V. századból: Az ANTIKRISZTUS eljövetele (Adventje) - Szent Nílus jövendölése

 

V. századból: Az ANTIKRISZTUS eljövetele (Adventje). Szent Nilus jövendölése
(forrás: fatimacrusader.com. 1996. Crusader 53 p 60.
az angol eredeti linkje: fatimacrusader.com/cr53/cr53pg60.asp])

 

 

Tudva, hogy Szent Nilus (az idősebbik) alig ismert az Egyházban, elsőnek röviden összefoglalom az életét Katolikus Enciklopédia 1911-es kiadása alapján:
Szent Nilus Aranyszájú Szent János számos tanítványának és buzgó védelmezőjének egyike volt. A konstantinápolyi udvar egyik tisztje volt, nős, két gyerekkel. Mikor Aranyszájú Szent János volt a pátriárka – még száműzetése előtt (398-403) – elküldte Nilust az Írások tanulmányozására és az áhítatosság gyakorlására. Szent Nilus elhagyta a feleségét és az egyik gyermekét, és a másikkal, Theodulos-szal elment a Sinai hegyre, ahol mindketten szerzetesek lettek. Eleusa püspök mind Szent Nilust, mind a fiát pappá szentelte. Az anya és a másik fiú szintén a vallásos életet választotta Egyiptomban.
A Sinai kolostorban élő Szent Nilus a keleti egyházban jól ismert személy lett; írásai és levelezései által fontos szerepet játszott korának történelmében. Úgy ismerték őt, mint teológust, Biblia-tudóst és aszketikus írót, így mindenféle ember, a császártól lefelé, megkereste írásban a tanácsaiért. Az ő számtalan művében, beleértve a tetemes mennyiségű levelezését is, leleplezte az eretnekségeket, a pogányságot, a visszaéléseket a tanításban és a bűntettekben, az aszketizmus szabályaiban és alapelveiben, különösen a vallásos élet alapelveiben. Figyelmeztette és megfenyegette minden félelem nélkül a magas állású embereket, az apátokat és a püspököket, a kormányzókat és a hercegeket, még a császárt is. Levelezésben volt Gaina-val, a gótok vezetőjével, törekedve arra, hogy az térjen meg az arianizmusból. Erőteljesen leleplezte a császár és udvaroncai általi üldöztetését.
Szent Nilus az ötödik századi aszkétikus irodalom egyik vezető személyisége volt. Ünnepe november 12-én van a keleti naptár szerint; megemlékeznek róla a Római Mártírológiumban is, ugyanazon a napon. Szent Nilus valószínűleg 430 táján halt meg, mivel nincs bizonyíték arra, hogy azután is élt.

Íme Szent Nilus próféciája:

1900 után, a XX. század közepe táján, az ebben az időben élő emberek felismerhetetlenné válnak. Amikor közeledik az Antikrisztus eljövetele, zavaros lesz az emberek értelme az érzéki szenvedélyektől, és a becstelenség és a törvénytelenség egyre erősebb lesz. Akkor a világ felismerhetetlenné válik. Az emberek megjelenése megváltozik, és lehetetlen lesz megkülönböztetni a férfiakat a nőktől a ruházkodásban és a hajviseletben a szemérmetlenségük miatt. Ezek az emberek kegyetlenekké válnak, és olyanok lesznek az Antikrisztus kísértései miatt, mint a vadállatok. Nem lesz bennük tisztelet a szülők és az öregek iránt, a szeretet el fog tűnni, és a keresztény lelkipásztorok, püspökök és papok hiú emberek lesznek, teljesen elvesztve a jobb kéz és a bal kéz megkülönböztetését. Abban az időben a keresztények és az Egyház erkölcsei és hagyományai megváltoznak. Az emberek felhagynak a szerénységgel, és a kicsapongás fog uralkodni. A hazugság és a kapzsiság nagy méreteket fog ölteni, és így nagy szomorúság éri majd azokat, akik vagyonokat halmoznak fel. Bujaság, házasságtörés, homoszexualitás, titkos cselekedetek és gyilkosság fog uralkodni a társadalomban.

Abban az időben a nagy bűnöknek és a kicsapongásoknak köszönhetően a népek meg lesznek fosztva a Szentlélek kegyelmeitől, melyeket a keresztségben kaptak, és a bűntudattól is.
Isten egyházai meg lesznek fosztva az istenfélelemtől és a jámbor lelkipásztoroktól, és a világon a keresztények szomorúsága állandósul abban az időben; sokan elvesztik teljesen a hitüket, mivel senkitől sem lesz lehetőségük meglátni a tudás fényét.
Akkor elhagyják a világot, és szent menedékekben keresik a lelki szenvedéseiknek a megvilágítását, de mindenhol akadályokba és kényszerhelyzetekbe fognak ütközni.

És mindez abból a tényből fakad, hogy az Antikrisztus akar lenni az úr mindenekfelett, az egész világ uralkodója akar lenni, csodákat és fantasztikus jelenségeket fog produkálni. Romlott bölcsességet fog adni egy boldogtalan embernek úgy, hogy az fel fog fedezni egy olyan utat, amelyen beszélgetést tud majd folytatni egy másik emberrel a föld egyik végéből a másikig. Abban az időben az emberek úgy tudnak majd repülni a levegőben, mint a madarak, és leereszkednek a tenger fenekére, mint a halak. És amikor mindezt elérték, ezek a boldogtalan emberek kényelemben fognak élni anélkül, hogy tudnák ezek a szegény lelkek, hogy ez az Antikrisztus csalása. És az istentelenek! – A tudásuk tele lesz hiúsággal, fel fognak hagyni a jó úttal, és az embereket arra vezetik, hogy elveszítsék az Isten létében és a Szentháromságban való hitüket.
Akkor a végtelenül jó Isten látja az emberi faj bukását, és megrövidíti azokat a napokat azon kevesek kedvéért, akik még megmenekültek, mivel az ellenség még a kiválasztottakat is kísértésbe akarja vinni, ha az lehetséges. Akkor a büntetés kardja hirtelen megjelenik, és megöli a hitehagyottat és az ő követőit.

XIV. századból (1303-1373): Svéd Szent Brigitta

 

A 2000. év előtt 40 évvel a Sátán szabadjára lesz engedve, hogy megkísértse az embereket. Amikor úgy látszik, hogy minden elveszett, Isten hirtelen megálljt parancsol a gonosz lelkeknek. Annak a jele, hogy ez mikor fog bekövetkezni, az lesz, amikor a papok felhagynak a szent kötelességeiknek a teljesítésével, és civil ruhába fognak öltözni, és az asszonyok úgy öltöznek, mint a férfiak, és férfiak pedig úgy, mint a nők.

(forrás: fatimacrusader.com. Crusader 77. p 22. – Részlet)

Olvass tovább: http://www.uzenetek.eu/blog/profeciak-a-vegidokre/

(forrás: fatimacrusader.com. Crusader 77. p 22. – Részlet)

A megígért Messiás (Spanyolország 1554)

A megígért Messiás

Villanuevai Szent Tamást, Valencia érsekét 1554-ben sürgősen haldoklóhoz hívták. A férfi túláradó örömmel üdvözölte őt és így beszélt:
"Kegyelmes uram, Önt kérettem személyesen, mert Önnek szeretném tudomására adni, hogy annak idején miért hagytam el a zsidó vallást és miért lettem katolikus.

Titkomat eddig senki emberfiával nem osztottam meg. De Önt arra kérem, mindazt, amit most Önnek elmondok, halálom után a Legméltóságosabb Oltáriszentség tiszteletére, szíveskedjék nyilvánosságra hozni.

Szüleim zsidó törvények szigorú előírásai szerint neveltek és a Zsinagógában taníttattak. Hitem igazvoltáról meg voltam győződve. Atyám egy alkalommal meglehetősen távoli helyre küldött velem üzenetet: egyik barátom kísért el utamon. Útközben az eljövendő Messiásról beszélgettünk, a zsidó tanítás szerint ugyanis Ő még nem született meg. - Mindketten sóvárogva kívántuk a Megváltó mielőbbi megszületését, hogy mi is láthassuk Őt, s mint első tanítványai mellészegődhessünk.

Ilyen íratlan, meghitt beszélgetésben bandukoltunk célunk felé. Amikor a nap nyugovóra tért és már besötétedett, ámulva csodáltuk, hogy az esti ég egy része fényesen tündöklik. Úgy tűnt, mintha valaki abban az irányban a kék függönyt félrehúzta volna. Csodálattal szemléltük azt a különös látványt.

Atyám gyakran a lelkemre kötötte, ha netán valamikor valamely rendkívüli természeti jelenség tanúja lennék, azonnal valamilyen kegyelmet kérjek a jó Istentől. Nem feledkeztem meg erről az intelemről és barátommal együtt azonnal, ott az úton térdre estünk és benső áhítattal arra kértük Istent, engedje meglátnunk a megígért Messiást.

Ekkor fent a levegőben, fénylő sugárkoszorúban megjelent egy ragyogó kehely és fölötte egy Szentostya. Először megijedtünk e jelenség láttán, később azonban ez a csodás látvány mérhetetlen boldogsággal töltötte el szívünket és tökéletesen meggyőzött bennünket, hogy az egyedül igaz Messiást láttuk.

Az igaz hit szívünkbe férkőzött és áldottuk Isten a megismert igazságért. Mikor azonban hazaérkeztem, félelmemben atyámnak nem mertem szólni a történtekről. De mihelyt nagykorú lettem s nem kellett a szülői kényszertől tartanom, azonnal kértem a keresztség szentségét és a katolikus egyházba való felvételemet. - Barátomat később szem elől vesztettem, nem tudom mi történt vele."

Forrásmunka: Villanuevai Szent Tamás: Krisztus teste.

Csoda az olaszországi Veroli városkájában, 1570-ben

Eucharisztikus csoda az olaszországi Veroli városkájában

Az Eucharisztia éve alkalmából ( 2005 ) szeretnénk bemutatni olyan csodás eseményeket, amelyek az Oltáriszentséggel kapcsolatosak. Ma egy ősi olasz történelmi városkába, Veroliba kalauzoljuk el hallgatóinkat. Veroli Rómától délre, mintegy 80 kilométerre fekszik, ősi itáliai szokás szerint a település a hegytetőn épült. Nem ismerjük az alapítás dátumát, de annyi bizonyos, hogy a város régebbi Rómánál. Évszázados templomait, palotáit szép freskók díszítik és értékes műkincsekkel büszkélkedhetnek. Egykor püspöki székhely volt, ám ma már a három összevont egyházmegye: Frosinone-Veroli-Ferentino püspökének székhelye a könnyebben megközelíthető, modern Frosinone város.

A Veroli eucharisztiku s csoda 1570. március 26-án, Húsvétvasárnap történt a Szent Erasmus bazilikában. Az ünnep szokása szerint a templomban 40 órás szentségimádást tartottak az oltáriszentség előtt, annak emlékére, hogy Krisztus teste is éppen ennyi ideig nyugodott a sírban. A csodás eseményt, a látomást és az imameghallgatásokat hiteles dokumentumban foglalták össze mindjárt a történtek után és a mai napig a bazilika plébániáján őrzik az iratokat.

Azokban az időkben még nem ismerték a ma használatos szentségtartót. A szentostyát egy henger alakú ezüst tartóba tették, amelyet egy nagyméretű ugyancsak ezüst kehelybe helyeztek és a tetejére tett paténával zárták le. Az egészet szép selyem szalaggal átkötötték, amelynek két szárnyát a kehely szárán masnival erősítettek meg. A bazilika kanonokja, Angelo de Angelis atya az így elkészített kelyhet a húsvét esti dicséret után a Nagy Szent Gergely pápáról elnevezett mellékoltárra helyezte, amelyet az alkalomból sos-sok gyertyával világítottak meg. A város jámbor testvérületeinek tagjai fekete kámzsába öltözve a bazilikába vonultak és óránként váltották egymást az oltáriszentség előtt. Amikor az Irgalmasság, a Jóhalál, a Krisztus Teste és a Szűzanya testvérületének tagjai helyet foglaltak a kápolnában csodás esemény történt: amint imádkozni kezdtek, a kehely a benne lévő ostyatartóval átlátszóvá vált, mint a kristály és a kehely alján fénylő csillag jelent meg. A csillagon egy szentostya nyugodott. Rövid idő alatt az ostya egy bárányfelhő által félig eltakart fekete ruhás gyermekké vált a kehely fölött, röviddel később pedig a kereszten haldokló Jézus alakja tűnt fel. A jelenés szemtanúi könnyhullatás és kiáltozás között Isten irgalmáért kezdtek esedezni. A hír villámgyorsan bejárta a várost és a Szent Erasmus templom mindjárt megtelt hívekkel és a város előkelőségeivel, akik között ott volt a püspök is. Sokan személyesen meggyőződhettek a csodás eseményről, mivel a természetfölötti látomás a sok szemtanú vallomása szerint félóráig tartott.

A következő napon, március 27-én, ugyanabban az órában a csillag fénye újból ragyogni kezdett a kehely alján, ám rövidesen kialudt. Az összes jelenlévő ember világosan látta, hogy a kehelyből felszállt három egyforma nagyságú, egymást érintő ostya. Az ostyák lassan eltűntek és helyükön három gyermek jelent meg, a középső nagyobb volt a másik kettőnél. Később már csak egy ostya és egy gyermek volt látható. Ezek a jelenések is fél órahosszat tartottak, éppúgy, mint az előző estiek. A 40 órás szentségimádás után az egyházi hatóságok döntése értelmében a szentostyát nem tették vissza a szentségházba, hanem a kitételt meghosszabbították április 6-áig. Időközben számos imameghallgatás és csodás gyógyulás történt a város lakói és a környező falvakból érkezett emberek között. A csodás kelyhet még ma is őrzik a templomban. A csodás esemény negyedik centenáriuma alkalmából, 1970-ben Veroliban egyházmegyei eucharisztikus kongresszust tartottak. Minden hónap első péntekén a hívek szentségimádásra gyűlnek össze a Szent Erasmus templomban, és közben a város többi t emplomát bezárják.

Húsvét keddjén pedig minden évben a püspök ünnepi szentmisét mutat be az 1570-ben történt eucharisztikus csoda emlékére. "

A bolsenai eucharisztikus csoda 1263-ban

Eucharisztikus csoda Bolsena olasz városban, 1512-ben

A bolsenai csodát Raffaello is megörökítette a vatikáni Apostoli Palota stanzáiban, 1512-ben.

Az etruszk eredetű Bolsena az azonos nevű tó partján fekszik, Itália egyik műemlékekben és természeti szépségekben gazdag kereszteződési pontján, Lazio, Toscana és Umbria között, a Tirrén-tenger és a páp ai város, Viterbo közelében. A bolsenai csoda a XI. századi Szent Krisztina templomban történt. A templomot egy szent kislány emlékére emelték, aki 12 évesen, 305-ben szenvedett vértanúságot Diocletianus császár keresztényüldözése idején.

Feljegyzések szerint 1263-ban egy Rómába tartó cseh pap utazott át a városon. A prágai Péterként emlegetett papot, miközben szentmisét mutatott be, kétségek gyötörték afelől, hogy az ostya valóban Krisztus testévé változik-e? Az átváltoztatás pillanatában a prágai pap megdöbbenve vette észre, hogy az átváltoztatott és megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra, az oltárra, sőt még a márványpadló néhány köve is véres lett. A bolsenai hívek a bevérzett oltárkendőt körmenetben vitték IV. Orbán pápához, aki éppen a közeli Orvietoban tartózkodott. A Pápa , miután 1264. augusztus 11-én meggyőződött a történtek hitelességéről, szeptember 8-ai dátummal bullát adott ki, amellyel elrendelte Corpus Domini, Úrnapja ünnepét. A Pápa ugyanakkor megbízta Aquinói szent Tamást, hogy az ünnep számára saját liturgikus szövegeket szerkesszen. Így írta meg az Angyali Mester a nap csodálatos Lauda Sion k. szekvenciáját. Babits Mihály és Sík Sá ndor fordításában a fennkölt vers első szakasza így hangzik: „Dicsérd Sion Megváltódat, vezéredet, pátfogódat áldja hangos éneked. Nagy titokról szól az ének, élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk. ” IV. Orbán pápa halála miatt a Corpus Domini ünneplése csak később vált egyetemessé.

Az szent ostyából csöpögő vérrel áztatott három márványkövet ma a bolsenai Szent Krisztina templom un. „Csoda Kápolnájában” őrzik és kérésre megtekinthetők. A vércseppek ma is világosan láthatók. A bevérzett oltárkendő az orv ietói dómban található, amelynek építését IV. Orbán pápa rendelte el, de a munkálatok valójában csak 1290- ben kezdődtek meg . Canova szerint ez a templom Olaszország egyik legszebb egyházi építménye. Az ereklye ma a dóm „Korporálé Kápolnájában” tekinthető meg. A dóm egész belső terét Fra Angelico, Benozzo Gozzoli, Luca Signorelli és más nagy reneszánsz mesterek freskói díszítik. Az értékes kövekkel kirakott ereklyetartó ban őrzött , vérrel áztatott oltárkendőt évente kétszer, Húsvétvasárnap délután és Úrnapján teszik ki közszemlére az oltárra. Az eucharisztikus csoda tényleges helyén, Bolsenában nagy pompával tartják meg Úrnapját. A történelmi belváros utcáit friss virágokból készült művészi virágszőnyeggel borítják be és körmenetben viszik a három vércseppe l áztatott kő egyikét. A három kilométer hosszú virágszőnyeg készítésében a belváros apraja nagyja kiveszi a részét. A szent jeleneteket előbb papírra vagy közvetlenül az utca kövére rajzolják és erre helyezik rá a virágszirmokat. A virágművészek megállás nélkül három napig dolgoznak, az utolsó simítások az ünnep reggelére maradnak, amikor a gyorsan hervadó virágszirmok is a helyükre kerülnek."

Csoda Firenzében, 1230-ban és 1595-ben

Eucharisztikus csoda Firenzében, 1230-ban és 1595-ben

Ki ne ismerné Firenze, az olajfákkal teli toszkán vidék fővárosát, melynek neve eltéphetetlenül kapcsolódik, Dante és a Mediciek, Giotto, Leonardo, Michelangelo, Raff aello, Donatello, Boldog Fra Angelico és még annyi más nagy mester nevéhez, hogy ne is szóljunk szépséges palotáiról, templomairól, felbecsülhetetlen műkincseket őrző Uffizi és a Pitti Múzeumairól. A szó legigazibb értelmében szép és nemes városban évszázadokkal ezelőtt két eucharisztikus csoda is történt, amelyeket viszont kevesen ismernek. Az egyik 1230-ban, a másik pedig 1595-ben.

Az első csodás esemény 1230. december 30-ának reggelén történt. Egy Ugoccione nevű idős pap, a Szent Ambrus templomhoz csatlakozó bencés nővérek kolostorának lelkésze, megszokott reggeli szentmiséjét mutatta be. Minden a legnagyobb rendben ment, egészen addig a pillanatig, amikor az idős, kissé szórakozott és talán rosszul is látó atya nem jól tisztította meg a kelyhet, amelyben így néhány csepp bor maradt. Az atya visszatette a kelyhet a helyére, mintha mi sem történt volna és csak a következő nap reggelén vette észre, hogy a borcseppek helyett vércseppek voltak a kehelyben. A megrémült sekrestyés apáca nagy kiáltozás közben letérdelt és az oda sereglő többi apáca is saját szemével látta, hogy mi történt. Firenze páviai származású püspöke, Ardingo értesülve a z esetről a zonnal alaposan szemügyre vette a kelyhet és ő is meggyőződött arról, hogy a kehelyben megalvadt vércseppek láthatók. Később, amikor a kolostor apátnője kérte, hogy vigyék vissza a kelyhet, a püspök gazdagon díszített ereklyetartót készítetett és az ampullába öntött vércseppeket ebbe a szép tartóba helyezték el. Egy évvel később, 1231-ben a ferencesek pompás körmenetben visszavitték az ereklyét a püspöki palotából a csoda színhelyére, a Szent Ambrus templomba és kolostorba.

3 évszázad elteltével újabb eucharisztikus csoda történt ugyanabban a firenzei Szent Ambrus templomban. Ez a csodás esemény 1595 nagypéntekén történt, amely abban az évben március 24-ére esett. Miközben a pap Urunk kínszenvedésének és halálának szertartását végezte a templo m főoltáránál, a szentsír oltár nál tűz ütött ki, amelyet feltehetőleg a meggyújtott gyertyákból kipattant szikra okozott. A tűz villámgyorsan szétterjedt és a celebráló pap a hívekkel együtt a tűz megfékezésén fáradozott. A pap legfőbb gondja az volt, hogy megmentse a tabernákulumban őrzött szentostyákat, de a nagy sietségben felborított egy szelencét, amelyen a betegek áldoztatására félretett kisostyák voltak. Az ostyák g urulni kezdtek a lángok között. Amikor végre sikerült eloltani a tűzet a megperzselt o ltárkellékek között egy megbarnult, de éppen maradt oltárkendő re leltek, amelyben megtaláltak 6 elgurult ostyát. Kissé megbarnultak és felkunkorodtak a hőtől, sőt valószínűleg össze is tapadtak az oltáshoz használt vízzel érintkezve. Az így megmenekült sze ntostyákat és az oltárkendőt kitették a hívek áhítatára, később pedig ezüst dobozkába zárták azokat és ugyanabban a tabernákulumban helyezték el, amelyben a 300 évvel korábban történt vércsepp ereklyét őrizték. Amikor 33 évvel később Marzi-Medici firenzei érsek figyelmesen megvizsgálta a szentostyákat, megállapíthatta, hogy állaguk nem változott, nem porladtak el. 1907-ben végzett újabb tudományos vizsgálatok hasonló eredményre jutottak. A firenzei Szent Ambrus templomban minden év májusában 40 órás szentsé gimádást tartanak a két ereklye előtt, amelyeket egyetlen szentségtartóban helyeztek el. Az ereklyetartó felső részében egy nagy átváltoztatott ostya, alatta pedig az 1230-ban megalvadt vér, és az 1595-ben csodás módon megmenekült 6 ostya látható. Az Eucha risztikus Csoda kápolnája előtt egész évben 7 gyertya ég, amely a firenzei hívek és az ide látogató sok zarándok buzgó jámborságáról tesz tanúságot."

Csoda az itáliai Morrovalle-ben 1560-ban

Eucharisztikus csoda az olaszországi Morrovalle városkában

Morrovalle jellegzetes és hangulatos középkori olasz városka a maceratai tartományban, a Chienti völgyében. A helységről 995-ben tűnt fel az első hivatalos említés egy adományozó levélben. Morrovalle-ban 1560-ban eucharisztikus csoda történt, amely egyike a 17 fontosabbnak tartott olaszországi csodáknak. A ferences kolostorhoz tartozó Szent Ferenc templomban 1560. április 16-a és 17-e között tűz ütött ki és az órákon keresztül pusztító tűzvész során a templom szinte minden berendezése elpusztult. A hamu alól azonban csodával határos módon előkerült egy feszület, néhány nappal később pedig egy üszkös falrésben oltárkendőre bukkantak, amelyben érintetlenül megmaradtak a szentmise során átváltoztatott ostyák, pedig a kehely szinte teljesen megolvadt.

Mindez április 27-én történt. A ferences atya, aki megtalálta az ostyákat azonnal csodára gondolt és harangozni kezdett. A harangszóra a morrovallei emberek a templomba sereglettek és saját szemükkel láthatták az épségben megmaradt szentostyákat. Az ostyák előtt három napos szentségimádást tartottak, még az éjszaka folyamán is, úgy, hogy a hívek csoportjai váltogatták egymást. A csoda híre hamar eljutott Rómába, a pápához is. IV. Piusz 5 szentéletű és tudós bíborosból bizottságot létesített az ügy kivizsgálására.

Az 1560. szeptember 19-én kelt „Sacrosancta Romana Ecclesia” bulla tanúsága szerint „a tűzvészben teljes épségében megmaradt a „sacramentum” (szentség), miközben a fából készült tabernákulum és az ezüst kehely leégett.” IV. Piusz pápa továbbá a bullában még azt is megállapítja, hogy a bíborosok vizsgálta és a helyi püspök szavai nyomán biztos abban, hogy nem történt semmiféle csalás, ezért tehát a történtek kétségkívül csodának minősülnek. A pápai bulla továbbá az oltárkendőben éppen maradt szentostyák tiszteletére buzdítja a morrovallei embereket és teljes búcsút adományoz azoknak a híveknek, akik bűneiket meggyónva, tiszta lélekkel a „tűzvész napjainak és a csodának az évfordulóján ide látogatnak.” A csodás szentostyákat elefántcsont tartóba helyezték és a Szent Bertalan apostol kollégium kápolnájában őrizték. Egy bizonyos ponttól kezdve azonban az ostyáknak nyoma veszett. Korabeli iratok tanúsága a 17. század közepétől az Úrnapi körmeneten már csak a tűzvészből megmenekült feszületet vitték körben. "