A befagyott tavon (Németország (1240)

A befagyott tavon

1240. Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén a késő órákban, betört két rabló az erfurti Szent Márton templomba.

Mohón kutattak pénz és drágaságok után. Szentségtörő kézzel kiemelték a tabernákulumból az áldoztató kelyhet is, amelyben kilenc Szentostya volt. Sebtében mindent egymás hegyére-hátára dobáltak, a kelyhet kiürítették, hogy eladhassák, tartalmát egy tó nádasába dobták. Akkori szokás szerint az Oltáriszentséget még egy finom anyagból készült misekendő (korporálé) is körülvette.

A nyomorultak azt hitték, simán elkerülik a büntetést. Megfeledkeztek a régi közmondásról: Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek!

Néhány hétre rá az egyik rabló gyógyíthatatlan beteg lett. Lelkiismerete egy percig sem hagyta nyugton, szüntelen aljas gaztette járt eszében. Felismerte, hogy Isten büntető keze sújtott le rá, megtért és a betegek szentségében részesült. Haldokolva alázatosan kérte lelkiatyját, hogy kerestesse meg a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, melyet ádáz kézzel az Erfurt melletti tavacskába dobott.

A pap vigasztalta a bűnbánó bűnöst, és jóllehet hideg, kemény tél volt, nekivágott a havas hegyi meredeken át az útnak. Senkinek sem árulta el útja célját. Amikor Erfurtba érkezett, arra kért néhány megbízható egyént, segítse fontos kutató munkájában.

Január 13-án, vízkereszt nyolcadára eső vasárnap, bár hatalmas hótorlasz állta útjukat, az elhunyt pontos leírása alapján megtalálták a keresett tavat.

Kísérői nem tudták, mit keres: ám alighogy a keményre fagyott tó jegére léptek, rögtön észrevettek egy léket, s ott a víz tetején úszkált egy fehér kendő. Legnagyobb ámulatukra a kendő tökéletesen száraz volt és sértetlenül takarta a kilenc Szentostyát. A pap csak a látottak után árulta el nekik a titkot.

Erfurt összes papsága és a nép kivonult, hogy diadalmenetben kísérje a Legméltóságosabbat a Miasszonyunk templomába. Egy jámbor polgár, akit Ulrich Vierlingnek hívtak, vagyona jó részét a megtalált Oltáriszentség tiszteletének terjesztésére szentelte.

A Szentostya az árvíz közepén (Avignon 1226)

A Szentostya az árvíz közepén

Avignont, a híres dél-franciaországi várost, 1226. szeptember 14-én roppant árvíz sújtotta.

A Rhone folyó olyan féktelenül elöntötte a várost, hogy az mérhetetlen tenger képét nyújtotta. Az általános zűrzavar közben eszébe jutott a jámbor híveknek, hogy az egyik kápolnában éppen szentségimádás lett volna és az Oltáriszentség egymagában maradt az oltárra kihelyezve. Elhatározták tehát, hogy kiszabadítják e megsemmisítő természeti csapás hatalmából.

Néhány bátor férfi bárkába szállt és a kápolnához evezett. Amikor elérték annak belsejét, elállt a lélegzetük az ámulattól: a betóduló, méternél magasabb víztömeg megállapodott az oltár előtt, s annak jobb-, valamint baloldalán falat képezett, szabadon hagyva az utat az oltárhoz; a Szentostya sértetlenül a helyén volt.

A kép önkéntelenül is a vörös-tengeri csodát idézte, amelyen egykor Isten Izrael népét száraz lábon vezette át.

Amikor ennek híre terjedt, a nép csónakokon, tutajokon a kápolna köré tódult. Sőt, VIII. Lajos, Franciaország királya, IX. Szent Lajos édesapja is, aki azidőtájt éppen Avignonban időzött, meglátogatta a kápolnát, hogy személyesen győződjék meg a csodáról és a néppel együtt adjon hálát Istennek.

Az eset emlékére a pápa engedélyezte, hogy a kápolnában az idők végezetéig az oltárra kihelyezett Oltáriszentség előtt mindennap szentségimádást tartsanak.

(Forrás: P. Pedro Laurenti S. J. Le Maravigliedel S. S. Sacramento.)

Csoda Alatri olasz városban, 1228-ban

Eucharisztikus csoda Alatri olasz városban, 1228-ban

A Rómától dél-keletre mintegy 70 kilométerre, a hegyek között fekvő Alatri nem szerepel a közismert olasz városok között, pedig több évezredes múltra tekint vissza. Az ősi városmag a Krisztus előtti IX. századból származik és küklopszfalak ölelik körül, a Krisztus előtti IV. századból akropolisz, a római korból pedig jelentős fórum maradt fenn a utókorra. Ma a városnak középkori jellege van, ám éppen az antik akropolisz szívében található a X. századi székesegyház, ahol az 1228-ban történt eucharisztikus csoda emlékét, a megtestesült ostyát őrzik. Ugyanebben a Szent Pál templom ban nyugszanak I. Szent Sixtusz vértanú pápa, Alatri patrónusának földi maradványai is.

Az eucharisztikus csodáról IX . Gergely lelkipásztori bölcsességtől és óvatosságtól ihletett, hiteles bullája tanúskodik. A „Fraternitas tuae” k. pápai irat összefoglalja a csoda történetét, amely a következő.

Egy fiatal leány szerelmi bánatában egy jós nőhöz fordult segítségért. A gon osz lelkű asszony arra biztatta a naiv lányt, hogy az áldozáskor kapott szentostyát vigye el hozzá, hogy ebből készítsen bájitalt a hűtlen kedves számára. A leány zsebkendőjébe rejtette a szentostyát, ám azonnal megriadt tette miatt és nem vitte el a jósnő nek, hanem elrejtette a kenyeres ládába.. Amikor 3 napig tartó lelkiismeret furdalás után kinyitotta a ládát és széthajtotta a zsebkendőt, megdöbbenve látta, hogy a fehér ostya hússá változott. A megrémült leány azonnal a templomba sietetett, hogy meggyónja bűnét a papnak, aki azonnal a püspökhöz vitte a hússá vált szentostyát. A Giovanni nevű püspök haladéktalanul írásban értesítette IX. Gergely pápát és tanácsot kért, hogy mitévő legyen. A leány és a jósasszony neve ismeretlen, de fennmaradt a pápai bulla, amelyben szószerint ez áll: „Gergely püspök, Isten szolgáinak szolgája, köszönti és apostoli áldását küldi tiszteletreméltó testvérének, Alatri püspökének. Kedves testvérem, megkaptuk leveledet, amelyből értesültünk, hogy egy bizonyos fiatal lány egy gonoszlelkű asszony biztatására, azután, hogy a pap kezéből magához vette Krisztus legsz entebb Testét, megtartotta szájában, majd kedv ező alkalmat felhasználva egy kendőbe rejtette. Három nap elteltével a kenyér formában kapott test helyén húst talált és ezt a mai napig mindenki saját szemével láthatja.” A Pápa a bullában ezután hálát ad Istennek a csodáért, amely „megerősíti a katolikus egyház igazságába vetett hitet, táplálja a reményt, meggyújtja a szeretet lángját, figyelmezteti a bűnösöket, megtérésre indítja a gonoszokat és helyre igazítja az eretnekek téves tanait.” A Pápa meghagyja a püspöknek, hogy a leányra, aki inkább gyöngeségből, nem pedig gonoszságból követte el tettét, enyhe büntetést szabjon ki, de legyen annál szigorúbb a jósasszonnyal, akit bűnei őszinte megbánására és szentgyónásra szólít fel.

Alatri püspöke felolvasta a Szent Pál székegyházban összegyűlt híveknek a pápai iratot, majd felmutatta a testté vált ostyát, amely ma is megtekinthető ugyanabban a székesegyházban. Jelenlegi á llagában egy sötét színű golyócskáról van szó, amelyet kb. négy centiméter hosszú üveghengerben, a hengert pedig szentségtartóban helyeztek el. Az aranyozott fém ereklyetartó szárán Szent János evangéliumának ihletett szavai állnak: „Az Ige testté lett és közöttünk lakott.” "

Eucharisztikus csoda ereklyéje az itáliai Offidában (1273)

Eucharisztikus csoda ereklyéje az itáliai Offidában (1273)

Offida közép-kelet Olaszországban, a Marche tartomány-beli Ascoli Piceno közelében fekszik. Boráról és csipkeverő kézimunkájáról nevezetes ipari központ, de régi kolostorokkal, templomokkal, palotákkal, gazdag múzeumokkal is büszkélkedhet ez az ősi, valószínűleg etruszk eredetű város. Az eucharisztikus csoda nem itt történt, hanem a Chieti közelében fekvő ugyancsak ősi városkában, Lancianóban, ám itt őrzik a csodával kapcsolatos ereklyét. Lanciano egy másik, a legrégibb – VIII. századi - és leghíresebb olaszországi eucharisztikus csodának is a színhelye.

1273-at írtak abban az évben. Egy Giacomo Stasi nevű férfi és felesége, Ricciarella asszony házassága válságosra fordult, mivel a rossz természetű Giacomó állandóan szidta és bántotta a még mindig szerelmes feleséget. Ricciarella egy jósnőtől kért tanácsot. Az asszony azt ajánlotta, hogy áldozzon meg és az ostyát vigye haza, süsse meg és por alakban adja oda férjének. A kétségbeesett asszony úgy is tett, ahogy a jósnő mondta. De amint beletette a szentostyát az edénybe, a tűzön hússá vált és vér folyt ki belőle olyan bőségesen, hogy teljesen elborította az edény alját. Ami ezután történt, azt egy helybeli pap, Michele Mallicani atya tanúságtételéből ismerjük, amelyet 1280-ban jegyeztek fel. A megrémült asszony, amikor látta, hogy az ostya hússá és vérré változott hamut és viaszt öntött rá, majd ezeket erősen nyomta a kezével, de nem tudta megállítani a vér folyását. Ekkor fogta az edényt és a hússal és a vérrel együtt egy lepedőbe burkolta és kivitte az istállóba, majd elrejtette a trágya alá.

Amikor férje este szamárháton hazatért, az állat nem akart belépni az istállóba, amit azelőtt soha nem tett. A férj ütlegelni kezdte a szamarat, mire az bement ugyan az istállóba, de teljesen meg volt átalkodva és némán az istállónak azon része felé fordult, ahová Ricciarella asszony a véres hússá vált ostyát elrejtette. Ez áll Mallicani atya tanúvallomásában. A férj nagyon meglepődött az állat furcsa viselkedésén és még a szokásosnál is jobban üvöltözött és sértegette feleségét, azzal vádolva az asszonyt, hogy ki tudja milyen praktikákkal szerencsétlenséget hozott a házra. Ricciarella minden erejével tagadott és fogadkozott, hogy nem tett semmi rosszat. Ám attól kezdve egy percre sem hagyta nyugton a lelkiismeret furdalás. Egy idő után meggyónta bűnét a lancianói Szent Ágoston kolostor elöljárójának, egy bizonyos Offidai Jakab atyának. Az asszony bűnbocsánatért esedezett, de nem vallotta meg teljességében vétkét. A jó szerzetes ekkor megpróbált segíteni a szerencsétlen penitensnek, felsorakoztatta az összes lehetséges bűnt, míg végül ezt mondta: „Hát csak nem ölted meg Istent?” Erre a szerencsétlen nő sírva azt válaszolta, hogy éppen ez történt, majd szegről szegre elmondta mindazt, amit elkövetett. Offidai Jakab atya albát öltött és az asszony által mutatott helyre ment, és a koszos és büdös istállóból a trágya alól elővette az érintetlenül és tisztán megmaradt oltáriszentséget. Fogta és a kolostorba vitte az ugyancsak tisztán maradt edénnyel és a lepedővel együtt. Néhány nappal később a derék szerzetes szülőfalujába, Offidába látogatott és a csodás eucharisztiát odaajándékozta a városka lakosainak azzal a kikötéssel, hogy vigyázzanak rá nagyon. Az offidai emberek egy velencei aranyművestől kereszt alakú ereklyetartót rendeltek és ebben helyezték el a hússá vált csodás ostyát. Az ereklyét, a vérrel áztatott lepedőt és az edényt a Szent Ágoston templomnak ajándékozták, ma is ott őrzik azokat a ma már egyházmegyei kézen lévő templomban, amely időközben búcsújáró hellyé vált. A már említett jegyző által hitelesített iraton kívül, sok más dokumentum megerősítette a Lancianoban történt, de Offidában tisztelt csoda hitelességét, köztük VIII. Bonifác, II. Gyula, V. Piusz, V. Szixtusz és IX. Piusz pápa bullái, valamint két pápa: II. Piusz és II. Pál által ajándékozott gyűrűk.

Az ostyát több egyházi vizsgálatnak vetették alá. 1956-ban Ambrogio Squintani érsek végeztetett el vizsgálatot Angelo Lipinszky professzor szakértői közreműködésével. A laboratóriumi eredmény szerint „világosabb foltokkal erezett vöröses barna hússzálakat” találtak. Ugyanekkor megvizsgálták a lepedő vásznát is, amelyen kerek égési foltokat észleltek kisebb vérfoltokkal, míg az edény külső falán a lepedő foltjaihoz hasonló foltok láthatók. Az offidai ereklye főünnepét május 3-án tartják, a búcsút április 25-étől kezdődően novéna előzi meg. Giacomo Stasio és felesége Ricciarella lancianói házát, a csoda színhelyét 1582-ben oratóriummá alakították át és az Ágoston-rendi atyák gondozására bízták. A házastársak a történtek miatt kiérdemelték az „ostyaégetők” nevet, amely aztán kiterjedt a többi lancianói lakosra, akiket a helybéli nyelvjárás szerint „li Frija Crist”-nek, azaz Krisztussütögetőknek hívnak."

Csoda a portugáliai Santaremben 1247-ben

Eucharisztikus csoda a portugáliai Santaremben (1247)

Fatimától alig néhány kilométerre a Tajo folyó mentén fekszik egy kicsi portugál város, Santarem. A Ribatejo régió városát Portugália gótikus fővárosának is szokták nevezni, a gótika korában épített gyönyörű templomai, kolostorai miatt, amelyek igazi művészeti alkotások. E gótikus istentiszteleti helyek között van a Szent István templom, amelyet inkább a „csoda templomaként” szoktak emlegetni. Itt őrzik ugyanis egy 1247-ben végbement eucharisztikus csoda ereklyéjét. Néhány szerző a csoda évét későbbre helyezi, 1266-ra.

A csoda sokban hasonlít az olaszországi Alatriban történt esethez. Ebben az esetben is egy joggal féltékeny feleségről van szó, akit férje rendszeresen megcsal. A nő jósasszonyhoz fordul tanácsért és segítségért, mert szeretné visszaszerezni férje szerelmét. A jósasszony az elszánt feleségnek azt ajánlja, hogy szerezzen megszentelt ostyát, mert ez az egyedüli mód arra, hogy valóban hatékony bájitalt lehessen készíteni a hűtlen férjnek. A hívő asszony, bár nagy kétségek gyötörték, megtette amit a jósnő kért tőle. Áldozáskor titokban a szentostyát egy zsebkendőbe rejtette és elindult a jósnő háza felé. Útközben az ostya vérezni kezdett és a vércseppek a földre hulltak. Az asszony észre sem vette a történteket, annál inkább látták azt a járókelők és megállították őt, hogy a vérző kendő felől érdeklődjenek. Ekkor az asszony is észrevette, hogy mi történt és ijedtében, hogy leleplezik a szörnyű titkot, irányt változtatott és már nem a jósasszony, hanem saját háza felé szaladt. A nő a kendőt a vérző ostyával egy kis fából faragott ládikóba rejtette el. Az este hazatérő férj szokása szerint ideges és goromba volt feleségével.

Az éjszaka kellős közepén a házaspár furcsa zajokra ébredt és fényes világosságot látott áradni abból a ládikóból, amelybe a vérző ostya volt elrejtve. Olyan erős volt a fény, hogy az egész szobát megvilágította. A feleség ezek után nem tudta tovább megtartani a titkot, mindent bevallott a férjének. A férj ekkor kinyitotta a ládikót és meggyőződhetett arról, hogy a világosság a kendőbe tekert szentostyából áradt. A jelenet annyira megindította, hogy feleségével együtt letérdelt és együtt imádkoztak a csoda előtt. Kora reggel értesítették a plébánost a történtekről. A pap mindjárt a házukba sietett és saját szemével látta az ostyából áradó csodás fényt. Hasonlóképpen a szomszédok is összesereglettek és mindannyian szemtanúi voltak a csodának. A pap a csodás ostyát körmenetben saját templomába vitte meghatott emberek sokaságának kíséretében. Az ostyát viasztartóban helyezte el és a szentségházba tette. Amikor másnap kinyitotta a tabernákulumot, alig hitt a szemének: a viaszdoboz darabokban hevert, az ostya pedig egy üvegampulla alján volt látható. Teljesen érthetetlen volt, hogy az ostya, hogy jutott át épségben az ampulla szűk szárán. A szentostyát a mai napig az üvegből készült üveg szűk szárú ampullában őrzik a portugál város, Santarem gótikus templomában. "

Csoda a katalán Ivorrában

Csoda Ivorrában

"Ivorra alig 154 lakosú katalán város, a tartomány központi részén, a Llobregós folyó völgyében található. A falu lakott területétől negyed órányi járásra 600 méter magasan fekszik az ivorrai Szent Mári a szentély, amelyet a „Szent Kétely”, spanyolul „Santa Duda”, katalán nyelven pedig „Sant Dubte” szentélyének is szoktak nevezni. A mai templomot a XVII. században gótikus stílusban építették, ám a csoda helyén egykor egy nagyon ősi kis templom állt. S panyol földön azokat az eucharisztikus csodákat jelölik „Szent Kétely” néven, amelyek olyan papok személyéhez fűződnek, akik kételyeket táplálnak Krisztus testének és vérének a szentmisén történő valóságos jelenlétét illetően. A kétség azonban , mivel csodás esemény származik belőle , a spanyolok szóhasználatában szentté válik. A „Szent Kételyként” jelölt búcsújáróhelyek sorában a Ka talónia szívében fekvő Ivorrát tartják a legjelentősebbnek.

Az Úr 1010. évében járunk. Az ivorrai plébános, Bernardo Olivier éppen szentmisét mutatott be az ősi templomban. Az átváltoztatás közben kételkedni kezd ett. Az ostyát és a kelyhet látva ezt kérdezte magában: „ Hogyan lehet az, hogy a kenyér és a bor színe alatt a Mi Urunk Jézus Krisztus teste és vére rejtőzik? Hogyan lehet, hogy az én szavaim hatására Jézus, Mária Fia leszállt ide az oltárra?” Miközben ezen gondolkozott látta, hogy a bor forrni kezdett, megtelt vele a kehely, kifolyt az oltárkendőre, sőt még a földre is. A spanyol papban meghűlt a vér , egy hatalmasat kiáltott, olyannyira, hogy a hívek az oltárhoz futottak és így mindannyian láthatták a csodát.

A hír villámgyorsan elterjedt a faluban és a környéken és sokan mindjárt a templomba sietettek, ahol saját szemükkel láthatták a csodát. Ivorra azokban az időkben egy nem messze fekvő város, Giussona püspökének joghatósága alá tartozott. A történtekről értesülve a főpásztor mindjárt a helyszínre sietett, hogy saját szemével győződjön meg a csodás eseményről. A nagy tiszteletnek örvendő Ermengol nevű püspök éveken át szolgált ezen a vidéken ugyancsak püspök nagybátyja mellett, mint fődiakónus, majd mint segédpüspök, ezért jól ismerte az itt élő embereket. A helyszínen meghal lgatta a szemtanúkat és a tanúvallomások alapján meggyőződött arról, hogy tényleg természetfölötti közbeavatkozás történt. Fogta a kelyhet, valamint a vérrel átitatott oltárkendőt és Rómába indult, hogy tájékoztassa az esetről a Pápát. A ma már szentként tisztelt Ermengol püspök csodáról alkotott véleménye egy művelt, felkészült, pontos és óvatos, ám ugyanakkor szent ember véleménye volt, olyan személyé, aki állandó kapcsolatban állt a természetfölöttivel és minden döntéséhez az imádságban kérte Isten segít ségét. Ermengol személyesen tájékoztatta IV. Sergius pápát mindarról, amiről saját szemével látott és amit a tanúvallomások alapján tapasztalt.

A pápára oly nagy hatást tett a katalán püspök elbeszélése, hogy megtartotta magának az ivorrai kelyhet és helyette két értékes ereklyével ajándékozta meg a kegyhelyet. A pápa, miután maga is megvizsgálta a történteket, bullát küldött Ivorrába, amelyben kijelentette, hogy ott valóban csoda történt. Az eucharisztikus csoda ereklyéit, a Sergius pápa által küldött ereklyékkel és a bullával együtt a templom egy oltárába befalazták és emiatt valamiképpen az egész feledésbe merült. Négy évszázaddal később, a templom felújítási munkálatai során találták meg a befalazott ereklyéket. A fantasztikus felfedezés nyomán a város ura, a cardonai gróf, és a szentély lelkésze, Arnaud di Salabar hivatalosan kérte az arangóniai királyi udvar pápai követ étől a IV. Sergius pápa által adományozott búcsúk és kiváltságok megerősítését. 1426. április 17-én a nuncius megbízta a cardonai Szent Vince kolostor apátját, hogy vizsgálja át a talált iratokat. Ám az apát meghalt mielőtt a munkát elvégezte volna. A pápai delegátus ekkor az új apátot bízta meg a feladattal. Az iratok áttanulmányozása után a nuncius hivatalosan megerősítette a Szent Kétely csodáját. Ekkor értékes tartóba tették az ereklyéket. Időközben Ivorra híres búcsújáró hellyé vált. Néhány év múlva, 2010-ben immár eucharisztikus csoda millenáris ünnepségeit rendezhetik meg a piciny katalán faluban."

Gyergyószárhegy - Szent István király ünnepe, 1990. augusztus 20.

Szent István király ünnepe, 1990. augusztus 20. (56 p.)
A 4. perctől: kivonulás a plébánia udvaráról, ünnepi szentmise a központi parkban, a háborús hősök emlékoszlopánál, amelyet a második világháborúban elesett 76 szárhegyi hős emlékére állították.
Főcelebráns: Simón József plébános (1951–2012)
Koncelebrál: Kacsó Sándor káplán (*1961, Székelykál)