2000. Tél. Fatima Crusader 62 p 8.
A mi időnkre vonatkozó próféciák
Our Lady of Good Success és a Fatimai Miasszonyunk
Marian Therèse Horvat, Ph.D.
A XVI. század végén a Miasszonyunk megjelent egy koncepcionista nővérnek az akkoriban a Spanyol Koronához tartozó Quito-ban, Ecuadorban az Our Lady of Good Success (a Jószerencse Asszonya) névvel, és azt parancsolta, hogy készítsenek egy szobrot. Azért kérte ezt, hogy jót tegyen nemcsak a konventnek és az ecuadori népnek, hanem az egész Nyugatnak, sőt az egész világnak. Azért kérte ezt, mivel a Konvent az Ő különleges védelme híján állt a gyarmat azon korai napjaiban, de azért is, mivel közben akart járni az Egyház és a társadalom nagy krízise idején, amely be fog következni a XX. században.
Az Our Lady of Good Success szobra a királynői megjelenésével, méltóságteljes fenségével és természetfeletti levegőjével nem egy szokásos szobor. A szobor csodálatos végső befejezése Mihály, Gábriel és Rafael arkangyalok műve volt az 1611-es évben. Azok az olvasók, akik követték az eseményeket a Catholic Family News-ban, már ismerik a gyönyörű történetet, míg mások megtalálhatják azt a könyvemben, melynek címe: Our Lady of Good Success, próféciák a mi időnk számára.
Ez a kis könyv elbeszéli Mariana de Jesus Torres anya (1563-1635) csodálatos történetét, aki felajánlotta a szenvedéseit és az életét az Egyházban a XX. században megjelenő krízisekért, melyeket előrelátni megadatott neki. Mariana anya egy koncepcionista nővér volt, aki Spanyolországból az Új Világba utazott 13 éves korában azért, hogy segítsen megalapítani Quitóban a ferences rendhez tartozó Szeplőtelen Fogantatás Királyi Zárdáját. Sok különleges keggyel tüntette ki az Ég őt, ugyanis ennek a kiválasztott léleknek megadatott megismerni sok jövőbeli eseményt, különösen az Egyház mi időnkbeni helyzetét. Ez nem az a hely, ahol elmesélhetem az ő különleges életét, a sok megpróbáltatást és szenvedést, melyen átment. Amit itt meg akarok tenni az inkább az, hogy elmondjak néhány próféciát, melyet az Égtől kapott, melyek a mi időnkre vonatkoznak, és megmutatják, hogy hogyan csengenek egybe tökéletesen a jólismert próféciákkal, melyeket a Miasszonyunk közölt velünk Fatimában, 1917-ben.
A Miasszonyunk közölte Mariana anyával, hogy a mi siralmas időnkben eretnekségek fognak elszaporodni, az erkölcsök és szokások romlása csaknem teljes lesz, és a hit világossága majdnem eltűnik. Vezekelni a sok istenkáromlásért és gyalázkodásért, és siettetni a diadalmas újjáépítés napjait, ez a XVII. századi vallásos lélek erre lett felkérve, mint egy vezeklő áldozat a mi időnk számára. Így, egy különleges módon, Mariana anya elhivatottsága összeköti őt az egyházi és a társadalmi krízissel, amit kevesen tagadhatnak, amelyet manapság láthatunk.
Több mint tíz évvel ezelőtt elmentem egy zarándoklatra, hogy megnézzem az Our Lady of Good Success csodálatos szobrát, és ráakadtam Mariana anya 500 oldalas életrajzára, amelyet 100 évvel a halála után írt a ferences tartományfőnök, Manuel Souza Pereira atya, aki ugyancsak a szentség hírében halt meg. A zárda archívumában található dokumentumok alapján írta meg a történetet, azon önéletrajz alapján, melyet maga Mariana anya írt le Quito [10] püspökének, Főtisztelendő Pedro de Oviedo jóváhagyásával, és a ferences tartományfőnök Louis Catena atya életrajza alapján, aki leírta az életét rövidesen az után, hogy az Anya 1635-ben meghalt.
Lefordítottam Pereira atya munkáját angolra. Ahogy előrehaladtam a munkával, ámulatba ejtett az, hogy a Miasszonyunk egy 300-éves, egyházilag jóváhagyott jelenésében a mi saját időnk problémáiról beszélt. Abszolút nem szokásos, hogy egy spanyol hívőnek az 1600-as években bármilyen elképzelése lehetett volna arról, ami a mi évszázadunkban előfordulhat. Azonban itt ez történt: a Miasszonyunk elmondta Mariana anyának, hogy a szentségekkel rosszul fognak bánni és félreteszik, a hivatások el fognak veszni a katolikus iskolákban és a monostorokban történő szegényes jellemalakítás és nevelés miatt, s ez az erkölcstelenség el fogja árasztani az utcákat, mint egy szennyes óceán úgy, hogy „úgyszólván nem lesznek szűzi lelkek”.
Azonban van egy sokkal alapvetőbb kapcsolat is a fatimai üzenetekhez. A Miasszonyunk azt mondta Marina anyának, hogy az ő neve csak a XX. század vége felé lesz ismert. A fatimai Harmadik Titok nyilvánosságra hozatala 1960-ra volt eltervezve. Titokzatos okból ez nem történt meg. 1960-ban XXIII. János pápa ezt az érthetetlen üzenetet adta, direkt ellentmondásban az Istenanya parancsával szemben: „Ez a dolog nem a mi időnkre vonatkozik”. „Az Egyház javára és az emberiség boldogulására” a három pápa, akik utána következtek, inkább az ő példáját követték, mint az Égi Királynő parancsát.
A quitói Miasszonyunk üzenete ismételten figyelmeztet az Egyház, és a világi és a szerzetes papság teljes krízisére. Ez lehet az 1917-es üzenet harmadik része is, melyet máig nem hoztak még nyilvánosságra: hittagadás a klérusban, a hit világának általános kiölése, összeesküvés az Egyház ellen, a Sátán uralma? Az én szememben Fatima és Quito, amint azt Atila Sinke Guimarães írta a könyvem előszavában, „ugyanazon gótikus boltív két oldala. Ezek a világ Királynőjének a katolikusok számára adott üzenetei, amelyek a mi jelen időnkbeni összetalálkoznak.”
A Fatimával való párhuzamosság három pontban.
1. Vezeklő áldozat szükségessége: a Kereszt szeretete
Lassan elérjük a XX. század végét, és a század embere, aki megragadott minden élvezetet, elfogadta a 60-as évek forradalmának életelvét: „Csak a tiltottat tiltani”. Világos, hogy Fatima és Quito ahhoz az emberhez beszél, aki híjával van a vezeklő áldozatnak és a Kereszt szeretetének.
A legelső megjelenésekor a Fatimai Miasszonyunk 1917 májusában megkérdezi a gyerekeket, hogy „Fel akarjátok-e ajánlani magatokat az Istennek, hogy elviseltek minden szenvedést, melyet kiválaszt és elküld, mint az olyan bűnökért való elégtételt, melyekkel megsértették Őt, és amely könyörgés a bűnösök megtéréséért?”
A Szűz ezt az embereknek az isteni tervben való együttműködéséért kérte, és a gyerekek ezt megígérték. „Igen, megtesszük.” „Akkor sokat fogtok szenvedni, de Isten kegyelme lesz a ti vigasztalásotok,” mondta nekik. Hasonlóképpen, Quitóban a Miasszonyunk kérte Mariana anya együttműködését az Ő nagy küldetésében, mely összekapcsolódik a mi időnkkel. 1582-ben, amikor Mariana anya imádkozott az Oltáriszentség előtt, legelőszöris megadatott neki, hogy lássa az eretnekséget, az istenkáromlást és az erkölcstelenséget, amely el fogja árasztani a világot, mint büntetés a XX. században. Miasszonyunk megkérdezte az anyát: „Leányom, felajánlod magadat a majd akkor élő emberekért?” Mariana anya azt válaszolta: „Akarom.” A mi időnk szörnyűségei előrelátása miatti sokk erőssége miatt Mariana anya holtan esett össze.
Történelmi és dokumentált bizonyíték van arra, hogy ez a szentéletű hívő valóban meghalt 1582-ben, és két nappal később feltámadt. Az isteni ítélőszék előtt fel lett ajánlva neki, hogy vagy maradhat a mennyben, vagy visszatér szenvedni a földre. Követve a Miasszonyunk példáját, aki elhagyta az égi dicsőséget, hogy megvédje a gyermekeit a születő Egyház első nehéz éveiben, Mariana anya a földi életbe való visszatérést választotta a mi időnk nagy bűnei levezeklésére.
Úgy látszik, az is egy különleges üzenet számunkra, ahogyan a fatimai gyerekek és Mariana anya elfogadták és átölelték a Keresztet. Az Ég nem követeli az embertől az együttműködést, hanem csak kéri a beleegyezését, hogy szenvedni fog az isteni harag lecsendesítésére. A Kereszt misztériuma egy nagyon különleges kegyelem, amelyet az Örök Bölcsesség csak az Ő legjobb barátainak adományoz. Keresztes Szent János írja: „Nagyobb boldogság Szent Péter számára, hogy Jézus Krisztusért van a börtönben, mint a Tábor hegyen Vele lenni az Ő dicsőségében, és nagyobb dicsőség számára a bilincseket viselni, mit a kezeiben tartani a Paradicsom kulcsait”.
Az Örök Bölcsesség mondja nekünk, hogy a bolondok száma végtelen. „Ez azért van” mondja Montforti Szent Lajos, „mivel azoknak a száma, akik nem ismerik a Kereszt értékét, az végtelen, és mégis viselniük kell azt, ennek dacára. Meg kellene borzonganod a boldogságtól”, mondja, „mivel a Kereszt, amelyet viselsz, egy olyan drága ajándék, amely felébresztené a szentek irigységét, ha azok tudnának irigykedni” (Az Örök Bölcsesség szeretete, 97. oldal).
Az első fatimai titok összetöri azt a mítoszt, a XX. század azon hazugságát, hogy a Pokol nem létezik. 1917. július 13-án a Miasszonyunk azt mondta a három gyermeknek, akik 10, 8 és 7 évesek voltak akkor, hogy „Imádkozzatok, imádkozzatok nagyon sokat, mivel nagyon sok lélek megy a Pokolba”. Akkor kitárta kezeit, és mutatott a három gyermeknek egy üreget a földben, egy helyet. Ez az üreg, mondta Lúcia, „olyan volt, mint egy tűztenger, amelyben emberi alakú lelkeket láttunk, férfiakat és nőket, égni, kiabálni és sírni kétségbeesésükben”. A Szűzanya azt mondta a gyermekeknek: „A Poklot láttátok, ahová a bűnösök mennek, akik nem bánják meg bűneiket”. Római Katolikus dogma: Létezik a Pokol.
Élete folyamán Mariana anya arra kérte a Mi Urunkat, hogy a zárda egyik engedetlen nővérének mentse meg a lelkét. Az Úr egyetértett avval, hogy az ellenszegülő nővért meg kell menteni, ámbár a világ végezetéig a Tisztítótűzben kell maradnia. Ellentételként Mariana anyának öt évig kell elszenvednie a Pokol kínjait a földön. Öt éven keresztül szenvedte el az érzékek minden kínját, melyek abban a rettenetes helyben érik a lelkeket, és a sokkal nagyobb szenvedést az Isten elvesztése miatt.
Nagyon világosan látszik, hogy a Miasszonyunk azt kívánta a XX. század emberétől, a von Balthasar hirdetett univerzális megváltás hamis „elméletével” szemben – aki igen nagy befolyással rendelkezett a zsinat-utáni pápákra és a mi mostani II. János Pál pápánkra is –, hogy a Pokol létezik, és nem üres.
3. Az erkölcsök és a szokások csaknem teljes összeomlása.
Mialatt Jácinta 1920-ban, Lisszabonban, a Miasszonyunk Csodái nevű árvaházban élt, a Miasszonyunk azt mondta neki: „Azok a bűnök, melyek sok lelket visznek a Pokolba, a test bűnei”. Más próféciákat is adott a kisleánynak: „Divatok jönnek majd, melyek nagyon sérteni fogják a Mi Urunkat. Azok a személyek, akik Istent szolgálják, nem szabad, hogy kövessék ezeket. Az Egyháznak nem lehetnek divatjai. A Mi Uruk mindig ugyanaz”.
A Miasszonyunk azt mondta, hogy a tisztátalanság bűnei olyan nagyok lesznek, hogy alig lesznek szűzi lelkek.
A Miasszonyunk azt mondta, hogy sok házasság nem jó, hogy a Mi Urunknak ezek nem tetszenek, és nem az Istentől valóak.
Végezetül, Jácinta folyamatosan ismételte Lúciának és Godinho anyának, hogy „Imádkozzunk sokat a papokért és a hívőkért. A papoknak tisztáknak kell lenniük, nagyon tisztának!”
Háromszáz évvel előtte, Quitóban, Ecuadorban, 1610. január 20-án a Miasszonyunk megjelent Mariana anyának, jobb kezében pásztorbottal, és balkezében az Ő Isteni Fiával úgy, hogy „mindenki tudni fogja, irgalmas és megértő vagyok. Hadd jöjjenek az emberek hozzám, mivel én Jézushoz vezetem őket”. Azt mondta Mariana anyának, hogy a XX. században „a szenvedélyek el fognak hatalmasodni, és az erkölcsök teljes romlása fog bekövetkezni, mivel a Sátán fog uralkodni majdnem teljesen a szabadkőműves szekták segítségével. Különös figyelmet fognak fordítani a gyerekekre, hogy az általános romlásukat érjék el. Jaj azoknak a gyerekeknek, akik majd akkor élnek”. Miasszonyunk nyíltan beszél a szekuláris humanizmus forradalmáról, amelyről olyan sokat írtak, hogy az teljesen megszállja a mi időnk szekuláris és vallásos intézményeit.
A Miasszonyunk azzal folytatta, hogy leírta azokat a visszaéléseket, melyek minden szentséget meg fognak támadni: „Jaj azon idők gyermekeinek, mivel nehezen fognak hozzájutni a keresztség és a bérmálás szentségéhez.” Figyelmeztetett, hogy az ördög kitartóan fogja megpróbálni elpusztítani a gyónás szentségét és az Oltáriszentséget is. Megsiratta a sok szentségtörést és a szentségek meggyalázását, melyek meg fognak történni. Az utolsó kenet szentségét kevéssé fogják megbecsülni, és sok ember fog meghalni anélkül, hogy megkapná. Így visszautasítják azt a segítséget, amely „az örökkévalóságba való nagy ugráshoz” szükséges.
A pappászentelés szentségét nevetségessé teszik, elnyomják és megvetik. A démon szüntelenül azon dolgozik, hogy megrontsa a papságot, és hogy sokan kövessék őt közülük. És ezek „a megrontott papok, amelyek megbotránkoztatják a keresztény népet, ösztönözni fogják a rossz keresztények és a római katolikus Egyház ellenségeinek gyűlöletét, hogy megtámadjanak minden papot. A Sátán ezen látszólagos győzelme nagyon nagy fájdalmat fog okozni az Egyház jó pásztorainak”.
A házasság szentségével kapcsolatban, mely Krisztus és az Ő Egyháznak egységét szimbolizálja, ezt mondta:
„A szabadkőművesség, amely hatalomban lesz akkor, gonosz törvényeket fog törvénybe iktatni azzal a céllal, hogy megszüntesse ezeket a szentségeket, könnyűvé tenni mindenki számára, hogy bűnben éljen… A keresztény szellem gyorsan hanyatlani fog, kioltva a hit értékes lángját, amíg eléri azt a pontot, amely az erkölcsök csaknem teljes és általános megromlása következik be.”
„Azokban a boldogtalan időkben féktelen fényűzés terjed el, mely rabságba ejt számtalan könnyelmű lelket, melyek el fognak veszni. Az ártatlanságot többé már alig lehet megtalálni a gyerekekben, és szerénységet a nőknél. Az Egyház súlyos helyzetének ebben a legfontosabb pillanatában azok, akiknek beszélni kellene, hallgatni fognak.”
Ezek a figyelmeztetések hangosan visszhangzanak azoknak a fülében, akik figyelemmel kísérték a Fatimai Jelenéseket: „Az Egyház szükséghelyzetének ezen legfontosabb pillanataiban azok, akiknek beszélni kellene, hallgatnak.” Lehetetlen nem megkérdezni: Miért nem hozták nyilvánosságra 1960-ban a fatimai Harmadik Titkot az Ég Királynőjének megbízása szerint? Mért maradtak csendben a zsinati és a Zsinat utáni pápák az Ég parancsával szemben? Továbbá, oly sok istenkáromlás és otromba gyalázás ellenére miért maradtak csendben azok, akik a hatalom birtokában voltak? Hol van az egészséges reakció a tradícó, a Magisterium, sőt még az alapvető józanész elleni sértések miatt?
Krízis az Egyházban: Kioltották a Tabernákulum fényét.
Egyike az Our Lady of Good Success Mariana anyának való legfontosabb megjelenéseinek1634-ben történt, egy évvel a halála előtt. Amint Mariana anya az Oltáriszentség előtt imádkozott február 2-án (a Megtisztulás és Urunk bemutatása a templomban ünnepén), látta, hogy a szentély lámpája önmagától elaludt, teljesen sötétben hagyva az oltárt.
Miasszonyunk ekkor elmagyarázta az öt jelentését a tabernákulum-lámpának, amelyet az anya szeme láttára Ő oltott ki.
Az első jelentése: „A XIX. század végén és a XX. század elején különböző eretnekségeket fognak terjeszteni ebben az országban. … Amint ezek az eretnekségek elterjednek, és uralkodóvá válnak, a hit drága fényét kioltja a lelkekben az erkölcsök majdnem teljes megromlása. Ezen időszak alatt nagy fizikai és erkölcsi csapások lesznek a társadalomban és a magánéletben”.
Ámbár lesznek olyan lelkek, a Szűzanya ígérete szerint, akik hívők maradnak, és megőrzik a hit és az erények kincsesházát. De ezeknek el kell viselniük egy kegyetlen, elmondhatatlan és hosszantartó mártíromságot.
„Azért, hogy megszabaduljanak ezen eretnekek fogságából azok, akiket a Legszentebb Fiú kiválasztott, hogy végrehajtsák a helyreállítást, azoknak az akaratuk, az állhatatosságuk, a hősiességük és az Istenben való hitük nagyon erős kell, hogy legyen. Hogy ki legyen próbálva az igazak hite és a magabiztossága, lesznek olyan alkalmak, amikor úgy látszik, hogy minden elveszett és megbénult. Ez lesz akkor a teljes helyreállítás boldog kezdete.”
Ezek a kiválasztott lelkek, akik helyreállítják az Egyház egészségét, nagyon hasonlóak lesznek az utolsó idők apostolaihoz, ahogy ezt előre megmondta Monforti Szent Grignon.
A második jelentése: Szimbolizálja úgy a világi, mint a szerzetes papság krízisét. Sok hivatás el fog veszni, igazságtalanság és egyenetlenség tör be a konventekbe és a monostorokba a „hamis emberszeretet és a haraggal töltött lelkek” megjelenésével.” „A világi papság”, mondta a Szűz „sok kívánnivalót hagy maga után, mivel a papok gondatlanok lesznek a kötelességük teljesítésében. Az isteni irányítás hiányában letévednek az útról, melyet az Isten jelölt ki a papi szolgálatra, és az egészséghez és a gazdagsághoz tapadnak, melyet helytelenül igyekszenek megszerezni.”
„Hogy fog szenvedni az Egyház ezen sötét éjszakák alatt! … Főpapok és atyák hiányában vezetni őket atyai szeretettel, kedvességgel, erővel, bölcsességgel és körültekintéssel, sok pap veszti el lelkierejét, kitéve a lelkét nagy veszélynek.”
A harmadik jelentése: A tisztátalanság keresztülhatol az atmoszférán, és alig lesznek szűzi lelkek a világban. Ez ugyanaz a figyelmeztetés, mint amelyet a Fatimai Miasszonyunk adott Jácintának.
A negyedik jelentése: „Szabadkőműves szekták, melyek minden társadalmi osztályba beszivárogtak, finoman bevezetik majd a tanításukat a házi környezetbe azért, hogy elrontsák a gyerekeket,” figyelmeztetett a Szentszűz. Ez a szabadkőművesség szekuláris humanizmusának és a kommunizmus eltévelyedésinek az inváziója lesz. Azonban a Miasszonyunk megígérte, hogy lesznek „vallásos közösségek és személyek, akik bátran és önzetlen buzgósággal fognak dolgozni a lelkek megváltásáért. Ezek ellen az istentelenek kegyetlen háborúkat fognak viselni.”
Az ötödik jelentése:
„Az ötödik ok, hogy a lámpa ki lett oltva, a hanyagságnak és azoknak a közömbösségének köszönhető, akik birtokában vannak a nagy jólétnek, akik érdektelenül állva figyelik az Egyházat, amint elnyomják, üldözik az erényt és nézik a démon győzelmét, anélkül, hogy istenfélően használnák a vagyonukat a gonosz legyőzésére és a hit helyreállítására.” Az Ég Királynője ugyancsak megjegyezte, hogy a Tabernákulum lámpájának eloltása szintén azoknak az emberek a közömbösségének köszönhető, akik megengedik Isten nevének fokozatos kiirtását, és akik ragaszkodnak az ördögi szellemhez, szabadon kiszolgáltatva magukat a bűnöknek és a szenvedélyeknek.
A bizonyosság, hogy a Miasszonyunk le fogja győzni az ellenségeit.
Egy alkalmas pillanat látszik most az Our Lady of Good Success és Mariana de Jesus Torres anya történetében, hogy az angol nyelvű közönség jobban megértse. Ezért, amint Fatimában is tette, az Áldott Szűz imádságot és önfeláldozást kért, hogy kárpótlást adjunk a mi boldogtalan évszázadunk sok-sok gaztetteiért és visszaéléseiért. És ugyancsak Quitóban, amint Fatimában is tette, az Ég Királynője biztosított minket az ő kedvező közbelépéséről és a győzelméről.
Mert az Our Lady of Good Success üzenete, ahogy a Miasszonyunk Fatimai Üzenete is, a nagy remény üzenete. Megígérte a bizalommal teli bátor lelkek csapatát, akik segítenek megvalósítani a boldog Újjáépítést. Megígérte a közbeavatkozását a kellő pillanatban, amikor az ördög győztesnek látszik, és amikor a hatalom visszaél a hatalmával. Ez fogja jelezni, amint Ő mondta, „az én órám eljövetelét, amikor egy csodálatos módon, trónjáról letaszítom a gőgös és átkozott Sátánt, lábaim alá taposom, és lebilincselem őt a Pokol mélyében.” Ezek a szavak tökéleten összecsengenek a remény üzenetével, melyet a Miasszonyunk közölt a három gyermekkel Fatimában, 1917-ben: „A végén, az én Szeplőtelen Szívem győzni fog.”
A Success (a Szerencse) titka.
Ez a hithű katolikusok sikerének a titka: meg vagyunk győződve a győzelemről, melyet a Miasszonyunk megígért. Nem elég az, hogy csupán fenntartsuk a szenvedés határozott szándékát. Szükséges az, hogy legyen valamink, mely sokkal súlyosabb, ugyanakkor barátságosabb. Ez a fenntartása annak a meggyőződésnek, hogy a végén a dolgok sikeresen végződnek.
Hogy méltók legyünk a sikerre, a győzelemre, amelyet a Miasszonyunk megígért, szükségünk van természetfeletti meggyőződésre. Szükségünk van arra, hogy teljesen biztosak legyünk a győzelemben, melyet a Miasszonyunk 1917-ben, Fatimában megígért: „A végén a Szeplőtelen Szívem győzni fog.” Szükséges, hogy teljesen meg legyünk győződve a boldog Újjáépítésről. A Miasszonyunk mondta Quitóban, 1634-ben: „Hogy próbára legyen téve az igaz emberek hite és megbízhatósága, lesznek olyan alkalmak, amikor minden elveszni és megbénulni látszik. Ez lesz akkor a jele a teljes Újjáépítés boldog kezdetének.”
Egy utolsó megfontolás. Ha a fatimai Miasszonyunk arcára tekintünk, akkor a Büntetés Asszonyát is láthatjuk. Az Ő anyai tekintete nagy könyörülettel tekint le ránk, mélységes szomorúsággal a szenvedő emberiségre, egy haldokló emberiségre. Lúcia elmondja, hogy a harmadik jelenéskor kezdte el kinyilvánítani a Szűz a lelkében levő szomorúságot. Lúcia megjegyezte, hogy az utolsó jelenéskor az Áldott Anya arckifejezése még szomorúbb lett, amint ezt mondta: „Ne sértsék meg tovább a Mi Urunkat, mert már eddig is túl sokszor megsértették már.” Ebben az arcban látjuk már a Büntetés prófétáját.
A Miasszonyunk győzelme.
Az Our Lady of Good Success nemcsak anyainak látszik, de győztesnek is. Ő Anya és Királynő. Az Ő tekintete biztosít minket Jézus és Mária Szeplőtelen Szíveinek végső győzelméről és diadaláról, a „boldog Újjáépítésről”, amikor mint Király és Királynő fognak uralkodni a lelki és világi szférában. Ő nyilvánvalóan Mária birodalmának a Királynője. Meggyőz minket a nagy győzelem megtörténéséről, a Büntetésről, az Ő győzelméről. Lelkesít minket, hogy bár a mi utunk nehéz, de korrekt út. Bíztat minket, hogy imádkozzunk és harcoljunk azért a meggyőződésért, hogy a győzelem, a béke megjön még a mi időnkben. Hív minket, hogy teljesítsük a prófétai szerepünket, bármilyen kicsi is az, amelyet Ő nekünk szánt a győzelem elérésében.
Maga a Miasszonyunk prófétálta, hogy ezek a több-évszázados próféciák és Mariana de Jesus Torres anya élete csak a XX. század végén lesznek ismertek. Az olvasó is érdekelt lesz abban, hogy megtudja, az Our Lady of Good Success megígérte „a vigasztalását és megőrzését azoknak a hívő lelkeknek”, akik elősegítik a XX. században az Ő tiszteletét. Mivel az Ő és az Isteni Fiának a kívánsága, hogy Ő ismert legyen ezen megnevezés alatt, mely oly tele van ígéretekkel: Our Lady of Good Success. Mindazok, akik menedéket találnak ez alatt a megnevezés alatt, hadd érezzék az Ő Anyai jóságát, és legyen „jó szerencséjük” minden jó törekvésükben és szükségükben. Ennek a tiszteletnek az ismeretében siettessék a napot, amikor Ő ismert és tisztelt lesz mindenütt mint az Ég és a Föld Királynője, amint azt Ő megjövendölte – Quitóban és Fatimában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése