péntek

A Szűzanya megjelenése Egyiptomban


2009. december 11-én hajnalban nagy esemény köszöntött az egyiptomiakra a híres gízai térségben (Kairó), a Nílus egyik szigetén El-Waraq-ban megjelent a Boldogságos Szent Szűz. Több, mint 200 ezren voltak szemtanúi a csodás eseménynek, amely mindannyiunk reménye szerint a béke és az egység előmozdításának a gyümölcsét termi sok megtéréssel.

„A középső kupola fölött tűnt fel aranykoronával a fején, tiszta fehérbe és kékbe öltözve, teljes magasságában egy fénypalásttal körbevonva. A templom tetején álló keresztek fényesen ragyogtak, ahogy az alakzat az épület kupolái és ikertornyai közt lebeget”

Csütörtök éjjel (2009.12.11-én), valamivel éjfél után, a varaqui biztonsági őrök egy különleges fényjelenségnek voltak tanúi, mely a Szűz Mária és Mihály arkangyalnak szentelt kopt templom fölött lebegett.

Erre az izzó fényességre, amely elhalványította a közvilágítást, figyelmes lett az egyik kávézóban üldögélő muzulmán baráti társaság. Érdeklődve felnéztek, közülük ketten úgy, hogy a fény egy női alakzat formáját ölti fel.. Pár kopt járókelő rögtön a szeretett Szent Szűzzel azonosította a jelenséget. A középső kupola fölött tűnt fel aranykoronával a fején, tiszta fehérbe és kékbe öltözve, teljes magasságában egy fénypalásttal körbevonva. A templom tetején álló keresztek fényesen ragyogtak, ahogy az alakzat az épület kupolái és ikertornyai közt lebeget. A jelenés péntek hajnali 1 órától 4-ig tartott. Gyorsan híre ment a dolognak, az emberek a mobiltelefonjaikkal felvételeket készítettek, izgatottan hívták szeretteiket, hogy megosszák velük a hírt a különleges eseményről. Ennek köszönhetően a tömeg gyorsan felduzzadt a téren.

Értesítették papokat is, akik már réges-rég hazamentek de a hír hallatára rohantak vissza a templomhoz hogy ellenőrizzék az esemény valódiságát. A Gízai Biztonsági Hatóságok gyorsan felmérték a helyzetet és a terület kordonnal való bekerítését sürgették a tömeg védelmére és a rend fenntartására.

A következő órákban őrült izgalommal terjedt a hír, hogy a Szent Szűz megjelent. A Világosság Anyja. (Mother of Light- light=fény)

Érdekessége a dolognak, hogy muzulmánok kezdték el elsőként terjeszteni jelenés hírét.

Nem véletlen, hogy a Szent Szűz a következőt mondja Lukács evangéliumában: ’Mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék’ (Lk. 1,48.)

Emberek ezrei vették körbe a templomot. A decemberi csípős hideg ellenére a tömeg másnap reggelig letáborozott, néhányan kijjebb tábortüzeket gyújtottak, hogy felmelegedhessenek.

Folyamatosan himnuszok és imák töltötték be az éjszaka levegőjét a Szent Szűz tiszteletére.

A tömegben egyaránt jelen voltak muzulmánok és keresztények, elfátyolozott hölgyek egymás mellett a fedetlenekkel, mind résztvevői az új jelenésnek

Hajnali egy óra körül egy fényes galambot vettek észre a templom kupolái fölött repülni, majd a tornyon landolni. Hirtelen egy örömteli kiáltás hallatszott:”A Szűz, a Szent Szűz megjelent!”

Emberek százai csoportosultak vastag ruhákba öltözve a szomszédos háztetőkön és kapcsolódtak be az utcán gyülekező ezrek éneklésébe: Ó Szent Szűz, Világosság Anyja, jöjj el hozzánk mindig!

Watani, a cikk írója beszélt Giza érsekével Anba Theodosius-sal, aki elmondta, hogy dec. 11-én éppen Alexandira délnyugati részén tartózkodott a Mar Mina kolostorban Maryut-ban, amikor telefonon kereste őt a waraq-i templom papja, hogy értesítsen Szűz Mária megjelenésről. Óvatosságra intettem, mivel képtelenség lett volna bármiféle nyilatkozatot kiadni addig, amíg nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy valóban a Szent Szűz jelent meg. Tájékoztattuk Shenouda pátriárkát Amerikában, aki bekapcsolódott velünk együtt követve tovább az eseményeket. Végül, amikor biztossá vált, hogy a Szent Szűz jelent meg ezrek szeme láttára, kiadtunk egy hivatalos nyilatkozatot az eseménnyel kapcsolatban.

Az egyik szemtanú (Maher Nazmy) gondolata a jelenés okáról: „Isten közelebb akar minket warraqiakat vezetni magához. A legtöbben kereskedők, kézművesek vagyunk, Rá már nem marad időnk, túlságosan elfoglal minket a megélhetésünk. Amióta a Szent Szűz megjelent, a templom telve van az imádókkal.”

A warraq-i templom papja Daoud Ibrahim a következőket mondta a cikk írójának: „A jelenés a béke üzenetét hordozza, felhívás a kiengesztelődésre.”

„Mihelyst tudomást szereztünk az eseményről, értesítettük a püspökséget, ők pedig III. Shenouda pátriárkát, aki éppen az Egyült Államokban volt orvosi vizsgálatokon. Az egyház nagy gonddal regisztrálta és dokumentálta az eseményt, a szemtanúk számával, fényképekkel és videofelvételekkel együtt.”

Cikk írói: Victor Salama- Nader Shukry

Fordította: Fekete Zsuzsa

http://www.wataninet.com/ArticleDetails.aspx?A=25345

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése