kedd

2011!

 

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Klimatikus káosz lesz tapasztalható most számos országban. Az Én Atyám haragos

2011. augusztus 25. csütörtök, 20:00
Drága szeretteim, imádkozásra szólítom fel valamennyi Ima harcosomat másokért. Ez magában foglalja a hitetleneket, és azokat, akik az erőszak és gyűlölet csapdájába estek. Ők kétségbeesve vándorolnak, próbálják megtalálni a szeretetet és békét az életükben, de lehetetlennek érzik ezt. Rendületlenül kell imádkoznotok értük, mert imáitok nélkül a Pokol tűzében fognak elmerülni. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen. Ha csak felbátorodnak, hogy egy kicsit közeledjenek Felém, és felkészülnek Szavaim meghallgatására, akkor kegyelmeket fognak kapni, hogy Karjaimba vehessem őket.
Leányom, a világnak most le kell ülnie és meg kell hallgatnia Engem. Nagyon rövid időn belül földrengések és áradások tanúja lesz a világ. A klimatikus katasztrófák által okozott káosz, számos országban lesz tapasztalható. Ezek az Én Atyám által kimért büntetések az emberiségre. A bűn meg lesz büntetve leányom, és azok az országok, melyek az abortusz hirdetésében vétkesek, nem fognak elmenekülni az Én Atyám keze elől, amely le fog sújtani. Az ima sok hasonló büntetést elhárított már, de az emberiség folytatja a bűn elkövetését, és megbántja az Én Atyámat az egymás, beleértve az ártatlan gyermekeket az anyaméhben, ellen elkövetett hitvány és förtelmes tetteivel.
Sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok azon Gyermekeimért, akik olyan országokban élnek, melyek nem fogják elkerülni ezt a büntetést. Az Én Atyám haragos. Nem fog továbbra is hátradőlni és nézni, ahogyan az ember elpusztítja az emberiséget. A Föld elpusztulna, ha az emberiséget nem állítaná meg. Ő, az Én Szeretett Atyám, visszatartja ezen büntetés nagy részét a Nagyfigyelmeztetés utánig. Ezt követően, annak ellenére, hogy az emberek megtérnek, mégis folytatják majd visszatérésüket a bűnhöz. A megtapasztalt büntetések azt mutatják az emberiségnek, milyen szigorú is tud lenni az Én Atyám. Ő minden gyermekét szereti, de Ő teremtette ezt a világot, és az ember egyszerűen nem pusztíthatja azt el.
Imádkozzatok most Gyermekeim, minden testvéretekért.
Jézus Krisztus
Az Emberiség Királya



Isten, az Atya: „Erővel fog kezem lesújtani azokra a nemzetekre, akik legalizálják az abortuszt”

2011. augusztus 29. hétfő
A Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök. Én vagyok az Alfa és az Omega, a Magasságos Isten. A világot szeretném adni Gyermekeimnek ezen az üzeneten keresztül.
Kezem vissza van tartva az imádkozás ereje által az emberiség megbüntetésétől, azokért a bűnökért, melyeket elkövet. Súlyos büntetést fogok kimérni, ha az emberiség nem fordul el a gyilkosság és abortusz bűnétől. Gyermekeim, már láthattátok az Én haragomat a földrengések, áradások, cunamik és egyéb természeti katasztrófák által.  Meg kell büntetnem benneteket gyermekek, mert nem kerülhetitek el a büntetést az embertársaitok elleni támadásaitokért.
Az abortusz bűnéért lesztek megbüntetve, amikor az Én kezem erővel fog lesújtani azokra a nemzetekre, amelyek szemet hunynak e felett az ocsmányság felett. A gyilkosság nem megengedett Én szégyentelen teremtményeim, és ha a kormányaitok továbbra is megkerülik a jogot, elnézik ezt a gyáva gyakorlatot, akkor meg fogjátok látni, ahogyan az Én haragom olyan erővel csap le, hogy az élet irgalmáért fogtok könyörögni. Máskülönben sohasem fogjátok abbahagyni, hogy egy születendő élet elvételére gondoljatok.
A gyilkosságot nem tűröm el tovább. Meg lesztek állítva, méghozzá hamarosan. Imádkozzatok ezeknek a szégyentelen élőlényeknek a lelkéért és kérjetek megváltást. Ne fogadjatok el olyan törvényeket, melyeket pogányok vezette kormányaitok nyújtanak be, akikben nincs tisztelet az élet iránt.
Büntetésem nemzeteket fog eltörölni azokban az országokban, amelyek vétkesek az abortusz legalizálásában. Országaitok apró darabokra lesznek felosztva, és az óceánba hullanak. Hitvány klinikáitok és kórházaitok, ahol ezeket a gyakorlatokat folytatjátok, be lesznek zárva, és ti, a bűnösök közületek, a pokol tüzébe lesztek vetve kegyetlen bűntetteitekért.
Azért jöttem, hogy ezt a Figyelmeztetést adjam most nektek. Soha ne engedjétek az abortuszt. Álljatok a sarkatokra az országaitokban és harcoljatok, hogy megelőzzétek ennek a globális tömeggyilkosságnak a folytatását. Ha kormányaitok folytatják rémtetteiket az Én teremtményeim ellen, akkor erőteljes feddést fogtok kapni.
Figyeljetek most, ez egyike az Én legsürgősebb figyelmeztetéseimnek, az emberi fajnak. Vegyétek csak el az életét az Én meg nem születettemnek és Én elveszem a tiéteket. Imádkozzatok rendületlenül minden Gyermekem hitéért, ha továbbra is semmibe veszik az idők kezdetétől nektek adott tanításokat.
Isten, az Atya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése