A paternoi titokzatos fények
1772. január 18-án éjjel betörtek a Nápoly melletti Paterno plébánia templomába. Feltörték a szentségházat és elraboltak két cibóriumot (áldoztató kelyhet), tele Oltáriszentséggel.
Amikor a gaztett kitudódott, döbbenet és felháborodás töltötte el az egész környéket. A lakosság nem volt képes felfogni: hogyan vetemedhet bárki is ekkora égbekiáltó bűn elkövetésére. A környék valamennyi templomában és kápolnájában engesztelő ájtatosságokat tartottak. A hívők arra kérték a jó Istent: adja meg a vigasztalásnak azt a kegyelmét, hogy minél előbb megtalálhassák a Legméltóságosabbat, a Legfőbb Jót, ne legyen sokáig szentségtörő júdáskezek kiszolgáltatottja.
A galád eseményt követő néhány napra Grottoletto herceg kúriáján rendkívüli dolgok játszódtak le. - A szomszédos földművelők arra figyeltek fel, hogy a szántóföldön éjszakánként fények villognak, mintha hulló csillagok lejtenék csillogó körtáncukat. Az emberek ablakukból figyelték e titokzatos színjátékot, a hír pedig futótűzként terjedt széltében-hosszában, bár senki sem tudott a jelenségek nyitjára rájönni. Egyik este úgy tűnt, mintha ott a mezőn néhány szénaszál lángra lobbanna, majd újból kialudnék. Erre a nép annak a szilárd meggyőződésnek tudatára ébredt: égi jelnek kell lennie, mely sokak imádsága eredményeként a Szentség hollétét jelzi, s ezért ásóval, kapával a helyszínre siettek.
Teljes eltökéltséggel ásni kezdtek valahányan, ám semmit sem találtak. Letörve készülődtek már hazafelé, amikor egy nyárfa repedéséből erős fénysugár tört elő. Azon nyomban egy a magasból a nyárfára alászálló fehér galamb szárnycsattogása törte meg az ámulat csendjét; a galamb néhány pillanatig maradt a nyárfán, aztán eltűnt.
A nép azonnal körülvette a nyárfát, s mindjárt mellette a földön talált is egy Szentostyát, melyet kitörő örömujjongással üdvözölt, mint a kenyér színében valósággal jelen levő isteni Üdvözítőt.
Azonnal maguk mellé kérték főtisztelendő Diego Guaring plébános urat, aki a nála levő korporáléba helyezte a Legszentebbet, a férfiak pedig buzgón ástak és csákányoztak tovább mindenfelé a fa körül. Kis idő múlva sikerült is negyven Szentostyát a rejtekéből kiásni és ünnepélyes körmenetben a plébánia templomba visszakísérni.
Másnap azonban újabb ámulatba estek a jó gazdálkodók, akik abban a hiszemben voltak, hogy valamennyi Szentostyát megtalálták, amikor éjjel megint fellobbant a titokzatos fény és csillagszórószerűen körültáncolta a már ismert helyet. Újra csákányt, villát, lapátot ragadtak s nem pihentek addig, amíg a késő éjszakában a többi is elő nem került a föld méhéből.
A hála öröme tört fel minden hívő szívből, égő gyertyákkal, harangzúgás mellett, imádkozva és énekelve kísérték vissza a szentélybe a Legszentebbet.
1772. január 18-án éjjel betörtek a Nápoly melletti Paterno plébánia templomába. Feltörték a szentségházat és elraboltak két cibóriumot (áldoztató kelyhet), tele Oltáriszentséggel.
Amikor a gaztett kitudódott, döbbenet és felháborodás töltötte el az egész környéket. A lakosság nem volt képes felfogni: hogyan vetemedhet bárki is ekkora égbekiáltó bűn elkövetésére. A környék valamennyi templomában és kápolnájában engesztelő ájtatosságokat tartottak. A hívők arra kérték a jó Istent: adja meg a vigasztalásnak azt a kegyelmét, hogy minél előbb megtalálhassák a Legméltóságosabbat, a Legfőbb Jót, ne legyen sokáig szentségtörő júdáskezek kiszolgáltatottja.
A galád eseményt követő néhány napra Grottoletto herceg kúriáján rendkívüli dolgok játszódtak le. - A szomszédos földművelők arra figyeltek fel, hogy a szántóföldön éjszakánként fények villognak, mintha hulló csillagok lejtenék csillogó körtáncukat. Az emberek ablakukból figyelték e titokzatos színjátékot, a hír pedig futótűzként terjedt széltében-hosszában, bár senki sem tudott a jelenségek nyitjára rájönni. Egyik este úgy tűnt, mintha ott a mezőn néhány szénaszál lángra lobbanna, majd újból kialudnék. Erre a nép annak a szilárd meggyőződésnek tudatára ébredt: égi jelnek kell lennie, mely sokak imádsága eredményeként a Szentség hollétét jelzi, s ezért ásóval, kapával a helyszínre siettek.
Teljes eltökéltséggel ásni kezdtek valahányan, ám semmit sem találtak. Letörve készülődtek már hazafelé, amikor egy nyárfa repedéséből erős fénysugár tört elő. Azon nyomban egy a magasból a nyárfára alászálló fehér galamb szárnycsattogása törte meg az ámulat csendjét; a galamb néhány pillanatig maradt a nyárfán, aztán eltűnt.
A nép azonnal körülvette a nyárfát, s mindjárt mellette a földön talált is egy Szentostyát, melyet kitörő örömujjongással üdvözölt, mint a kenyér színében valósággal jelen levő isteni Üdvözítőt.
Azonnal maguk mellé kérték főtisztelendő Diego Guaring plébános urat, aki a nála levő korporáléba helyezte a Legszentebbet, a férfiak pedig buzgón ástak és csákányoztak tovább mindenfelé a fa körül. Kis idő múlva sikerült is negyven Szentostyát a rejtekéből kiásni és ünnepélyes körmenetben a plébánia templomba visszakísérni.
Másnap azonban újabb ámulatba estek a jó gazdálkodók, akik abban a hiszemben voltak, hogy valamennyi Szentostyát megtalálták, amikor éjjel megint fellobbant a titokzatos fény és csillagszórószerűen körültáncolta a már ismert helyet. Újra csákányt, villát, lapátot ragadtak s nem pihentek addig, amíg a késő éjszakában a többi is elő nem került a föld méhéből.
A hála öröme tört fel minden hívő szívből, égő gyertyákkal, harangzúgás mellett, imádkozva és énekelve kísérték vissza a szentélybe a Legszentebbet.
