“Halj meg tehát bűneidnek, és élj az igazságnak; mégpedig a mai nap ezen percének pillanatától kezdve.”
szerda
kedd
Hatszáz éve történt a ludbregi eucharisztikus csoda
Jozef Tomko bíboros, a Népek Evangelizációjának Kongregációja nyugalmazott prefektusa a pápa különleges küldötteként szeptember 4-én, vasárnap délelőtt szentmisével zárta le az ünnepségsorozatot.
Ludbreg egy 3500 lakosú kisváros a varasdi egyházmegyében. Már a római időkben feljegyezték az itt lévő Castrum Iovia laktanyát. Ebből az időből származik „Centrum mundi” – a világ központja – elnevezése, amely ma is olvasható a helység honlapján.
A történelmi források szerint már 381-ben egyházmegye volt. 1334-ből származik az első írásos feljegyzés Ludbreg Szentháromságról nevezett templomáról. A ma is működő plébániatemplomot 1410-ben építették egy ősi római bazilika alapjaira. Egy évvel később történt az eucharisztikus csoda: a Batthyány-család palotájában lévő Szent Kereszt-kápolnában egy pap a szentmise bemutatása közben kételkedett az átváltoztatásban. Mintegy válaszként kételyeire, szeme láttára vér folyt ki a kezében tartott kehelyből. A szent relikviát ijedelmében elrejtette egy kőműves segítségével. Halála előtt azonban felfedte a titkot és a rejtekhelyet. A hívek tisztelettel adóztak az ereklye előtt. A Jézus szent vérének tulajdonított csodákat felírták az ún. Liber miraculorumba, a Csodák Könyvébe.
Szech János magyar nemes eljuttatta a relikviát és a leírt tanúságtételeket a Szentatyához. 1513-ban X. Leó pápa bullát tett közzé, amely elismeri az ereklye hitelességét és engedélyezi Jézus szent vére imádását.
1721-ben Strattmann Eleonóra grófnő értékes drágakövekkel díszített arany ereklyetartót ajándékozott a templomnak, a relikviát ma is ebben tartják.
A XVIII. században pestis pusztított a térségben. A horvát parlament ezért 1739-ben fogadalmat tett, hogy ha Isten megszünteti a járványt, akkor Ludbregben Krisztus jeruzsálemi sírjáról nevezett templomot építenek. A pestis megszűnt, de a fogadalom beteljesítése váratott magára.
Sok viszontagság után csak a demokratikus rendszerváltás idején, 1994-ben épült fel a kegyhely búcsúkápolnája. Az akkori zágrábi bíboros érsek, Franjo Kuharic döntése alapján a kápolnát Krisztus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának szentelték fel. A búcsúra minden évben szeptember első vasárnapján, az ún. „szent vasárnapon” és az azt megelőző „szent szombaton” kerül sor.
A kegyhely és a csoda ismertetéséhez felhasználtuk Josip Gjurkan plébános, a kegyhely igazgatójának leírását, aki így fejezi be magyar nyelvű összeállítását: „Jézus szent relikviája mindannyiunk számára állandó figyelmeztetés, hogy erősödjünk hitünkben. Ne feledjük a Szentírás szavait, miszerint nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultunk meg, hanem Krisztus drága vére árán. Legyen áldott Krisztus szent vére mindörökké! Viszontlátásra szentélyünkben, szép üdvözlet az Úrban!”
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
hétfő
Lourdes-i Kápolna Mosonmagyaróvár - Lourdes Kapelle - Mosonmagyaróvár (HU)
A kápolna 1883-ban épült a franciaországi Lourdes-ban történt Mária-jelenés emlékére.
vasárnap
szombat
kedd
2011!
Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”
Klimatikus káosz lesz tapasztalható most számos országban. Az Én Atyám haragos
2011. augusztus 25. csütörtök, 20:00
Drága
szeretteim, imádkozásra szólítom fel valamennyi Ima harcosomat
másokért. Ez magában foglalja a hitetleneket, és azokat, akik az erőszak
és gyűlölet csapdájába estek. Ők kétségbeesve vándorolnak, próbálják
megtalálni a szeretetet és békét az életükben, de lehetetlennek érzik
ezt. Rendületlenül kell imádkoznotok értük, mert imáitok nélkül a Pokol
tűzében fognak elmerülni. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen. Ha csak
felbátorodnak, hogy egy kicsit közeledjenek Felém, és felkészülnek
Szavaim meghallgatására, akkor kegyelmeket fognak kapni, hogy Karjaimba
vehessem őket.
Leányom,
a világnak most le kell ülnie és meg kell hallgatnia Engem. Nagyon
rövid időn belül földrengések és áradások tanúja lesz a világ. A
klimatikus katasztrófák által okozott káosz, számos országban lesz
tapasztalható. Ezek az Én Atyám által kimért büntetések az emberiségre. A
bűn meg lesz büntetve leányom, és azok az országok, melyek az abortusz hirdetésében vétkesek, nem fognak elmenekülni az Én Atyám keze elől, amely le fog sújtani.
Az ima sok hasonló büntetést elhárított már, de az emberiség folytatja a
bűn elkövetését, és megbántja az Én Atyámat az egymás, beleértve az
ártatlan gyermekeket az anyaméhben, ellen elkövetett hitvány és
förtelmes tetteivel.
Sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok azon Gyermekeimért, akik olyan országokban élnek, melyek nem fogják elkerülni ezt a büntetést.
Az Én Atyám haragos. Nem fog továbbra is hátradőlni és nézni, ahogyan
az ember elpusztítja az emberiséget. A Föld elpusztulna, ha az
emberiséget nem állítaná meg. Ő, az Én Szeretett Atyám, visszatartja
ezen büntetés nagy részét a Nagyfigyelmeztetés utánig. Ezt követően,
annak ellenére, hogy az emberek megtérnek, mégis folytatják majd
visszatérésüket a bűnhöz. A megtapasztalt büntetések azt mutatják az
emberiségnek, milyen szigorú is tud lenni az Én Atyám. Ő minden
gyermekét szereti, de Ő teremtette ezt a világot, és az ember egyszerűen
nem pusztíthatja azt el.
Imádkozzatok most Gyermekeim, minden testvéretekért.
Jézus Krisztus
Az Emberiség KirályaIsten, az Atya: „Erővel fog kezem lesújtani azokra a nemzetekre, akik legalizálják az abortuszt”
2011. augusztus 29. hétfő
A
Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök. Én vagyok az Alfa és az Omega, a
Magasságos Isten. A világot szeretném adni Gyermekeimnek ezen az
üzeneten keresztül.
Kezem vissza van tartva az imádkozás ereje által az emberiség megbüntetésétől, azokért a bűnökért, melyeket elkövet. Súlyos büntetést fogok kimérni,
ha az emberiség nem fordul el a gyilkosság és abortusz bűnétől.
Gyermekeim, már láthattátok az Én haragomat a földrengések, áradások,
cunamik és egyéb természeti katasztrófák által. Meg kell büntetnem
benneteket gyermekek, mert nem kerülhetitek el a büntetést az embertársaitok elleni támadásaitokért.
Az
abortusz bűnéért lesztek megbüntetve, amikor az Én kezem erővel fog
lesújtani azokra a nemzetekre, amelyek szemet hunynak e felett az
ocsmányság felett. A gyilkosság nem megengedett Én szégyentelen
teremtményeim, és ha a kormányaitok továbbra is megkerülik a jogot,
elnézik ezt a gyáva gyakorlatot, akkor meg fogjátok látni, ahogyan az Én haragom olyan erővel csap le, hogy az élet irgalmáért fogtok könyörögni. Máskülönben sohasem fogjátok abbahagyni, hogy egy születendő élet elvételére gondoljatok.
A gyilkosságot nem tűröm el tovább. Meg lesztek állítva, méghozzá hamarosan. Imádkozzatok ezeknek a szégyentelen élőlényeknek a lelkéért és kérjetek megváltást. Ne fogadjatok el olyan törvényeket, melyeket pogányok vezette kormányaitok nyújtanak be, akikben nincs tisztelet az élet iránt.
Büntetésem nemzeteket fog eltörölni azokban az országokban, amelyek vétkesek az abortusz legalizálásában.
Országaitok apró darabokra lesznek felosztva, és az óceánba hullanak.
Hitvány klinikáitok és kórházaitok, ahol ezeket a gyakorlatokat
folytatjátok, be lesznek zárva, és ti, a bűnösök közületek, a pokol tüzébe lesztek vetve kegyetlen bűntetteitekért.
Azért
jöttem, hogy ezt a Figyelmeztetést adjam most nektek. Soha ne
engedjétek az abortuszt. Álljatok a sarkatokra az országaitokban és
harcoljatok, hogy megelőzzétek ennek a globális tömeggyilkosságnak a
folytatását. Ha kormányaitok folytatják rémtetteiket az Én teremtményeim
ellen, akkor erőteljes feddést fogtok kapni.
Figyeljetek most, ez egyike az Én legsürgősebb figyelmeztetéseimnek, az emberi fajnak. Vegyétek csak el az életét az Én meg nem születettemnek és Én elveszem a tiéteket.
Imádkozzatok rendületlenül minden Gyermekem hitéért, ha továbbra is
semmibe veszik az idők kezdetétől nektek adott tanításokat.
Isten, az Atya
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)