Csoda Faverneyben
A svájci határ mentén fekvő francia városka, Faverney egészen ősi, nyolcadik századi bencés apátsággal büszkélkedett, amely sok éven át a bencés lelkiség világítótornya volt az egész környék számára.
Az 1600-as évek elején azonban a lutheri eszmék terjedése kihatott nemcsak a hívek, hanem a kolostor életére is. A monasztikus közösséget ekkor már csak 6 szerzetes és két novícius alkotta. Nem volt már apátja sem, csak egy gyengekezű idős és megfáradt perjel, Jean Sarron atya próbálta irányítani a közösség életét, nem sok sikerrel. Rendtársai alig vettek tudomást róla, a szerzetesek a saját ügyeikkel foglalkoztak, a közösségi ima megszűnt és a régi dicsőség jelei, könyvtár, a hímzett miseruhák, misekönyvek lassan elpusztultak. Az egykori szerzetesi jámborságnak már alig maradtak fenn jelei. Egyike ezeknek az fennmaradt szokásoknak a Mária tisztelet volt. A kolostor kápolnájában a Fehér Miasszonyunk kegyszobrát őrizték, melynek tiszteletére Pünkösdkor triduumot tartottak minden évben. Ezen a szent napokon hívek sokasága gyűlt össze, még távoli vidékekről is jöttek a zarándokok. A búcsú sajátossága az volt, hogy a Szentlélek ünnepén a Szűzanyát vették körül tisztelettel még pedig úgy, hogy az Oltáriszentséget három napon és három éjjel kitették a hívek imádatára.
E szertartások során 1608-ban eucharisztikus csoda történt, amely órákon keresztül tartott a hívek nagy ámulatára. Abban az évben Pünkösd május 25-ére esett. A búcsú az ünnepi szokás szerint Pünkösd vigíliájának vesperásával kezdődött. Mindjárt az esti imádság után kitették egy mellékoltárra az Oltáriszentséget. A díszes ezüst monstrancia értékes ereklyetartó is volt, melyben számos szent ereklyéjét őrizték. A bencés szerzetesek a szentségtartóra ráhelyezték azt a pápai bullát is, amely a három nap során ide zarándokoló hívek számára engedélyezett búcsúkat tartalmazta. A hívek este nyolc óráig végezhettek szentségimádást. Ekkor a sekrestyés eloltotta a gyertyákat és csak az olajmécsesek fénye világított az éjszaka során. A szentségimádás zavartalanul folytatódott a következő napon is.
Püsködvasárnapról hétfőre virradó éjszaka azonban érthetetlen módon tűz ütött ki és amikor a sekrestyés reggel kinyitotta a templomot az oltárból, amelyre a szentségmutatót helyezték, már csak üszök maradt. A sekrestyés azonnal értesítette a szerzeteseket, akiknek sikerült a tűz utolsó fellobbanásait kioltani és az összeégett oltár romok között azonnal keresni kezdték a szépséges szentségtartót. Mindhiába. Egyszer csak egyikük felemelte szemét a mennyezetre és csodák-csodája mintha láthatatlan kötélen lógna a magasból megpillantotta az érintetlen szentségtartót. De ahogy jobban szemügyre vették a szerzetesek és az időközben nagyszámban összesereglett hívek láthatták, hogy nem volt semmiféle kötél, hanem a szentségtartó ott lebegett a magasban minden ésszerű magyarázat nélkül.
A jelenség 33 órahosszat tartott. A szakértők már a lebegés során a helyszínre érkeztek és megállapították, hogy csodáról van szó. A szerzetesek ekkor feldíszített asztalt helyeztek a lebegő szentségtartó alá és az szépen leszállt a magasból május 27-én 11 óra körül. Két hónappal később az egyházmegye püspöke hivatalos levelet tett közzé, amelyben kezeskedett, hogy a faverneyi apátságban valóban eucharisztikus csoda történt. A hitélet attól kezdve megerősödött azon a környéken és az eucharisztikus csoda hírére sokan visszatértek a katolikus egyházba.
A svájci határ mentén fekvő francia városka, Faverney egészen ősi, nyolcadik századi bencés apátsággal büszkélkedett, amely sok éven át a bencés lelkiség világítótornya volt az egész környék számára.
Az 1600-as évek elején azonban a lutheri eszmék terjedése kihatott nemcsak a hívek, hanem a kolostor életére is. A monasztikus közösséget ekkor már csak 6 szerzetes és két novícius alkotta. Nem volt már apátja sem, csak egy gyengekezű idős és megfáradt perjel, Jean Sarron atya próbálta irányítani a közösség életét, nem sok sikerrel. Rendtársai alig vettek tudomást róla, a szerzetesek a saját ügyeikkel foglalkoztak, a közösségi ima megszűnt és a régi dicsőség jelei, könyvtár, a hímzett miseruhák, misekönyvek lassan elpusztultak. Az egykori szerzetesi jámborságnak már alig maradtak fenn jelei. Egyike ezeknek az fennmaradt szokásoknak a Mária tisztelet volt. A kolostor kápolnájában a Fehér Miasszonyunk kegyszobrát őrizték, melynek tiszteletére Pünkösdkor triduumot tartottak minden évben. Ezen a szent napokon hívek sokasága gyűlt össze, még távoli vidékekről is jöttek a zarándokok. A búcsú sajátossága az volt, hogy a Szentlélek ünnepén a Szűzanyát vették körül tisztelettel még pedig úgy, hogy az Oltáriszentséget három napon és három éjjel kitették a hívek imádatára.
E szertartások során 1608-ban eucharisztikus csoda történt, amely órákon keresztül tartott a hívek nagy ámulatára. Abban az évben Pünkösd május 25-ére esett. A búcsú az ünnepi szokás szerint Pünkösd vigíliájának vesperásával kezdődött. Mindjárt az esti imádság után kitették egy mellékoltárra az Oltáriszentséget. A díszes ezüst monstrancia értékes ereklyetartó is volt, melyben számos szent ereklyéjét őrizték. A bencés szerzetesek a szentségtartóra ráhelyezték azt a pápai bullát is, amely a három nap során ide zarándokoló hívek számára engedélyezett búcsúkat tartalmazta. A hívek este nyolc óráig végezhettek szentségimádást. Ekkor a sekrestyés eloltotta a gyertyákat és csak az olajmécsesek fénye világított az éjszaka során. A szentségimádás zavartalanul folytatódott a következő napon is.
Püsködvasárnapról hétfőre virradó éjszaka azonban érthetetlen módon tűz ütött ki és amikor a sekrestyés reggel kinyitotta a templomot az oltárból, amelyre a szentségmutatót helyezték, már csak üszök maradt. A sekrestyés azonnal értesítette a szerzeteseket, akiknek sikerült a tűz utolsó fellobbanásait kioltani és az összeégett oltár romok között azonnal keresni kezdték a szépséges szentségtartót. Mindhiába. Egyszer csak egyikük felemelte szemét a mennyezetre és csodák-csodája mintha láthatatlan kötélen lógna a magasból megpillantotta az érintetlen szentségtartót. De ahogy jobban szemügyre vették a szerzetesek és az időközben nagyszámban összesereglett hívek láthatták, hogy nem volt semmiféle kötél, hanem a szentségtartó ott lebegett a magasban minden ésszerű magyarázat nélkül.
A jelenség 33 órahosszat tartott. A szakértők már a lebegés során a helyszínre érkeztek és megállapították, hogy csodáról van szó. A szerzetesek ekkor feldíszített asztalt helyeztek a lebegő szentségtartó alá és az szépen leszállt a magasból május 27-én 11 óra körül. Két hónappal később az egyházmegye püspöke hivatalos levelet tett közzé, amelyben kezeskedett, hogy a faverneyi apátságban valóban eucharisztikus csoda történt. A hitélet attól kezdve megerősödött azon a környéken és az eucharisztikus csoda hírére sokan visszatértek a katolikus egyházba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése