hétfő

Csoda a németországi Walldurnban, 1330-ban

Eucharisztikus csoda a németországi Walldurnban, 1330-ban

Walldurn a freiburgi egyházmegyében és a Breiusgau tartományban fekszik, a Fekete Erdő dél-nyugati részén. A német város legszebb templomát a XVII. század végén kezdték el építeni és 1728-ban fejezték be. Ebben a barokk stílusú templomban őrzik annak az eucharisztikus csodának az ereklyéjét, amely magában a városban történt 1330-ban. Sőt a templomot éppen azzal a szándékkal emelték, hogy méltó helyet biztosítsanak a csoda fennmaradt ereklyéjének. A walldurni Szent György templom plébánosa, Ottó Henrik atya a főszereplője ennek a történetnek.

Az atyával szentmise bemutatása közben véletlenül egy kis baleset történt. Az átváltoztatás után felborította a kelyhet és a konszekrált bor szétfolyt az oltárterítőn. A pap pironkodva megpróbálta felszárítani a folyadékot, de hamar feladta a küzdelmet, mert az átváltozatott bor kis erekben egyre csak folytatta útját a terítőn, majd a vércsíkok közepén megjelent a megfeszített Krisztus képmása. Henrik atya mélyen meghatódott, de ugyanakkor kissé meg is döbbent és semmiképpen nem akarta, hogy a hívek észrevegyék mi történt. Ezért tehát miután a szentmise véget ért, fogta az oltárterítőt és az oltár alá rejtette.

A történtek azonban nem hagyták nyugton. Szerette volna valakivel megosztani a titkot, de hallgatott, mivel nem volt tiszta a lelkiismerete, hiszen úgy érezte, hogy gondatlanságból borította fel a kelyhet. A hallgatás azonban nem bizonyult a legszerencsésebb megoldásnak. A lelkiismeret furdalás annyira megviselte, hogy ágynak esett, ám az orvosok képtelenek voltak kideríteni betegségét. Különféle gyógykezeléseket kapott, de a helyzet egyre csak romlott. Nem sokkal később állapota annyira válságosra fordult, hogy már életéért aggódtak. Nagy fizikai szenvedéseket és fájdalmakat élt át, ám a halál pillanata állandóan eltolódni látszott. Henrik atya mélyen meg volt győződve arról, hogy szenvedése nem más, mint méltó büntetés a nem szándékosan ugyan, de hanyagságból felborított kehelyre. Minden lelki és fizikai erejét összeszedve végül meggyónta tettét egy paptestvérének, ami után azonnal visszanyerte lelki nyugalmát és békében visszaadta lelkét Teremtőjének. A paptestvér, akinek felfedte titkát Henrik atya halála után személyesen meggyőződött a történet hitelességéről. Az oltár alatt ugyanis megtalálta a terítőt, amelyen valóban ott voltak a vércsíkok, a megfeszített Krisztus képmásával. Akkor összehívta a templomba a híveket, elmondta, hogy mi történt és megmutatta nekik a vérrel áztatott terítőt. Később értesítette a püspököt is, aki mindjárt vizsgálatokat rendelt el.

Mivel a történet hitelesnek bizonyult, az oltárterítőt kitették közszemlére. A lefolytatott vizsgálat eredményeit eljuttatták Rómába a Pápához és IV. Jenő teljes búcsút engedélyezett mindazon hívek számára, akik Úrnapján Walldurnba zarándokoltak. A csoda tiszteletére templomot építettek az 1700-as években. 1962-ben XXIII. János pápa bazilika címet adományozott a barokk stílusú szép templomnak, amelyben ma is látható az 1330-ban történt eucharisztikus csoda ereklyéje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése