péntek
szombat
XVI. századból: A Maria Laach-i monostorban
A XX. század halált és rombolást, az Egyháztól való aposztáziát, viszályt a családokban, a városokban és a közigazgatásban fog hozni; ebben a században három nagy háború lesz néhány évtizedes közbeeső időkkel. Egyre pusztítóbb és véresebbek lesznek, és nemcsak Németország lesz romhalmazzá, hanem végül is Kelet és Nyugat minden állama.«
Németország rettenetes vereségét követni fogja a következő nagy háború. Nem lesz elég ennivaló a népek számára, és nem lesz takarmány az állatoknak. Emberi kezek okozta mérgező felhők fognak alászállni és elpusztítanak mindent. Az emberi elméket őrület fogja megtámadni és elfoglalni.
(forrás: crystalinks.com/bible.html – Részlet)
vasárnap
szerda
A megbüntetett istengyűlölet (Kína 1962)
A megbüntetett istengyűlölet
A Bui-Chui-i (Tonking) kármelita apácakolostor főnöknője 1962-ben az alábbi esetet közölte.
Egy alkalommal egy gyűlölködő katona jött a kolostorunkba és követelte: minden helyiséget mutassunk meg neki. Engedelmeskedtünk parancsának és végigvezettük az egész házon. Ahogy a kápolnához értünk, az egyik apáca megmagyarázta neki:
"Itt az Isten lakik, ezt a helyet szentség illeti!"
Gúnyosan vágott vissza:
"Mutasd meg, hol van az Isten!"
Az egyik nővér erre gyanútlanul a szentségházra mutatott. Az gyűlölettől eltelve fogta fegyverét és lőtt. A golyó átlyukasztotta a tabernákulumot, az áldoztató kelyhet kettészakította, a Szentostyák kihullottak belőle. A rémület sikolya hangzott fel e szentségtörő gaztett láttán.
A katona ott állt mereven. Miután alighogy kilőtte puskáját, teljesen lebénult, néhány pillanatig mintha kővé dermedt volna. Aztán hangtalanul a földre zuhant. A kármelita nővérek hasztalan próbálkoztak elsősegélynyújtással; halott volt.
Isten a Legméltóságosabb Oltáriszentség ellen elkövetett vakmerő bűntényt azonnali halállal büntette és ezáltal megóvta a hűséges nővéreket a gátlástalan gyilkos kezektől.
(Calendario 1963 del Carmelo y de Sta. Teresita, Barcelona.)
A Bui-Chui-i (Tonking) kármelita apácakolostor főnöknője 1962-ben az alábbi esetet közölte.
Egy alkalommal egy gyűlölködő katona jött a kolostorunkba és követelte: minden helyiséget mutassunk meg neki. Engedelmeskedtünk parancsának és végigvezettük az egész házon. Ahogy a kápolnához értünk, az egyik apáca megmagyarázta neki:
"Itt az Isten lakik, ezt a helyet szentség illeti!"
Gúnyosan vágott vissza:
"Mutasd meg, hol van az Isten!"
Az egyik nővér erre gyanútlanul a szentségházra mutatott. Az gyűlölettől eltelve fogta fegyverét és lőtt. A golyó átlyukasztotta a tabernákulumot, az áldoztató kelyhet kettészakította, a Szentostyák kihullottak belőle. A rémület sikolya hangzott fel e szentségtörő gaztett láttán.
A katona ott állt mereven. Miután alighogy kilőtte puskáját, teljesen lebénult, néhány pillanatig mintha kővé dermedt volna. Aztán hangtalanul a földre zuhant. A kármelita nővérek hasztalan próbálkoztak elsősegélynyújtással; halott volt.
Isten a Legméltóságosabb Oltáriszentség ellen elkövetett vakmerő bűntényt azonnali halállal büntette és ezáltal megóvta a hűséges nővéreket a gátlástalan gyilkos kezektől.
(Calendario 1963 del Carmelo y de Sta. Teresita, Barcelona.)
A tenger hullámai (Tumaco 1906)
A tenger hullámai meghátrálnak Tumacoban a Szentostya előtt
Tumaco Kolumbia egy kis csendes-óceáni szigetén található. 1906. január 31-én egy oltáriszentségi csoda mentette meg a várost és környékét a tengerár rombolásától. A partmenti lakosok százai lelkipásztoraikkal, a két ágostonrendi atyával: Páter Gerard Larrondoval és Páter Julian Morenoval együtt szemtanúi voltak e történelmi eseménynek.
Délelőtt tíz órakor heves földrengés ejtette kétségbe Tumaco lakosait. Ez olyan erős és tartós volt, hogy sok ház romba dőlt, a templom szobrai mind a földre hulltak. A pánik teljes volt, a nép apraja-nagyja a templomban keresett menedéket. Sírva kérték a két misszionáriust, engesztelő körmenetben esedezzenek Isten irgalmáért, s máris hozták a templomi feszületet, a zászlókat és szentképeket, hogy ájtatosságuk kifejezőbb legyen.
A misszió vezetője, P. Larrondo, mindenekelőtt lelket igyekezett önteni a fejvesztett tömegbe, s ezért a templomtéren maga köré állította a népet. Már éppen szólni akart hozzájuk, amikor tekintete a tengerre tévedt, s megdöbbenve látta, hogy a víz fokozatosan visszahúzódik, bár nem volt apály, és már vagy másfél kilométerre maga mögött hagyja a partot. Távolabb azonban a tenger felszínén feltornyosultak a hullámok, óriási vízfalat képeznek, mely minden pillanatban visszafelé fordulva Tumaco egész partvidékét elárasztva, megsemmisítheti.
A félelmetes veszély a páter torkára forrasztotta a szót. Nyomban a templomba rohant. Az áldoztató kelyhet kivette a szentségházból, a benne lévő Szentostyákat egy kivételével a misekendőre öntve, visszahelyezte a tabernákulumba. A nála maradt Oltáriszentséget jobb kezében, az üres cibóriumot bal kezében magasra emelve a tengerpartra futott. A toronymagas vízfal aközben teljes szélességében összeroppant, a hullámok meg több méteres magasságban a part felé özönlöttek. Asszonyok, férfiak és gyermekek rémítően sikoltoztak, mert bizonyosra vették, hogy otthonukkal együtt menthetetlenül elvesznek.
Larrondo atya pedig már csípőig gázolt az előrezúduló vízárban, magasra tartva a Szentostyát és megáldva vele az öldöklő vízzuhatagot. Erre a hatalmas hullámóriások néhány méterre a kicsike Szentostya előtt hirtelen megálltak, mintha csak engedelmességgel akarnának hódolni isteni Mesterüknek és parancsolójuknak. Azután hátat fordítottak a partnak és lassan visszatértek a tenger végtelenségébe.
A halálveszélyben vergődő nép lenyűgözve szemlélte megmenekülése csodáját. Sírva járta körül a Szentostyát, úgy ünnepelt s adott hálát Szabadító Istenének.
Páter Larrondo elhozatta a templomból az arany monstranciát, abba helyezte a Legszentebbet, majd énekelve, imádkozva vonult a nép - mint Úrnapján szokott - ünnepi körmenetben, boldogan a megmentett város utcáin végig. A Tumaco-i csoda híre mindenfelé elterjedt és mindenütt nagy feltűnést keltett.
Ugyanazon a napon ugyanis a földrengés következtében Kolumbia más partvidékei is veszélybe kerültek, sőt egyes helyeket a tengerár teljesen elpusztított.
Ha természeti csapás fenyeget, meneküljünk bizalommal a Legméltóságosabb Oltáriszentséghez! Benne jelen van Jézus Krisztus istenségével, testével, vérével és lelkével s ugyanúgy, mint földi életében a háborgó tengert lecsendesítette, most is megmenthet a vihartól, jégesőtől, földrengéstől, tűzvésztől, árvíztől.
(Forrás: Pedro Corro O.R.S.A., Agustinos amantes de la Sagrada Eucaristia, Monachil Granada - El suceso de Tumaco.)
Tumaco Kolumbia egy kis csendes-óceáni szigetén található. 1906. január 31-én egy oltáriszentségi csoda mentette meg a várost és környékét a tengerár rombolásától. A partmenti lakosok százai lelkipásztoraikkal, a két ágostonrendi atyával: Páter Gerard Larrondoval és Páter Julian Morenoval együtt szemtanúi voltak e történelmi eseménynek.
Délelőtt tíz órakor heves földrengés ejtette kétségbe Tumaco lakosait. Ez olyan erős és tartós volt, hogy sok ház romba dőlt, a templom szobrai mind a földre hulltak. A pánik teljes volt, a nép apraja-nagyja a templomban keresett menedéket. Sírva kérték a két misszionáriust, engesztelő körmenetben esedezzenek Isten irgalmáért, s máris hozták a templomi feszületet, a zászlókat és szentképeket, hogy ájtatosságuk kifejezőbb legyen.
A misszió vezetője, P. Larrondo, mindenekelőtt lelket igyekezett önteni a fejvesztett tömegbe, s ezért a templomtéren maga köré állította a népet. Már éppen szólni akart hozzájuk, amikor tekintete a tengerre tévedt, s megdöbbenve látta, hogy a víz fokozatosan visszahúzódik, bár nem volt apály, és már vagy másfél kilométerre maga mögött hagyja a partot. Távolabb azonban a tenger felszínén feltornyosultak a hullámok, óriási vízfalat képeznek, mely minden pillanatban visszafelé fordulva Tumaco egész partvidékét elárasztva, megsemmisítheti.
A félelmetes veszély a páter torkára forrasztotta a szót. Nyomban a templomba rohant. Az áldoztató kelyhet kivette a szentségházból, a benne lévő Szentostyákat egy kivételével a misekendőre öntve, visszahelyezte a tabernákulumba. A nála maradt Oltáriszentséget jobb kezében, az üres cibóriumot bal kezében magasra emelve a tengerpartra futott. A toronymagas vízfal aközben teljes szélességében összeroppant, a hullámok meg több méteres magasságban a part felé özönlöttek. Asszonyok, férfiak és gyermekek rémítően sikoltoztak, mert bizonyosra vették, hogy otthonukkal együtt menthetetlenül elvesznek.
Larrondo atya pedig már csípőig gázolt az előrezúduló vízárban, magasra tartva a Szentostyát és megáldva vele az öldöklő vízzuhatagot. Erre a hatalmas hullámóriások néhány méterre a kicsike Szentostya előtt hirtelen megálltak, mintha csak engedelmességgel akarnának hódolni isteni Mesterüknek és parancsolójuknak. Azután hátat fordítottak a partnak és lassan visszatértek a tenger végtelenségébe.
A halálveszélyben vergődő nép lenyűgözve szemlélte megmenekülése csodáját. Sírva járta körül a Szentostyát, úgy ünnepelt s adott hálát Szabadító Istenének.
Páter Larrondo elhozatta a templomból az arany monstranciát, abba helyezte a Legszentebbet, majd énekelve, imádkozva vonult a nép - mint Úrnapján szokott - ünnepi körmenetben, boldogan a megmentett város utcáin végig. A Tumaco-i csoda híre mindenfelé elterjedt és mindenütt nagy feltűnést keltett.
Ugyanazon a napon ugyanis a földrengés következtében Kolumbia más partvidékei is veszélybe kerültek, sőt egyes helyeket a tengerár teljesen elpusztított.
Ha természeti csapás fenyeget, meneküljünk bizalommal a Legméltóságosabb Oltáriszentséghez! Benne jelen van Jézus Krisztus istenségével, testével, vérével és lelkével s ugyanúgy, mint földi életében a háborgó tengert lecsendesítette, most is megmenthet a vihartól, jégesőtől, földrengéstől, tűzvésztől, árvíztől.
(Forrás: Pedro Corro O.R.S.A., Agustinos amantes de la Sagrada Eucaristia, Monachil Granada - El suceso de Tumaco.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)