Idézetek Szőnyi Józseftől:
„Kinek nincs múltja, hová ülteti a jövendőt? Mely mélyebb földet kíván, mint a jelennek arasznyira ható kérge!" Az idézet szellemisége ifjúkoromtól kezdve tartja megfertőzve elmémet.
Az elanyagiasodott, erkölcsileg meggörnyedt társadalomtól elcsüggedő ember igényli és keresi a biztos pontot, lelkének békéjét, igényesebb erkölcsi értékeket és a nemzeti büszkeségét, melyeket lassan már csak a múltban találja meg. Olyan segélykiáltás ez, mint a pusztába kiáltott tárogató hangja.
Úgy tűnik, a Pilis kitűnő terep eme hiányérzet kielégítésére. Bár a Pilis hegység egységes kultúrtörténeti hely, településeinek megvannak a saját, egyéni titkai, melyek iránt a társadalom minden rétegéből annál többen érdeklődnek, minél szánalmasabb a világ odakint.
...
Lejegyzett gondolataimmal hozzájárulni szeretnék a hegység múltjának teljesebb megismeréséhez, felderíteni szakralitásának okát. Vékony mankót kínálni a kilábalóknak, hátha egyszer már kigyógyulunk a történelmi sántikálásunkból.
Mások, egymástól független kutatók, Pilis és egyben hazánk történelmi múltja iránt érdeklődők munkáinak szeletkéi egyszer talán egységgé kovácsolódnak, és fény derülhet a hegység Kárpát- medencében betöltött jelentőségére.
Az utóbbi időben megszaporodott lelkes amatőr nyomkeresők, a dolog természetéből fakadóan, olykor vitatott, olykor meglepő eredményei egyben közösek: a rejtély itt van a Pilisben! Ezt tagadni már nem lehet a hivatalos szakma hiúságának csak a mundért védő ellenállásával. Őseink iránti alázattal, érthető válaszokat kell keresnünk közösen a felmerülő új kérdésekre!
Magam részéről jó szívvel osztom meg gondolataimat, elnézést kérve szülőfalum iránti érthető elfogultságomból eredő lelkesedésért!

Hol épült a Pálosok első, Szent Kereszt kolostora, ahol megszületett a Rend?
Hol volt a Pálosok első, Szentkereszt kolostora? from Atyaeg1 on Vimeo.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése