Ida Peerdeman látnok jövendölései

A látnok fiatalsága

A Boldogságos Szűz Mária első látogatásai Ida Peerdeman ti­zenkét-tizenhárom éves korában, az első világháború vége fe­lé, októberben történhettek, talán éppen akkor, amikor Isten Anyja a fatimai gyerekek előtt megjelent. A kislány, valamint családja és gyóntatója akkoriban semmit sem tudott Fatimá­ról, és annak idején nem is tulajdonítottak olyan jelentőséget a dolgoknak, ahogyan azt visszatekintve látjuk.

A Peerdeman család, amelyben ő volt a legkisebb gyermek, abban az időben Amszterdam óvárosában lakott. Átlagos pol­gári család volt, föltűnés nélkül, egyszerűen éltek. Az édes­anya néhány évvel korábban halt meg. A legidősebb leány igyekezett három húga és öccse számára az édesanyát pótolni. Az apa textilkereskedő volt. Szerették a családi otthon közös életét. Ida első szentáldozása óta rendszeresen a domonkosok templomában, a Spuistraat-on gyónt, ahol lelkiatyja volt a káplán.

Már évek óta járt ugyanazon az úton a templomba és vissza, amikor az első világháború vége felé, egy októberi es­tén szokatlan dolog történt. A kislány vidáman sietett haza­felé, majd hirtelen megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába, mert az utca egyszerre megváltozott. A megszokott fa­lak helyén csodálatos fényesség ragyogott fel előtte. Olyan fény, amilyet még soha sem látott fiatal életében. Eltakarta a falakat. Csodálkozás a ijedséggé változott, amikor ebben a fényben ismeretlen női alakot vett észre. Egy rendkívül szép asszonyt, keleti vonásokkal. Az asszony fényözönben állt ott, egyenes tartással, kissé széttárt karral. Mosolygott és hallga­tott. Észrevette a gyermek rémületét, aki nem mert előtte elmenni, és szótlanul, biztató mosollyal intett fejével, hogy nyugodtan menjen tovább, nem kell félnie!

A kislány szinte elbódult a jelenés szépségétől és nem tudta, mennyi ideig állt azon a helyen. Csak amikor a szép hölgy hirtelen eltűnt, akkor szedte össze a bátorságát, és ami­lyen gyorsan csak tudott, hazaszaladt. Otthon kifulladva me­sélte el, mi történt vele útközben. Miután apja végighallgatta, mint józan üzletember, okos tanácsot adott neki: "Senkinek se mondd el, mert kinevetnek, és azt gondolják, hogy megbolon­dultál." Ezek a szavak hatottak a gyermekre. Egy tizenkét-ti­zenhárom éves lány semmitől sem fél jobban, mint attól, ha az emberek nevetségesnek tartják. Úgy hallgatott, mint a sír, és megpróbált mindent elfelejteni.

Ahogyan a mondás is tartja, a jó dolgok hármasával jön­nek. A következő két gyónás után is megtörtént, hogy hazafe­lé menet a tündöklő fényben meglátta a szép hölgyet.

Vajon el tudta-e felejteni a gyermek ezt a hármas ese­ményt? Alig hihető. Amikor lelki atyja, aki a család barátja is volt, értesült a dolgokról, ugyanazt a tanácsot adta neki, mint édesapja.

Szokatlan bajok

Múltak az évek. Amszterdam lassan kiheverte az első világ­háború okozta károkat. A gyermekből fiatal leány lett. Egy gyár irodájában vállalt állást, ahol huszonhét évig maradt al­kalmazásban.

A gyermekkor három eseménye talán feledésbe merül, ha nem történnek vele éppoly szokatlan, azonban teljesen más jellegű események.

Ida néhány éven át különös gyötrelmeket élt át.

Az arsi szent plébános, Vianney Szent János élettörténetét olvasva érthetjük meg jobban az ilyen szenvedéseket.

Ezekben a nyugtalanító napokban a gyermekek apjuk jó­zanságában találtak támaszra. Egészséges érzékkel ismét jó tanácsot adott lányának: "Tégy úgy, mintha nem lenne je­lentősége a dolgoknak, ne tulajdoníts túl nagy figyelmet ne­kik, és ne félj tőlük!"

Ameddig a gyötrő lelkek a házban maradtak, Idának sike­rült is így viselkednie. Megváltozott azonban a helyzet, ami­kor a házon kívül kezdték bántalmazni. Három ízben talál­kozott egy fekete alakkal, aki az utcán támadt rá.

Rövidesen azonban olyan erőssé váltak az otthoni gyötrel­mek is, hogy egyik éjjel az apa elhívatta a gyóntató atyát. Amikor az atya elimádkozta az Egyház exorcizmusát (ördög­űző imáját), a leány megszabadult a kínzásoktól. Évekkel később történt, hogy Ida még egyszer hallotta az utálatos és közönséges hangot, és átélte a "félelmetes érzést".

Jövőbelátás

A teljesség miatt be kell még számolnunk Ida későbbi élet­szakaszáról, amikor hol gyakrabban, hol ritkábban látta a jövőt.

Legalább tíz évvel a második világháború kitörése előtt, valószínűleg még Hitler hatalomátvétele előtt egészen külö­nös látomása volt. Szokása szerint nyugodtan dolgozott, amikor egyszerre katonák végtelen sorát látta, amint gondter­helten, éhesen, piszkosan, elcsüggedve támolyognak. Nem felejtette el, hogy mire gondolt akkor: "Vajon mi történik ve­lük ezután?"

Valóban föltehetjük itt a kérdést, miért, és hogyan láthatott egy fiatal leány még Hitler hatalom átvétele előtt hadsereget egy olyan Európában, amely akkor az "örök béke" tévhitében élt?

Amikor 1940. május 9-én hazafelé tartott az irodából, benső hangot hallott:

"Elárultak és eladtak bennünket!"

Olyan hangosan és érthetően hallotta ezt a hangot, hogy önkéntelenül megfordult, mert látni akarta, hogy ki szólt, és hogy mások is hallották-e.

1940. május 10-e után néhány nappal, amikor attól kellett félni, hogy Hitler és Mussolini győzhet, azt látta, hogy Hitler egy bunkerban elrejtőzik, és Mussolini fejjel lefelé fölakaszt­va lóg. Még azok sem gondoltak akkor ilyen végre, akik elvi okokból vonakodtak a két hatalom diadalát ünnepelni. A le­ányt még az a néhány ember is kinevette volna, akinek el merte volna mondani látomását.

Ez idő tájt lehetett a következő látomása is:

Házakkal körülvett kastélyba lovasok vonulnak be. E lo­vascsapat élén, lóháton, egy még fiatal, energikus ember lova­gol, aki hasonlít a régi idők hercegeihez. Egy benső hang azt mondta neki: "Habsburg! Ez később lesz!"

Amikor gyóntatója a háborús események miatt arra kény­szerült, hogy rendjének huiseni kolostorába, egy Arnhem melletti faluba költözzön, akkor ő ezt a Betuwe nevű vidéket vértől pirosnak látta. Ez még azelőtt volt, hogy a szövetsége­sek a későbbi arnhemi ütközetre gondolhattak volna.

Aki emlékszik arra, miként menetelt Hitler serege Sztálin­grád felé, arra is emlékezhet, hogyan várták a németek a vá­ros elestét. Ida azonban már a német hadsereg diadalmas föl­vonulásánál látta, miképpen veszi majd körül a Vörös Hadse­reg nagy harapófogója a német sereget. Nem szükséges hang­súlyozni, hogy nem érthetett a katonai taktikához és termino­lógiához. Amikor ezt a látomását másoknak elmesélte, hango­san kinevették.


A "Minden Népek Asszonyának" jelenései

A második világháború utolsó napjaiban, 1945. március 25-­én történt, hogy meglátogatta őket Pater Frehe OP, aki évek óta volt Ida lelkiatyja. Éppen az aggasztó élelmiszerhiányról beszélgettek, amikor Ida ellenállhatatlan belső erőtől indítva a szomszéd szobába sietett. Ragyogó fényt látott, amelyből egy szépséges asszony lépett elő és megszólította őt. Ida megkérdezte tőle. "Te Szűz Mária vagy?"

Az asszony így válaszolt: "Asszonynak fognak nevezni, Anyának". Majd így folytatta: "Mondd utánam!" Az Asszony üzenetét Ida szóról szóra fennhangon megismételte, úgy hogy nővére le tudta írni.

Ida a szöveget kiegészítette a látottak ecsetelésével. Két üzenet az amszterdami Szent Tamás templomban hangzott el. Kb. húsz üzenetet kapott Németországban, amikor látogató­ban ott tartózkodott.

A jelenések időről időre hasonló módon ismétlődtek. Ké­sőbb az Asszony elmondta, hogy üzenete nemcsak egy or­szágnak, egy népnek, hanem minden népnek szól. Tizenöt év leforgása alatt 56 üzenet hangzott el, majd ezek után Ida a szentmisék alkalmával eucharisztikus élményekben részesült 1984-ig.


A kép és az imádság

Szűz Mária felszólította Idát, hogy a jelenésekben látottak alapján festessen róla képet, amelyet az imádsággal együtt terjesszenek.

A képen Szűz Mária kitárt karokkal áll a föld­gömbön isteni Megváltója keresztje előtt, mint társmegváltó, minden kegyelem közvetítője és szószóló, mert a "Minden népek Asszonya" üzenete az egész világnak szól. A keresztet a világban kell felállítani és elfogadni, hogy megszentelje éle­tünket. A Föld körül bárányok serege látható állva, pihenve, legelészve. Közülük többen emelik tekintetüket az Asszonyra és a keresztre.

A bárányok jelképezik az emberiséget, amely csak akkor találhatja meg békéjét, ha a kereszt lesz életének középpontjá­ban. A nyájban fekete bárányok is legelésznek, azokat külö­nös gonddal akarja Jézushoz vezetni a "Minden népek Asszo­nya,,, akit egykor mint Máriát, az Úr kis szolgálóleányát is­mertek az emberek. Ida látomásában látta, hogy a világra hó­pelyhek hullnak, és úgy szívódnak be a talajba, miként a szí­vekbe az imádság:


Urunk, Jézus Krisztus, az Atyaisten Fia,

most küldd el Lelkedet a Földre!

A Szentlélek lakjék minden nép szívében,

hogy megmeneküljenek romlástól,

csapásoktól és háborútól!

Legyen a "Minden népek Asszonya”,

aki egykor Mária volt, a mi Szószólónk!

Amen.


Az Úr 1951. esztendejétől kezdve lassan az egész világon megismerték az emberek ezt az imádságot. Ez az esdeklő ima azt kéri, hogy jöjjön el a Szentlélek erre a békétlen világra és mentse meg az embereket a bajoktól. Ezt a hatékony imát már hetvenkét nyelvre lefordították, hogy a Szűzanya kérésére a kép vagy a kereszt előtt imádkozza a Szentatya és minden ember. Ezt az imát az egyszerű emberek és a tudósok is hálás szívvel fogadják. Erről mondta egy dél-amerikai bíboros ér­sek, hogy rövid összefoglalásban éppen azt kéri, amire ma leginkább szüksége van a világnak.

Szűz Mária amszterdami üzenete szerint ennek a képnek és az imádságnak kell megelőznie és előkészítenie az utolsó Má­ria-dogmát, mert az az út az igazi békéhez.


Az 1996-ban kiadott püspöki közlemény

Több holland és külföldi lap méltatta Haarlem-Amszterdam jelenlegi püspökének lépését, aki 1996-ban elérkezettnek látta az időt arra, hogy a "Minden népek Asszonyá"-nak kérésével kapcsolatban hivatalosan is nyilatkozzék.

Heinricks Bomers püspök HB-96-l82. számmal közle­ményt adott ki Szűz Máriának, mint

"Minden népek Asszonyának" nyilvános tiszteletéről:

"Az országunkból és külföldről is régóta hozzánk érkező és egyre szaporodó kérdések arra késztetnek, hogy felvilágosítást adjunk Szűz Máriának 1945 és 1959 között történt amszterda­mi jelenéseiről, melyek során mint »Minden népek Asszonya«mutatkozott be.

Alapos megfontolás és hivatalos tárgyalások után úgy gon­doljuk, hogy a kívánatos lelkipásztori felvilágosítás érdeké­ben a következő irányvonalat kell követnünk:

Külön kell választanunk a jelenések és az üzenetek kérdé­sét a »Minden népek Asszonya« címtől.

Az Egyház pillanatnyilag nem tud nyilatkozni a jelenések és az üzenetek tartalmának természetfölötti voltáról. Lelkiis­merete szerint mindenki szabadon kialakíthatja erről véle­ményét.

Az «Urunk, Jézus Krisztus...» kezdetű imádság, amelyben szerepel a «Minden népek Asszonya» megszólítás, már 1951­ben elnyerte az Egyház jóváhagyását az akkori helybeli püs­pöktől, Huibers-től.

Részünkről nem teszünk ellenvetést Szűz Máriának ilyen címen történő nyilvános tiszteletével kapcsolatban.

Olyan időben, amikor az emberek, népek és kultúrák egy­re inkább egymás ellen fordulnak - és Amszterdamban nem kevésbé, mint másutt - úgy gondoljuk, hogy pontosan ez a cím vet világos fényt Szűz Mária általános anyaság ára, vala­mint az Úr üdvözítő tervében való egyedüli és asszonyi sze­repére. "


Haarlem, 1996. május 31-én,

Szűz Mária látogatásának ünnepén,

Heinricks Bomers püspök és Jozef Punt segédpüspök


Ida halála

A közlemény a kilencvenéves Ida Peerdeman, a "Minden népek Asszonya" látnokának halála előtt tizenhét nappal látott napvi­lágot. Őszintén reméljük, hogy súlyos betegségében még tudo­mást szerezhetett róla, és az öröm enyhülést jelentett szenvedé­sében. Hiszen egész életében ebben reménykedett, ezt várta. Mennyire kérte, hányszor felkereste Amszterdam egykori püs­pökeit a Szűzanya követségében járva, hogy engedélyezzék az imádságot, a tiszteletet, a templom építését és mozdítsák elő a társmegváltó - kegyelemközvetítő - szószóló dogma kihirdeté­sét. Álmainak, vagyis az "Asszony" kérésének fokozatos meg­valósulását most már a boldog örökkévalóságból figyelheti.

Heinricks Bomers, Amszterdam püspöke jól ismerte, sze­rette és becsülte Ida Peerdemant, maga végezte a látnok teme­tési szertartását és a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott róla beszédében. "Tudom, hogy Ida sohasem vált különleges él­ményei miatt beképzeltté. Szerény volt élete utolsó napjáig, és irtózott attól, hogy személyét megkülönböztetésben része­sítsék. Mindkettő pozitív jel. Számomra nem kétséges, hogy becsületes volt és az igazságot mondta el arról, amit átélt. Egész életét a» Minden népek Asszonya «tiszteletének szen­telte. Úgy gondolom, hogy ez a tisztelet a mi időnkben igen hasznos lehet."


1997. május 31-én nagy ünnepélyességgel, nemzetközi imatalálkozó keretében emlékeztek meg a "Minden népek Asszonya" nyilvános tiszteletének első évfordulójáról Amsz­terdamban.


A "Minden Népek Asszonyának"

amszterdami üzenetei

1945. március 25. / 1. jelenés

Balra fölöttem hosszú fehér ruhába öltözött, álló alakot látok, egy asszonyt.

(Ahogyan Ida elmondta, először ragyogó fényességet pil­lantott meg, azután egy fehérbe öltözött asszonyi alakot látott előlépni ebből a fényből. Hasonlóképpen írják le más látno­kok is Szűz Mária jelenését, például a la salette-i vagy a fati­mai gyermekek.)

Úgy vélem, a Boldogságos Szűz alakja. Most fölemeli há­rom ujját, azután négyet, azután pedig mind az öt ujját, mi­alatt ezt mondja: "A három jelenti március hónapját, a négy az áprilist, az öt pedig május 5-ét.".

(A jelenés valószínűleg a következőkre kívánt utalni: már­cius:

március 25-én kezdődött a jelenés sorozat Amszterdam­ban.

Március 25-én, az Úr Jézus fogantatásának ünnepén kezdő­dött a megváltás műve.

Április: 1946. április 25-én kezdődtek a németországi ma­rienfriedi jelenések, ahol Szűz Mária mint az élő Isten jele je­lent meg, hogy gyermekeibe vésse ezt a jelet védelmül a Sá­tán ellen, aki üldözi őt és gyermekeit, ő azonban végül gyer­mekei segítségével legyőzi a Sátánt..

Május: 1945. május 5. a világháború befejezésének napja  (Hollandiában. )

 

Azután megmutatja rózsafüzérét, s így szól:
"Ennek kö­szönhető, de tartsatok ki (az imádságban)!"

Kis ideig hallgat, majd hozzáfűzi: ”Az imádságot terjeszte­ni kell!" Most csupa katonát látok, sok szövetségest, s a Szent Szűz rájuk mutat. Akkor fölemeli rózsafüzére kis keresztjét és Krisztusra, majd újból a katonákra mutat. Meg kell értenem, hogy a katonák életét a keresztnek, Krisztusnak kell támogat­nia` mert a hang így folytatja: "Ezek most rövidesen hazatér­nek", s a katonákra mutat. Azt kérdezem: "Te Mária vagy?" Rám mosolyog és azt feleli: "ASSZONYNAK fognak majd nevezni, Anyának."

Az Asszony elvonul a szemem elől, és én a kezembe nézek. Keresztet fektetnek elém, amelyet föl kell emelnem. Egészen lassan emelem föl, mert nehéz. Ezután minden eltűnik.

1945. április 21. /2. jelenés

Úgy érzem, hogy hirtelen nagy templomba kerültem, majd ezt mondom: "Különleges oltár előtt állok, és az Asszony képét látom. Virágokkal van körülvéve, az oltárlépcsőn is virágok vannak. Sok ezer ember térdel előtte. Az Asszony rám tekint, ujjával figyelmeztet, s azt mondja: "Ti emberek, a békét ak­kor fogjátok megőrizni, ha hisztek Őbenne. Ezt terjesszétek!"

Ezt háromszor megismétli. Ezeknél a szavaknál az Asszony keresztet helyez a kezembe, melyet körbe kell mutatnom. Ez­után mintha kivinne a templomból, s ekkor végtelen ürességet érzek magam előtt. Mialatt azonban ebbe az ürességbe tekin­tek, emberfejeket pillantok meg. Mintha ki kellene közülük emelnem egyet-egyet, s ekkor a jelenés így szól hozzám: "Ezek vezető személyek, akik ismét kieszelnek valamit." Most a zsidók egyiptomi kivonulását látom, s fölötte Isten­nek, az Atyának képét a felhőkben. Az Atya szeme elé tartja kezét, s az Asszony így szól hozzám: "Jahve szégyenkezik népe miatt." Akkor egészen világosan fölismerem Káint és Ábelt. Világosan látom a szamár álkapcsát és a menekülő Ká­int. Ezután újból az oltár elé vezetnek, s a távolban körmene­tet látok elhaladni, az amszterdami csodaprocessziót. Azután újból minden eltűnik.

(Az amszterdami csoda-körmenet arra emlékeztet, hogy a népek számára Krisztus, az élő Kenyér jelenti a valóságos életet. Ez a körmenet egy eucharisztikus csodával kapcsola­tos, amely 1345-ben - 600 évvel az Asszony jelenése előtt ­Amszterdamban történt.)

1945. július 29. /3. jelenés

Ismét hallom a hangot, s hirtelen egy régi időkből való áldo­zati oltárt látok. A füst lecsapódik. Egy hang szól: "Jahve fi­gyelmezteti népét." Azután hallom: "Legyetek hűségesek! Szétszórták bárányaimat." Az Asszony keresztet helyez az ál­dozati oltárra, s ekkor mintha azt látnám, hogy az egész világ körülötte áll.

Az emberek azonban lehajtott fővel, a kereszttől elfordulva állnak. Akkor hirtelen ezt hallom: "Jöjjetek, hűségesek!" S lá­tom, ahogy a tömeg előtt egy kelyhet visznek el. "Sokak szá­mára azonban hiába!" Föl kell tekintenem, és hirtelen az Asszonyt látom magam előtt. Mosolyog, karját nyújtja felém, és azt mondja: "Jöjj!" Most különféle férfiak tömege áll előttem, rosszak és jók is. Hívja őket, hogy menjenek vele. Vezetni kívánja őket. Most hosszú, fáradságos utat látok ma­gam előtt, s a végén nagy fényességet. "Így" szól az Asszony, s széles mozdulattal jelzi a férfiaknak, hogy ezen az úton kell menniük. Nehéz és fáradságos az út. Mindkét oldalon leesnek az útról. Az Asszony anyai aggodalommal nézi őket, s rájuk mosolyog. Akkor írva látom: "Újra az életbe, Krisztussal."

Most szomorúan néz az Asszony, s azt mondja: "Anglia újra meg fog találni engem." Kis várakozás után lassan és halkan hozzáteszi: "Amerika is."

Most lassan eltávozik az Asszony, s a világ fölött különle­ges ködpárát látok.

1945. augusztus 29. / 4. jelenés

Az Asszonyt látom állva. Jelzi, hogy nézzek a kezemre. Mint­ha azt látnám, hogy különös dolgok jönnek elő a kezemből. Nagy szomorúságot érzek, ezt is mintegy a kezembe teszi, meg kell néznem. Az Asszony mosolyogva szól: "De öröm következik utána." Azután, ugyancsak a kezemből világos su­garakat látok kiáradni. Majd nagy épületeket és templomokat látok. Csupa templom jelenik meg. Az Asszony megszólal: "Egyetlen nagy közösséggé kell válnia!" A kezem nagyon fáj. Viharok zúdulnak a templomokra.

Most három pápát mutat az Asszony.

Balra a magasban áll X. Piusz pápa. Középen áll a mi pápánk (XII. Piusz), jobbra egy új pápát látok (VI. Pált). "Ez a három", mondja az Asszony, "ez egy korszak." Hármójukra mutat. Azután azt mondja: "A mostani pápa, és az új, ők a „harcoso".

Azután egy új, valamiképpen különös, sokkal későbbi há­borút mutat, amelyik rettenetes pusztulást fog okozni.

Az Egyházban mindenesetre sok változásnak kell végbe­mennie. A papság képzésében sok változásnak kell történnie. Most fiatal papok hosszú sorát látom. "A mai időknek megfe­lelő modern képzést!" - mondja az Asszony nyomatékkal. "De helyesen, a jó lélekben!" Hirtelen galambot látok a ke­zem körül repülni, amelyet még mindig fogva tartanak. A ga­lamb új sugarakat áraszt magából. Akkor az Asszony a pápára mutat, és így szól: "A látókörnek bővülnie kell, szociálisabbá kell válnia! Különböző mozgalmak foglalkoznak a szociális problémával, és ez helyénvaló; ennek azonban lehetőleg az Egyház vezetésével kell történnie." Ekkor arcán levertség tükröződik, és azt mondja: "Sok változásnak kell végbemen­nie a képzés terén!" Erős ellenáramlatokat látok, sok ellenál­lást ezzel kapcsolatban, az Egyházban. És akkor hirtelen el­távozik az Asszony.

1945. október 7. / 5. jelenés

A Napot látom és a félholdat, a távoli Keleten állnak. Kínában vörös zászlót látok. Azután mohamedánokat és keleti népeket. Valamennyi nép fölött vöröset látok az egyik oldalon és feke­tét a másikon, de feketét sokkal kevesebbet.

(A jelenés idején még nem volt nyilvánvaló, hogy Kína vö­rös lesz. A fekete szín a kereszténységet jelképezi.)

A hang így szól: "Úgy tűnik, mintha az egész elenyészne." (A fekete.) Akkor hosszú, szép utat látok. Ezen kell halad­nom, de mintha nem lenne ehhez kedvem. Én képviselem az emberiséget. Akkor megindulok ezen az úton, és bár nagyon fáradt vagyok, mégis mennem kell egészen lassan.

Az út végén vagyok, s egy nagy vár előtt állok, tornyai vannak. A kaput belülről kinyitják. Egy kéz jelzi, hogy lépjek be, de én nem akarok. Végül mégis belépek. Megfogják keze­met, és egy fehérruhás hölgyet látok, az Asszonyt. Rám mosolyog és azt mondja: "Jöjj!" A kezemben olyan fájdalmat ér­zek, ami alig elviselhető, az Asszony azonban egészen szoro­san tartja, és továbbmegyünk. Csodálatos kertben találom ma­gamat.

Az Asszony elvezet egy helyre, és azt mondja: "Ez az igaz­ságosság, ezt kell keresniük ott kívül (s az Asszony kifelé mu­tat), s meg kell találniuk újra, különben a világ ismét bajba

kerül. "

A kezem nagyon fáj, alig elviselhető, az Asszony azonban mosolyog és továbbvezet. A kertnek egy másik részébe me­gyünk, s így szól: "Ez az igazság. Figyelj jó!!" Ujjával figyel­meztetően int. "Itt belül van az igazság is, ott kint nincs igaz­ság, egyáltalában nincs."

Szeretnék megszabadulni szorításából. "Olyan nehéz", mondom. Akkor az Asszony hirtelen odamutat valamire, s úgy tűnik, mintha madártávlatban állnék valami fölött. Két uj­jamat fölemelem, és hirtelen a pápát (XII. Piuszt) látom és a Vatikánt. Majd az egész római Egyházat látom, és a levegőbe ez van írva: ENCIKLIKÁK. "Ez a helyes út" mondja az Asszony nyomatékkal. "De nem élnek ezek szerint", mondja szomorúan.

Újból a Vatikánt látom, és körülötte az egész katolikus Egyházat. Az Asszony rám tekint és ujját a szájára teszi, mia­latt így szól hozzám: "Ez maradjon kettőnk titka!", s ismét a szájára teszi az ujját. "Még itt sem mindig", mondja egészen halkan. Újból rám mosolyog és bátorítóan szól: "De ez rend­be jöhet."

Akkor különböző Egyházakat látok. Az Asszony figyel­meztetően int, s mialatt újból megmutatja az egész katolikus Egyházat, így szól: "A katolikus Egyház bizonyosan növe­kedhet, de" és ekkor egy sereg papot, szeminaristát, szer­zetesnőt látok magam előtt elvonulni. Az Asszony fejét rázza és nyomatékkal mondja: "Ez nagyon rossz, és nem használ­ható." És szigorúan néz maga elé. A papokra, szeminaristák­ra mutat és azt mondja: "Jobb képzést; együtt haladni az idővel, időszerűbben, szociálisabban!" Hangsúlyozza e sza­vakat.

Akkor az Egyház fölött fekete galambot (nem fehéret!) lá­tok röpködni, az Asszony rámutat a galambra, és azt mondja: "Ez a régi lélek, ennek el kell tűnnie!" És látom, ahogyan a galamb hirtelen fehérré változik.

Az Asszony újból szól: "Ez az új fehér galamb szerteküldi sugarait minden irányba, mert a világ inog; még néhány év és elpusztulhatna. Ő azonban eljön és rendbehozza a világot, de..." s az Asszony vár egy kicsit, "Figyelniük kell!" És mint­egy figyelmeztetően hangsúlyozza a ,kell` szót. Akkor azt mondja: "Vissza akarnak fordulni, ki akarnak jutni innen, nem akarnak erre a helyre ( a várkastélyba) eljutni, nem érdekli az embereket."

És akkor továbbvezet, egészen a kert mélyére, s egy nagy kereszthez jutunk. "Vedd föl, Ő megelőzött téged", mondja az Asszony. Én vonakodom, és úgy érzem, mintha az egész világon minden ember hátat fordított volna a keresztnek.

Úgy érzem, kezemnél fogva húz valaki, s ismét előttem áll az Asszony kezemet fogva. Újból szól: "Jöjj!" És ekkor fényes alakot látok hosszú ruhában, amint előttünk halad. Óriási keresztet visz, amely mintha a földet súrolná. (Az arcát nem látom, beborítja a fény.) Áthalad a világon a kereszttel, de senki sem követi. "Egyedül", mondja az Asszony.

"Itt halad egyedül ebben a világban. A helyzet még rosszabb lesz, mindaddig, míg egy adott pillanatban valami nagyon rossz nem történik, és akkor a kereszt hirtelen a világ középpont­jába kerül. Most kell eldöntenünk, hogy akarják-e vagy sem. "

Ezután különös képeket látok. Horogkereszteket a kereszt alatt, látom, amint leesnek. Majd csillagokat, melyek lehulla­nak, sarlót és kalapácsot; minden a kereszt lábához esik. Vö­röset látok, a vörös nem tűnik el egészen. Akkor így szól az Asszony: "Mindenki fölnéz, most hirtelen jót akarnak, de en­nek ára van... a Föld sötétségben volt, de most világosabbá vált." Kisvártatva újból megszólal: "Most láthatod, hogy nem ezen múlik."

A szorítás enyhül a kezemen. Hirtelen újból az Asszonyt látom rózsafüzérrel, és így szól: "Imádkozzék tovább az egész világ!" A keresztre mutat, és azt mondja:

"Az egész világnak vissza kell ide térnie, legyenek bár nagyok vagy kicsinyek, gazdagok vagy szegények! Fáradságba fog ke­rülni. "

Most a földgolyót látom, s az Asszony magyaráz, miköz­ben lábát a Földre helyezi: "Lábamat a Földre helyezem. Se­gíteni fogok, a célhoz vezetem őket, de figyelniük kell..." És hirtelen minden eltűnik a szemem elől.

1946. január 3. / 6. jelenés

A hangot hallom: "Anglia vigyázz!" És nagy templomot látok magam előtt. Úgy tűnik, a Westminster apátság. És akkor egy püspököt látok (nem a mi Egyházunkból való). A pápát látom ülve, nagyon komolynak látszik. Újból a püspököt pillantom meg. Mindez Angliával kapcsolatos. A ,harc` szót látom. Kü­lönösen érzem magam. Mintha minden megváltoznék ben­nem. Nem tudom megmagyarázni, hogyan. Hirtelen újra az Asszonyt látom. Balra fölöttem áll. Talpig fehérben van, meg­lehetősen magasan áll, és rámutat valamire. Ismét Angliára nézek, előttem van. Az Asszony szól: "Harc következik egész Európára, és onnan kiindulva."

Nehéz, bénító érzés fog el. Az Asszony ismét szól: "Súlyos szellemi harc." Akkor azt mondja: "Jöjj!", és a kezemre mu­tat. Mintha keresztet fektetnének bele, és most megmutatja az Asszony, mit kell tennem. Kezemet a kereszttel, körbeviszem a Földön, és meg kell mutatnom a keresztet.

Az Asszony ismét így szól: "Igen, nézz a keresztre!" Meg­teszem, és mialatt odatekintek, eltűnik kezemből a kereszt, és ökölbe szorul a kezem. Erre is rá kell tekintenem. Akkor az Asszony tovább ma­gyaráz: "Nézz most újra a keresztre!" és az ismét a kezemben fekszik.

Most az Asszony ujjával figyelmeztet, és azt mondja: "A keresztet másféle keresztekké akarják változtatni." És most különböző dolgokat látok szemem előtt forogni. Kommuniz­must és egy másik áramlatot, amely még jönni fog. Ez a ho­rogkeresztnek és a kommunizmusnak a kombinációja.

Az Asszony nyomatékkel folytatja: "A keresztények bele­fáradnak a harcba." Elém mutat, és egy szószéket látok. Ak­kor az eltűnik, hirtelen pusztaságot látok, és kiáltást hallok. Ez néhányszor egészen gyorsan megismétlődik. Akkor az Asszony ismét fölhívja valamire a figyelmemet, s a Vatikánt látom. Olyan mintha a világ közepén forogna, és a pápa ott ül emelt fővel és két föltartott ujjal, s komolyan néz maga elé. Most háromszor a mellemet verem.

Akkor hirtelen látok valakit lovon, páncélban. Megkérde­zem, ki az. A felelet: Jeanne d`Arc. Ekkor a kezembe kell néznem, az emberiséget képviselem. "Üres" mondom az Asszonynak. Az Asszony néz, két kezemet össze kell kulcsol­nom, mialatt föltekintek az Asszonyra. Rám mosolyog, úgy tűnik lejjebb lép egy lépéssel, és így szól: "Jöjj!"

Mintha keresztülhaladnék vele a világon. Hirtelen nagyon fáradtnak érzem magam. Azt mondom az Asszonynak: "Fá­radt vagyok, szörnyen fáradt. Egész testemben érzem." De az Asszony folyton továbbvezet, és akkor egészen nagy betűkkel látom kiírva: "Igazság". Hangosan fölolvasom, s ismét to­vábbmegyünk. Az Asszony fejét csóválja, nagyon komolyan, szomorúan néz, és azt kérdezi tőlem: "Látsz felebaráti szere­tetet?" Ismét a kezembe nézek, s azt válaszolom: "A kezem üres." Újból. kézen fog, s továbbmegyünk. Végtelen ürességet látok magam előtt, s az Asszonyt hallom: "Igazságosság? Igazság? Hol van mindez?"

Ismét a keresztet látom a világ közepén állni, s az Asszony rámutat. Föl kell vennem, és elfordítom a fejem. Mintha az em­beriséget testesíteném meg, elhajítom magamtól a keresztet. "Nem", mondja az Asszony, "Föl kell venni, és a középre kell állítani! Lesz az embereknek egy csoportja, amely harcolni fog ezért, és én oda fogom őket vezetni". Mialatt ezt mondja, olyan fájdalmat érzek egész testemben, hogy nyögve mondom az Asszonynak: "Ó, mennyire fáj ez!". Akkor egész hangos kiáltást hallok: "Jerikó". És az Asszony ismét a helyén áll a magasban, letekint rám, és azt mondja: " Meg kell tenni, amit mondtam, ad­dig nem lesz béke." Azután újból a pápát látom, körülötte ren­geteg papot és más férfiakat. "Úgy tűnik, egy konferencián van­nak" - mondom. Az Asszony válaszol: "Ez a lelki harc, ami a világban dúl, még rosszabb, mint a másik. Aláaknázza a vilá­got." Akkor mintha áthaladnék a Földön, s mintha a földben ás­nék. Mintha mindig mélyebbre másznék a föld alá, és járatokon jutnék keresztül. (A Sátán szellemileg akarja aláásni az Egyhá­zat és a világot, hogy célhoz érjen. Hogy ez valóban sikerül is neki, világossá válik az "Itt vagyok" szavakból. Az Úr azonban emlékeztet: "Én vagyok.")

Akkor ennek hirtelen vége szakad, s egyszerre azt hallom: "Itt vagyok." (A célban.) Most hangot hallok, amely így szól: "Ego sum." (Én vagyok.) Akkor halkan azt mondom: "És a világ kicsi."

Ezután így szól az Asszony, miközben ujjával int: "Menje­tek és terjesszétek", s hirtelen minden eltűnik.

1946. február 7. / 7. jelenés

Hirtelen megpillantom az Asszonyt, amint előttem áll. Ujjá­val int, s szól: "Nézz Európára, és óvd Európa népeit!" Na­gyon komolyan néz, és újra szól: "Ora et labora!" (Imádkoz­zál és dolgozzál!) s figyelmeztetve int ujjával.

Akkor az Asszony farkast mutat, amelyik ide-oda szalad előttem. Az állat hirtelen eltűnik, s akkor az Asszony juhfejet mutat. Olyan szarvai vannak, mintha a fején körben egymás­ba lennének fonódva. Majd újra szól az Asszony: "Európának vigyáznia kell, figyelmeztesd Európa népeit!"

Azután Rómát mutatja az Asszony. Egész világosan látom a Vatikánt forogni. Az Asszony, mintha ujjával intene, s azt mondja: "Jöjj, nézz figyelmesen oda!" Akkor fölemeli három ujját, majd a kezét. Ezt néhányszor megismétli előttem. "Jól nézd meg és halljad", mondja. "A Kelet a Nyugat ellen." Majd újból megszólal. "Vigyázz, Európa!"

Most Angliát látom magam előtt, s az Asszony egy lépéssel lejjebb lép. Mintha Angliára helyezné a lábát. Jól megnézem, és látom, hogy az Asszony összekulcsolja a kezét, azután új­ból figyelmeztet. Ezt hallom: "Jaj neked, Anglia!"

Most újból jelzi, hogy jól figyeljek, s hirtelen megint Ró­mát látom és a pápát. Nyitott könyvet tart a kezében, amelyet megmutat nekem. Nem tudom fölismerni, miféle könyv az.

Akkor a pápa körbemutatja a könyvet. Hirtelen az Asszonyt hallom: "Sokat kell azonban változtatni rajta", s a pápára mu­tat. Nagyon komolyan néz, fejét csóválja. Majd újból fölemeli három ujját, azután mind az ötöt. Hirtelen rossz érzésem tá­mad, s hallom az Asszonyt: "Újabb bajok jönnek a világra."

Hirtelen síkságot látok magam előtt. Nagy tojás kerül rá, s mialatt odafigyelek, hirtelen látom, amint gyorsan elszalad egy strucc. Azután csupa fekete gyereket látok magam előtt. Akkor ismét figyelmeztetést érzek, és most fehér gyerekeket látok. Mintha Krisztus állna ott gyermekektől körülvéve. Fé­nyes alakot látok, és hallom: "Engedjétek hozzám a kisdede­ket!" Írva látom: "A gyerekeket keresztény szellemben kell fölnevelni!"

Akkor egy térképrészletet látok és hallom: "Júdea." Azután írva látom: "Jeruzsálem." Akkor két vonalat látok nyíllal a vé­gén, s az egyiknél ez áll: "Oroszország", a másiknál: "Ameri­ka". Az Asszonyt látom akkor, amint előttem áll, és a Holdat. Azt mondom: "Valami a Holdra érkezik." Azután úgy tűnik, mintha az Asszony a földgolyó fölső részére állítana engem. Olyan különös minden körülöttem, és azt mondom: "Egyfajta természeti jelenség!" Most ismét az Asszonyt hallom: "Európa népei, fogjatok össze!" Valami nincs rendben. Európa közepén Németországot látom, s úgy tűnik, mintha ki akarná szabadíta­ni magát. Akkor ismét Angliát látom. Most két kézzel erősen fognom kell a koronát. A korona inogni látszik. Mintha keresz­tülhúznám a koronát az országon, s hallom:

"Anglia, értsd meg jól föladatodat! Anglia, vissza kell térned a Magasságbelihez, to the Highest!"

1959. május 31. / 56. jelenés
Vasárnap, 1455-tőI 1515-ig

Ablakomból hirtelen valamit láttam a levegőben a Wandel­wegnél. Rémülten mondtam a házbelieknek: "Nézzétek!" S a levegőbe mutattam. Akkor észrevettem, hogy a fény jelent meg, hatalmas fényesség. Nem tudtam belenézni, kezemmel elfödtem szememet, de kényszerítve éreztem magam, hogy ismét belenézzek. Ahogyan néztem, mintha fölhasadt volna a levegő. S hirtelen ott állt az Asszony teljes dicsőségében. Le­hetetlen elmondani, milyen nagyszerű, mennyei és dicsőséges volt. Így még sohasem láttam őt. A juhokat, a földgolyót, a keresztet nem láttam, csak az Asszonyt tündöklő fényárban, glóriával. A fejére kellett néznem, s láttam, hogy korona van rajta. Ezt sohasem láttam azelőtt. Nem gyémánt vagy arany korona volt, mégis tudtam, hogy korona, körös-körül fényben ragyogva, szebb, mint a legszebb gyémánt korona. Ő maga is tiszta fény és ragyogás volt, ismétlem, mennyei és dicsőség­gel teli. Jobban nem tudom leírni.

A dicsőséges látomás alatt kék levegőt láttam, s még lej­jebb a földgolyó fölső részét. Egészen fekete volt. Akkor láttam, ahogyan az Asszony ujjával intett, s a fejét csóválta a sö­tét világ felé, ez rosszallóan és figyelmeztetően hatott. Azt hallottam:

"Tartsatok bűnbánatot!"
Akkor valami egészen különlegeset láttam. A sötét földgo­lyóról sok fej bukkant föl, s hirtelen úgy tűnt, mintha minden­féle ember jött volna lassan följebb, s egyszerre mind ott állt a földgolyó fölső felén. Odanéztem és azt gondoltam - "nem is tudtam, hogy ilyen sokféle ember létezik." Majd láttam, amint az Asszony áldóan emeli kezét az emberek fölé, s ek­kor már nem látszott olyan szomorúnak. Ezt hallottam: "Adjatok Neki elégtételt!"

Az Asszony hirtelen eltűnt, és helyében egészen nagy, ha­talmas ostya jelent meg. Jól fölismertem, a szokásos ostya volt, amilyent a templomban láthatunk. Akkor az ostya előtt kehely jelent meg. Láttam, hogy a kehely színaranyból volt. Megdőlt, nyílásával felém. Majd vastag sugárban ömleni kez­dett belőle a vér. A vér a földgolyóra ömlött, majd lecsordult róla. Igen nyomasztó látvány volt. Rosszullét fogott el. Min­dig csak a patakzó vér. Ez eltartott egy ideig. De hirtelen min­den megváltozott, s az egész átalakult egyetlen sugárzó, fé­nyes Szentostyává. Olyan fény áradt belőle, hogy szememet el kellett takarnom, mert azt hittem, megvakulok. De ismét kényszert éreztem, hogy föltekintsek. A Szentostya természe­tes, fehér tűznek látszott. Közepén kis nyílás vagy bemélye­dés volt. Másképpen nem tudom körülírni. Akkor úgy tűnt, hogy a Szentostya szétpattan, s lebegő alakot láttam előjönni belőle. Olyan hatalmas és erőteljes volt, bocsássatok meg, nem tudom visszaadni azt a nagyságot és hatalmat, melyet ez az alak sugárzott, annyira lenyűgöző volt. Alig merészeltem rátekinteni. Egyetlen személyt láttam, s mindig arra kellett gondolnom: "És mégis kettő az." De ha rátekintettem, csak egyet láttam. S mégis egyre az volt a fejemben: "És mégis ketten vannak."

Majd közülük kimondhatatlanul szép fény áradt ki, és en­nek a fénynek a közepéből - másképpen nem tudom leírni ­galamb bontakozott ki, amely nyílegyenesen leszállott a föld­golyóra, kimondhatatlanul ragyogó fényben, úgy hogy szeme­met ismét el kellett takarnom, hogy meg ne vakuljak. Sze­mem fájt, de ismét kényszert éreztem, hogy fölnézzek. Fen­ség és hatalom áradt az egészből. A hatalmas, fenséges, le­begő alak, majd a fény, és a most fényárban úszó világ. Akkor ezt hallottam:

"Aki eszik és iszik engem, elnyeri az örök életet, és meg­kapja az igaz Lelket."

Miután hosszabb ideig szemlélhettem mindezt, visszatért az Asszony teljes dicsőségében, pontosan úgy, mint kezdet­ben. Most azonban világosan láttam a különbséget az ő dicsősége és a lebegő alak fenségessége és hatalmassága kö­zött. Az Asszony boldogan szemlélte, s egészen halkan a tá­volból hallottam, amint így szólt:
"Isten veled!"
Ez elszomorított, sírni kezdtem, mert lassan minden eltűnt a szemem elől.

FORRÁS: A Minden Népek Asszonyának üzenetei. KÉT SZÍV Kiadó. Budapest, 1997.

Imprimatur, Augsburg, 1970. május 25.

Dr. Josef Zimmermann, püspöki helynök