A folyószabdalta tájon sok friss vizű, jó forrás volt. Az útonjárók különösen szerették azt a Kálnokon kívül eső kutat, amelynek vizét gyógyító erejűnek tartották, mert több csodálatos gyógyulás, s ennek hatására megtérés is történt ott. A hédervári Viczay gróf segítségével a hívek 1663-ban kápolnát építettek Sarlós Boldogasszony t
iszteletére. 1873-ban a Szentháromság vasárnapi búcsú után az oltáron felejtett égő gyertyáktól támadt tűzvészben az egész kápolna leégett, csupán Szűz Mária és a kis Jézus szobra maradt sértetlen. E csodás körülmény tovább növelte a kálnoki Mária-tiszteletet. A hívek és Zalka János győri püspök adományából újjáépített kápolnát 1874-ben szentelték fel. Búcsúkiváltságait 1874-ben, IX. Pius pápától nyerte.
A szocializmus éveiben megrongálódott neoromán épületet a kálnokiak folyamatos munkával felújították. Ez a faluból kitelepített svábok segítségével valósulhatott meg.
A Szigetköz kedvelt búcsújáró helyén évente két búcsút tartanak. Ezek egyikén, Szentháromság vasárnapján az esős idő ellenére sok százan gyűltek össze. A koncelebrált 
szentmisén Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspök szentbeszédében olyan embereket állított példaképül a hívek elé, akik látják a jövő fejlődési irányát, és utat tudnak mutatni, formálni képesek a világ arcát. Hangsúlyozta, olyan emberekre van szükség, akik azt mondják, amit gondolnak, és azt teszik, amit mondanak. Bibliai és magyar történelmi példákat idézve mutatott rá, mennyit jelentett a magyarságnak, hogy mindig voltak olyanok, akik a szilárd jövő felé tudták kormányozni az országunk sorsát. Ezért mondhatjuk bizalommal Reményik Sándor szavaival: „És folyton fogyva mégis megnövünk!”
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése