A befagyott tavon
1240. Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén a késő órákban, betört két rabló az erfurti Szent Márton templomba.
Mohón kutattak pénz és drágaságok után. Szentségtörő kézzel kiemelték a tabernákulumból az áldoztató kelyhet is, amelyben kilenc Szentostya volt. Sebtében mindent egymás hegyére-hátára dobáltak, a kelyhet kiürítették, hogy eladhassák, tartalmát egy tó nádasába dobták. Akkori szokás szerint az Oltáriszentséget még egy finom anyagból készült misekendő (korporálé) is körülvette.
A nyomorultak azt hitték, simán elkerülik a büntetést. Megfeledkeztek a régi közmondásról: Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek!
Néhány hétre rá az egyik rabló gyógyíthatatlan beteg lett. Lelkiismerete egy percig sem hagyta nyugton, szüntelen aljas gaztette járt eszében. Felismerte, hogy Isten büntető keze sújtott le rá, megtért és a betegek szentségében részesült. Haldokolva alázatosan kérte lelkiatyját, hogy kerestesse meg a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, melyet ádáz kézzel az Erfurt melletti tavacskába dobott.
A pap vigasztalta a bűnbánó bűnöst, és jóllehet hideg, kemény tél volt, nekivágott a havas hegyi meredeken át az útnak. Senkinek sem árulta el útja célját. Amikor Erfurtba érkezett, arra kért néhány megbízható egyént, segítse fontos kutató munkájában.
Január 13-án, vízkereszt nyolcadára eső vasárnap, bár hatalmas hótorlasz állta útjukat, az elhunyt pontos leírása alapján megtalálták a keresett tavat.
Kísérői nem tudták, mit keres: ám alighogy a keményre fagyott tó jegére léptek, rögtön észrevettek egy léket, s ott a víz tetején úszkált egy fehér kendő. Legnagyobb ámulatukra a kendő tökéletesen száraz volt és sértetlenül takarta a kilenc Szentostyát. A pap csak a látottak után árulta el nekik a titkot.
Erfurt összes papsága és a nép kivonult, hogy diadalmenetben kísérje a Legméltóságosabbat a Miasszonyunk templomába. Egy jámbor polgár, akit Ulrich Vierlingnek hívtak, vagyona jó részét a megtalált Oltáriszentség tiszteletének terjesztésére szentelte.
1240. Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén a késő órákban, betört két rabló az erfurti Szent Márton templomba.
Mohón kutattak pénz és drágaságok után. Szentségtörő kézzel kiemelték a tabernákulumból az áldoztató kelyhet is, amelyben kilenc Szentostya volt. Sebtében mindent egymás hegyére-hátára dobáltak, a kelyhet kiürítették, hogy eladhassák, tartalmát egy tó nádasába dobták. Akkori szokás szerint az Oltáriszentséget még egy finom anyagból készült misekendő (korporálé) is körülvette.
A nyomorultak azt hitték, simán elkerülik a büntetést. Megfeledkeztek a régi közmondásról: Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek!
Néhány hétre rá az egyik rabló gyógyíthatatlan beteg lett. Lelkiismerete egy percig sem hagyta nyugton, szüntelen aljas gaztette járt eszében. Felismerte, hogy Isten büntető keze sújtott le rá, megtért és a betegek szentségében részesült. Haldokolva alázatosan kérte lelkiatyját, hogy kerestesse meg a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, melyet ádáz kézzel az Erfurt melletti tavacskába dobott.
A pap vigasztalta a bűnbánó bűnöst, és jóllehet hideg, kemény tél volt, nekivágott a havas hegyi meredeken át az útnak. Senkinek sem árulta el útja célját. Amikor Erfurtba érkezett, arra kért néhány megbízható egyént, segítse fontos kutató munkájában.
Január 13-án, vízkereszt nyolcadára eső vasárnap, bár hatalmas hótorlasz állta útjukat, az elhunyt pontos leírása alapján megtalálták a keresett tavat.
Kísérői nem tudták, mit keres: ám alighogy a keményre fagyott tó jegére léptek, rögtön észrevettek egy léket, s ott a víz tetején úszkált egy fehér kendő. Legnagyobb ámulatukra a kendő tökéletesen száraz volt és sértetlenül takarta a kilenc Szentostyát. A pap csak a látottak után árulta el nekik a titkot.
Erfurt összes papsága és a nép kivonult, hogy diadalmenetben kísérje a Legméltóságosabbat a Miasszonyunk templomába. Egy jámbor polgár, akit Ulrich Vierlingnek hívtak, vagyona jó részét a megtalált Oltáriszentség tiszteletének terjesztésére szentelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése