vasárnap

A fehér pont (Németország - XIX. sz.)

A fehér pont

Hogy az Isteni Üdvözítő egy-egy úrnapi körmenetben mennyi kegyelmet áraszt az Őt félőkre, az csak az örökkévalóságban tudódik majd ki, amikor minden titokra fény derül.

De azért már idelent is indíttatva érzi magát olykor egyik-másik hálás lélek arra, hogy nyilvánosan mondjon köszönetet Isten csodás irgalmasságáért.

A múlt században történt. Egy húszéves diák alighogy befejezte gimnáziumi tanulmányait, hazatért Hannover melletti szülővároskájába. Nyári vakációja egyik napján, éppen az úrnapi körmenet idején, azon mesterkedett, hogy kikerülje az ünnepi Processziót, ugyanis protestáns vallású volt. Ámde az Úrnak úgy tetszett, hogy pontosan abban az órában illesse őt kegyelmével és hívja, amikor menekülni akart előle. Ő maga így írja le ezt a megrázó úrnapi élményét:

" … Pompás reggel volt. Városunk ünnepi díszbe öltözött, mert a katolikusok körmenetre készülődtek. Pár perccel előbb búcsúztam el barátaimtól s már a vendéglő lépcsőjén álltam, amikor távolabb sok ember tűnt fel. A lépcsőkorlátnak támaszkodva kíváncsian néztem az egyre növekvő tömeget. A tompa moraj jól hallatszott már, sőt mindinkább közeledett, én meg idejében be akartam térni a vendéglőbe, mert feltettem magamban, nem fogom üdvözölni a ceremóniát.

Időközben azonban, anélkül, hogy észrevettem volna, a körmenet eleje már odaért. Kalapomat meg se billentettem, szilárd eltökéltségemhez tartottam magam, s boldog voltam, mert protestáns mivoltomat hősiesen bizonyíthattam. Tekintetem szemrebbenés nélkül a baldachinra meredt, amely alatt, azt már korábbi ismereteimből tudtam a Legfőbb Jó haladt. Egyszer csak megláttam a pap kezében a monstranciát és abban feltűnt egy fehér pont. Már csaknem a közelembe ért. Én azonban ragaszkodtam elhatározásomhoz: semmi pénzért nem hajtottam volna térdet; elvégre protestáns voltam!

Ekkor a körmenet megállt. A baldachin szemben velem, közvetlen közelemben. Szemem kíváncsian tapadt a fehér pontra, amit a katolikusok Szentostyának neveznek. Úgy tűnt nekem, mintha ez a fehér pont fokozatosan növekednék. Most meg fénykoszorúval csillogva tűnt fel, s ez mélyen megrendített. Valami kimondhatatlan érzés kerített hatalmába. Akaratom ellenére lekaptam kalapom és leroskadtam mindkét térdemre. Megtértem. Könnyben ázott szemmel és arccal fordultam Feléje, és imádtam Őt, Aki ellen protestálni akartam!

A felemelő ünnepség, a hívők jámbor áhítata, a magasztos komolyság melynek fénypontja a körmenet és annak lényege: a Legméltóságosabb volt, Isten kegyelmét sugározta, és teljesen hatalmába kerített. Térden állva maradtam, míg a processzió elhaladt, majd én is csatlakoztam s követtem egészen a templomig. Első tennivalóm volt felkeresni egy katolikus papot és kiöntöttem előtte lelkemet."

Eddig a fiatalember beszámolója.

És aztán? Lett-e foganatja az eucharisztikus élménynek? Igen. Megtanulta a katolikus alapigazságokat és belépett a katolikus Anyaszentegyházba. Aztán teológus, majd szerzetespap lett, hogy mint misszionárius az édes Jézus szentségi jelenlétére és ismeretére minél több lelket elvezessen s ezáltal a mennyországba segítsen. Miután éveken át Németországban buzgólkodott, az egyházellenes kultúrharc idején a távoli Kínába száműzték. Tíz évig munkálkodott ott a pogányok megtérítésén. Ázsiából hazatérve, szűkebb hazájától még mindig elszakítva, különböző német vidékeken működött.

Végezetül ez az áldozatos lelkű apostol és konvertita elérkezett az örök hazába, hogy ott boldog örömben szemlélhesse Őt, Akit egykoron azon az úrnapi körmeneten Fehér Pont-ként mindörökre szívébe zárt.

("Der Pelikan", 1893, Feldkirch.)

A szentgyörgyhegyi erdőtűz (Tirol - 1819)

A Szentostya és a szentgyörgyhegyi erdőtűz

A tiroli Schvaz melletti szentgyörgyhegyi szentbenedekrendi kolostor a századok folyamán négyszer vált a tűz martalékává.

1819. április 5-én hasonló veszély fenyegette. Délben a kolostor közelségében fellobbantak a lángok, s a környező erdőt azonnal elárasztották. Nyolc nappal később, délután 5 órakor, a talaj mentén szunnyadó zsarátnokot a feltámadt heves szél újra felszította s valóságos tűzeső lepte el a templomot és kolostort.

Joggal lehetett arra gondolni, hogy az ősidőktől tisztelt Fájdalmas Szűzanya kegykép, valamint a Szent Vérereklye, továbbá egyéb drágaságok megsemmisülnek, ha nem helyezik biztonságba.

Éjféltájban az egyik bencés atya határtalan bizalommal eltelve kivette a szentségházból a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, és elindult Vele a tűz felé. De alig tett néhány lépést, és a Legszentebbel - hittel eltelve - a pusztító elemet megáldotta, s a szél hirtelen elült.

Az apátság megmenekült, a tüzet könnyűszerrel eloltották. Más helyeken is megesett: szentségi áldás után a tűz kialudt - mert felismerte teremtő Urát!

(A szentgyörgyhegyi benedekrendi apátság története, 1954.)

Csoda a franciaországi Faverneyben, 1608-ban

Csoda Faverneyben

A svájci határ mentén fekvő francia városka, Faverney egészen ősi, nyolcadik századi bencés apátsággal büszkélkedett, amely sok éven át a bencés lelkiség világítótornya volt az egész környék számára.
Az 1600-as évek elején azonban a lutheri eszmék terjedése kihatott nemcsak a hívek, hanem a kolostor életére is. A monasztikus közösséget ekkor már csak 6 szerzetes és két novícius alkotta. Nem volt már apátja sem, csak egy gyengekezű idős és megfáradt perjel, Jean Sarron atya próbálta irányítani a közösség életét, nem sok sikerrel. Rendtársai alig vettek tudomást róla, a szerzetesek a saját ügyeikkel foglalkoztak, a közösségi ima megszűnt és a régi dicsőség jelei, könyvtár, a hímzett miseruhák, misekönyvek lassan elpusztultak. Az egykori szerzetesi jámborságnak már alig maradtak fenn jelei. Egyike ezeknek az fennmaradt szokásoknak a Mária tisztelet volt. A kolostor kápolnájában a Fehér Miasszonyunk kegyszobrát őrizték, melynek tiszteletére Pünkösdkor triduumot tartottak minden évben. Ezen a szent napokon hívek sokasága gyűlt össze, még távoli vidékekről is jöttek a zarándokok. A búcsú sajátossága az volt, hogy a Szentlélek ünnepén a Szűzanyát vették körül tisztelettel még pedig úgy, hogy az Oltáriszentséget három napon és három éjjel kitették a hívek imádatára.

E szertartások során 1608-ban eucharisztikus csoda történt, amely órákon keresztül tartott a hívek nagy ámulatára. Abban az évben Pünkösd május 25-ére esett. A búcsú az ünnepi szokás szerint Pünkösd vigíliájának vesperásával kezdődött. Mindjárt az esti imádság után kitették egy mellékoltárra az Oltáriszentséget. A díszes ezüst monstrancia értékes ereklyetartó is volt, melyben számos szent ereklyéjét őrizték. A bencés szerzetesek a szentségtartóra ráhelyezték azt a pápai bullát is, amely a három nap során ide zarándokoló hívek számára engedélyezett búcsúkat tartalmazta. A hívek este nyolc óráig végezhettek szentségimádást. Ekkor a sekrestyés eloltotta a gyertyákat és csak az olajmécsesek fénye világított az éjszaka során. A szentségimádás zavartalanul folytatódott a következő napon is.

Püsködvasárnapról hétfőre virradó éjszaka azonban érthetetlen módon tűz ütött ki és amikor a sekrestyés reggel kinyitotta a templomot az oltárból, amelyre a szentségmutatót helyezték, már csak üszök maradt. A sekrestyés azonnal értesítette a szerzeteseket, akiknek sikerült a tűz utolsó fellobbanásait kioltani és az összeégett oltár romok között azonnal keresni kezdték a szépséges szentségtartót. Mindhiába. Egyszer csak egyikük felemelte szemét a mennyezetre és csodák-csodája mintha láthatatlan kötélen lógna a magasból megpillantotta az érintetlen szentségtartót. De ahogy jobban szemügyre vették a szerzetesek és az időközben nagyszámban összesereglett hívek láthatták, hogy nem volt semmiféle kötél, hanem a szentségtartó ott lebegett a magasban minden ésszerű magyarázat nélkül.

A jelenség 33 órahosszat tartott. A szakértők már a lebegés során a helyszínre érkeztek és megállapították, hogy csodáról van szó. A szerzetesek ekkor feldíszített asztalt helyeztek a lebegő szentségtartó alá és az szépen leszállt a magasból május 27-én 11 óra körül. Két hónappal később az egyházmegye püspöke hivatalos levelet tett közzé, amelyben kezeskedett, hogy a faverneyi apátságban valóban eucharisztikus csoda történt. A hitélet attól kezdve megerősödött azon a környéken és az eucharisztikus csoda hírére sokan visszatértek a katolikus egyházba.