A lovak is térdre hullnak az Oltáriszentség előtt
A sziléziai Langenwiese község immár évszázadok óta évenkénti eucharisztikus engesztelő ünnepséget rendez, sokezer zarándok részvételével. A helység krónikája, márványba vésett korabeli írás, egy olajfestmény a templom északi falán, valamint a szószék egyik faragványa világosan és érthetően rávilágítanak e búcsújárás ősi hagyományaira.
1453-ban, amikor a ferences Kapisztrán Szent János bűnbánatot hirdetett a német nyelvterületű és szláv országokban, és éppen Breszlauban (Boroszló, ma: Wroclaw) időzött, egy ottani templomból több Szentostyát elraboltak. A tolvaj, noha keresztény volt, semmitmondó júdáspénzért hagyta magát hitetlen kufároktól megvesztegetni és Krisztus testét eladta, hogy meggyalázzák. A bűnözők, miután gyűlöletük némileg alábbhagyott, a súlyos méltatlansággal illetett és hirtelen vérezni kezdő szentostyákat fehér gyolcsba göngyölték, s mert féltek, hogy a világi hatóságok rájönnek gaztettükre, a Langenwiese melletti erdőcskében elrejtették. Ezzel úgy vélték, hogy megúszták a büntetést. Egy feltűnő csoda azonban az elásott Szentség nyomára vezetett.
Egy lengyel nemes úr négylovas hintaján Langenwiese felé tartott. Egyszerre a lovaknak földbe gyökerezett a lábuk, térdre hulltak és nem mozdultak semerre se.
Hasztalan volt minden biztatás, nógatás, a lovak maradtak. A nemes úr kíváncsian szétnézett maga körül, s íme a bokor aljából, a földből fehér kendőcske integetett felé, amely mint kiderült, kisebb csomagot takart: bűnös módon a föld alá erőszakolt Oltáriszentséget.
Hamar elterjedt a hír az egész környéken. Langenwiese plébánosa ünnepi processzióval, kereszttel és zászlóval vonult az erdőbe, kiemelte a földből a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, majd harangzúgás kíséretében a templomba vitte. Ez 1453-ban Húsvét és Pünkösd között történt. Azóta egészen a huszadik századig nem szüneteltek a körmenetek Langenwiesében a csodálatos Szentség tiszteletére. Járt ott azóta már Lengyelország és Szilézia pápai nunciusa, Kréta érseke, II. Pius pápa kamarása is. Egy 1460. február 4-én kelt pápai okirat a zarándokoknak számos búcsút engedélyezett.
Az engesztelés ünnepeként a Húsvét utáni negyedik vasárnapot jelölték meg. A tizenhatodik századig a zarándokok tömegesen özönlöttek, olyannyira, hogy az ünnep nyolcadában ötvenezren is részt vettek az engesztelésben az Oltáriszentséget ért sok meggyalázásért és szentségtörésért. Minden évben Húsvét negyedik és ötödik vasárnapja között, tehát az ünnep nyolcada idején közelről és távolról mentek a processziók Langenwiesébe, hogy a hívők kinyilvánítsák szeretetüket és hitüket a Legméltóságosabb Oltáriszentség iránt.
A sziléziai Langenwiese község immár évszázadok óta évenkénti eucharisztikus engesztelő ünnepséget rendez, sokezer zarándok részvételével. A helység krónikája, márványba vésett korabeli írás, egy olajfestmény a templom északi falán, valamint a szószék egyik faragványa világosan és érthetően rávilágítanak e búcsújárás ősi hagyományaira.
1453-ban, amikor a ferences Kapisztrán Szent János bűnbánatot hirdetett a német nyelvterületű és szláv országokban, és éppen Breszlauban (Boroszló, ma: Wroclaw) időzött, egy ottani templomból több Szentostyát elraboltak. A tolvaj, noha keresztény volt, semmitmondó júdáspénzért hagyta magát hitetlen kufároktól megvesztegetni és Krisztus testét eladta, hogy meggyalázzák. A bűnözők, miután gyűlöletük némileg alábbhagyott, a súlyos méltatlansággal illetett és hirtelen vérezni kezdő szentostyákat fehér gyolcsba göngyölték, s mert féltek, hogy a világi hatóságok rájönnek gaztettükre, a Langenwiese melletti erdőcskében elrejtették. Ezzel úgy vélték, hogy megúszták a büntetést. Egy feltűnő csoda azonban az elásott Szentség nyomára vezetett.
Egy lengyel nemes úr négylovas hintaján Langenwiese felé tartott. Egyszerre a lovaknak földbe gyökerezett a lábuk, térdre hulltak és nem mozdultak semerre se.
Hasztalan volt minden biztatás, nógatás, a lovak maradtak. A nemes úr kíváncsian szétnézett maga körül, s íme a bokor aljából, a földből fehér kendőcske integetett felé, amely mint kiderült, kisebb csomagot takart: bűnös módon a föld alá erőszakolt Oltáriszentséget.
Hamar elterjedt a hír az egész környéken. Langenwiese plébánosa ünnepi processzióval, kereszttel és zászlóval vonult az erdőbe, kiemelte a földből a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, majd harangzúgás kíséretében a templomba vitte. Ez 1453-ban Húsvét és Pünkösd között történt. Azóta egészen a huszadik századig nem szüneteltek a körmenetek Langenwiesében a csodálatos Szentség tiszteletére. Járt ott azóta már Lengyelország és Szilézia pápai nunciusa, Kréta érseke, II. Pius pápa kamarása is. Egy 1460. február 4-én kelt pápai okirat a zarándokoknak számos búcsút engedélyezett.
Az engesztelés ünnepeként a Húsvét utáni negyedik vasárnapot jelölték meg. A tizenhatodik századig a zarándokok tömegesen özönlöttek, olyannyira, hogy az ünnep nyolcadában ötvenezren is részt vettek az engesztelésben az Oltáriszentséget ért sok meggyalázásért és szentségtörésért. Minden évben Húsvét negyedik és ötödik vasárnapja között, tehát az ünnep nyolcada idején közelről és távolról mentek a processziók Langenwiesébe, hogy a hívők kinyilvánítsák szeretetüket és hitüket a Legméltóságosabb Oltáriszentség iránt.
