“Halj meg tehát bűneidnek, és élj az igazságnak; mégpedig a mai nap ezen percének pillanatától kezdve.”
kedd
vasárnap
Úrnapja - 2016.05.29 Pécs-Gyárvárosi templom
Az ünnepi szentmisét bemutatta Kövesi Ferenc plébános, zenei szolgálat: Silentium Kórus
2016. május 29. - Szent Őrangyalok templom (Kaposfüred)
A szentmisét bemutatja: dr. Fábry Kornél plébános
orgonás mise
orgonás mise
Ajak, 2016.05.29. Úrnapi szentmise és körmenet
Az ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az oltáriszentséget. A körmenet útvonala mentén négy oltárt állítanak fel az ott tartandó rövid szertartás (evangélium-éneklés és áldás) céljára. (E sajátságok arra vallanak, hogy a „szentostya” útvonala a Nap éves pályáját jelképezi, amelynek csúcspontján a Nap épp anyja, a Tejút „karjai közt” tartózkodik. Úrnapja ebbe az időszakba esik.) Az oltárok fölé lombsátrat emelnek, a földre, a tovahaladó oltáriszentség elé rózsaszirmot szórnak. A virágszőnyeg (másutt széna- és illatos füvek terítik be a körmenet útvonalát) és a díszítésre szolgáló zöld ágak varázserejű szentelményeknek számítottak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)