a kelyhet, a püspök gazdagon díszített ereklyetartót készítetett és az ampullába öntött vércseppeket ebbe a szép tartóba helyezték el. Egy évvel később, 1231-ben a ferencesek pompás körmenetben visszavitték az ereklyét a püspöki palotából a csoda színhelyére, a Szent Ambrus templomba és kolostorba.

3 évszázad elteltével újabb eucharisztikus csoda történt ugyanabban a firenzei Szent Ambrus templomban. Ez a csodás esemény 1595 nagypéntekén történt, amely abban az évben március 24-ére esett. Miközben a pap Urunk kínszenvedésének és halálának szertartását végezte a templo m főoltáránál, a szentsír oltár nál tűz ütött ki, amelyet feltehetőleg a meggyújtott gyertyákból kipattant szikra okozott. A tűz villámgyorsan szétterjedt és a celebráló pap a hívekkel együtt a tűz megfékezésén fáradozott. A pap legfőbb gondja az volt, hogy megmentse a tabernákulumban őrzött szentostyákat, de a nagy sietségben felborított egy szelencét, amelyen a betegek áldoztatására félretett kisostyák voltak. Az ostyák g urulni kezdtek a lángok között. Amikor végre sikerült eloltani a tűzet a megperzselt o ltárkellékek között egy megbarnult, de éppen maradt oltárkendő re leltek, amelyben megtaláltak 6 elgurult ostyát. Kissé megbarnultak és felkunkorodtak a hőtől, sőt valószínűleg össze is tapadtak az oltáshoz használt vízzel érintkezve. Az így megmenekült sze ntostyákat és az oltárkendőt kitették a hívek áhítatára, később pedig ezüst dobozkába zárták azokat és ugyanabban a tabernákulumban helyezték el, amelyben a 300 évvel korábban történt vércsepp ereklyét őrizték. Amikor 33 évvel később Marzi-Medici firenzei érsek figyelmesen megvizsgálta a szentostyákat, megállapíthatta, hogy állaguk nem változott, nem porladtak el. 1907-ben végzett újabb tudományos vizsgálatok hasonló eredményre jutottak. A firenzei Szent Ambrus templomban minden év májusában 40 órás szentsé gimádást tartanak a két ereklye előtt, amelyeket egyetlen szentségtartóban helyeztek el. Az ereklyetartó felső részében egy nagy átváltoztatott ostya, alatta pedig az 1230-ban megalvadt vér, és az 1595-ben csodás módon megmenekült 6 ostya látható. Az Eucha risztikus Csoda kápolnája előtt egész évben 7 gyertya ég, amely a firenzei hívek és az ide látogató sok zarándok buzgó jámborságáról tesz tanúságot."

Csoda az itáliai Morrovalle-ben 1560-ban

Eucharisztikus csoda az olaszországi Morrovalle városkában

Morrovalle jellegzetes és hangulatos középkori olasz városka a maceratai tartományban, a Chienti völgyében. A helységről 995-ben tűnt fel az első hivatalos említés egy adományozó levélben. Morrovalle-ban 1560-ban eucharisztikus csoda történt, amely egyike a 17 fontosabbnak tartott olaszországi csodáknak. A ferences kolostorhoz tartozó Szent Ferenc templomban 1560. április 16-a és 17-e között tűz ütött ki és az órákon keresztül pusztító tűzvész során a templom szinte minden berendezése elpusztult. A hamu alól azonban csodával határos módon előkerült egy feszület, néhány nappal később pedig egy üszkös falrésben oltárkendőre bukkantak, amelyben érintetlenül megmaradtak a szentmise során átváltoztatott ostyák, pedig a kehely szinte teljesen megolvadt.

Mindez április 27-én történt. A ferences atya, aki megtalálta az ostyákat azonnal csodára gondolt és harangozni kezdett. A harangszóra a morrovallei emberek a templomba sereglettek és saját szemükkel láthatták az épségben megmaradt szentostyákat. Az ostyák előtt három napos szentségimádást tartottak, még az éjszaka folyamán is, úgy, hogy a hívek csoportjai váltogatták egymást. A csoda híre hamar eljutott Rómába, a pápához is. IV. Piusz 5 szentéletű és tudós bíborosból bizottságot létesített az ügy kivizsgálására.

Az 1560. szeptember 19-én kelt „Sacrosancta Romana Ecclesia” bulla tanúsága szerint „a tűzvészben teljes épségében megmaradt a „sacramentum” (szentség), miközben a fából készült tabernákulum és az ezüst kehely leégett.” IV. Piusz pápa továbbá a bullában még azt is megállapítja, hogy a bíborosok vizsgálta és a helyi püspök szavai nyomán biztos abban, hogy nem történt semmiféle csalás, ezért tehát a történtek kétségkívül csodának minősülnek. A pápai bulla továbbá az oltárkendőben éppen maradt szentostyák tiszteletére buzdítja a morrovallei embereket és teljes búcsút adományoz azoknak a híveknek, akik bűneiket meggyónva, tiszta lélekkel a „tűzvész napjainak és a csodának az évfordulóján ide látogatnak.” A csodás szentostyákat elefántcsont tartóba helyezték és a Szent Bertalan apostol kollégium kápolnájában őrizték. Egy bizonyos ponttól kezdve azonban az ostyáknak nyoma veszett. Korabeli iratok tanúsága a 17. század közepétől az Úrnapi körmeneten már csak a tűzvészből megmenekült feszületet vitték körben. "