“Halj meg tehát bűneidnek, és élj az igazságnak; mégpedig a mai nap ezen percének pillanatától kezdve.”
péntek
csütörtök
A sötétség három napja Kinyilatkoztatások és próféciák Luz de Mária által 2014
A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS
17.09.2014
HÍVOM HŰSÉGES NÉPEMET, AZOKAT, AKIK SZERETNEK ENGEM "LÉLEKBEN ÉS IGAZSÁGBAN", HOGY ÁLLJANAK KI, AMIKOR A FIZIKAI SÖTÉTSÉG ELJÖN, ÉS EL FOGJA LEPNI AZ EGÉSZ FÖLDGOLYÓT. Ez egy kozmikus esemény lesz, és a Földet elsötétítik és erősen megrázzák, de azok, akik félnek az Igazságosságomtól, azért vannak, mert nem ismernek Engem mélységében, azért vannak, mert figyelmen kívül hagyják, hogy még az Igazságosságom végrehajtásában is hallgatólagosan hordozza az Irgalmamat, különben minden megsemmisülne.
szerda
Élő közvetítés 19 órától. Mária kegyhelyeknek a találkozója.
A Szentmise Szeptember 17-ike, este 7 órakor lesz. A találkozót nm. és ft. Jakubinyi György érsek úr nyitja meg a Szentmise keretében.
vasárnap
Szent Kereszt felmagasztalása - 2014.09.14. Szentmise Újhegyen
A Szentmisét bemutatta: Kövesi Ferenc plébános
Élő közvetítés 10,30 -tól. A csíksomlyói Szűzanya 500 éves.
A szentmisét Nm. és Ft. Jakubinyi György érsek atya celebrálja, amelynek keretében megnyitja a Jubileumi Mária évet kegyhelyünkön abból az alkalomból hogy a Szűzanya csíksomlyói kegyszobra 500 éves. Az ünnepi búcsús szentmisékre várjuk zarándok testvéreinket. Azok akik nem tudnak elzarándokolni kegyhelyünkre a búcsús szentmisékbe élőben belekapcsolódhatnak a Mária Rádió és a kegyhelyünk honlapján /www.csiksomlyo.ro/ található internetes közvetítés útján.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)